Sorskérdéseinkről : Kor- és kórdiagnózisaimból

Gusztáv Lányi
{"title":"Sorskérdéseinkről : Kor- és kórdiagnózisaimból","authors":"Gusztáv Lányi","doi":"10.61178/mt.2023.i.1.10","DOIUrl":null,"url":null,"abstract":"Írásom előzetes részlet a Magyar sorsproblémák. Társadalomlélektani kor- és kórképek című könyvemből. Könyvemben – többek között – azzal a kérdéssel igyekszem szembenézni, hogy a kollektív magyar sors történeti, politikai, pedagógiai és pszichológiai mintázatai vajon milyen determináló erőt és/vagy gyengeséget mutatnak itt és most számunkra? Arra teszek kísérletet, hogy a magyar sorsproblémákat a maguk helyi/magyar lokalitásaiban, sőt személyes partikularitásaiban is úgy sikerüljön elemezni, hogy ne vágjam el az univerzális, az egyetemes értékek világától sem. Azokat a sorsproblémákat mutatom be, amik a jelenlegi magyar társadalom számos konfliktusa közül, megítélésem szerint, talán a legfontosabbak, mert nyomasztóan átszövik mindennapjainkat, sokszor a kilátástalanság és reménytelenség érzéseit felkavarva azokban is, akiknek pedig az lenne a hivatásuk, hogy segítsenek. Nem térek ki a problémák elől, nem keltek hiú ábrándokat – de a végső szavam nem lehet más, mint a biztatás, a reménység, a hit. Így és erről szól az alábbi néhány részlet is: 1. Apokalipszis és kereszténység. – 2. Szomatikus és szakrális „magyar evangélium” – 3. Keresztény (politikai) identitás. – 4. Szent István és Eucharisztia.","PeriodicalId":486825,"journal":{"name":"Mester és Tanítvány","volume":"27 1","pages":"0"},"PeriodicalIF":0.0000,"publicationDate":"2023-09-20","publicationTypes":"Journal Article","fieldsOfStudy":null,"isOpenAccess":false,"openAccessPdf":"","citationCount":"0","resultStr":null,"platform":"Semanticscholar","paperid":null,"PeriodicalName":"Mester és Tanítvány","FirstCategoryId":"1085","ListUrlMain":"https://doi.org/10.61178/mt.2023.i.1.10","RegionNum":0,"RegionCategory":null,"ArticlePicture":[],"TitleCN":null,"AbstractTextCN":null,"PMCID":null,"EPubDate":"","PubModel":"","JCR":"","JCRName":"","Score":null,"Total":0}
引用次数: 0

Abstract

Írásom előzetes részlet a Magyar sorsproblémák. Társadalomlélektani kor- és kórképek című könyvemből. Könyvemben – többek között – azzal a kérdéssel igyekszem szembenézni, hogy a kollektív magyar sors történeti, politikai, pedagógiai és pszichológiai mintázatai vajon milyen determináló erőt és/vagy gyengeséget mutatnak itt és most számunkra? Arra teszek kísérletet, hogy a magyar sorsproblémákat a maguk helyi/magyar lokalitásaiban, sőt személyes partikularitásaiban is úgy sikerüljön elemezni, hogy ne vágjam el az univerzális, az egyetemes értékek világától sem. Azokat a sorsproblémákat mutatom be, amik a jelenlegi magyar társadalom számos konfliktusa közül, megítélésem szerint, talán a legfontosabbak, mert nyomasztóan átszövik mindennapjainkat, sokszor a kilátástalanság és reménytelenség érzéseit felkavarva azokban is, akiknek pedig az lenne a hivatásuk, hogy segítsenek. Nem térek ki a problémák elől, nem keltek hiú ábrándokat – de a végső szavam nem lehet más, mint a biztatás, a reménység, a hit. Így és erről szól az alábbi néhány részlet is: 1. Apokalipszis és kereszténység. – 2. Szomatikus és szakrális „magyar evangélium” – 3. Keresztény (politikai) identitás. – 4. Szent István és Eucharisztia.
查看原文
分享 分享
微信好友 朋友圈 QQ好友 复制链接
本刊更多论文
关于我们的命运:从我的年龄和医疗诊断谈起
我的文章是《匈牙利命运问题》的初步节选。这是我关于社会心理学的时代和病理学的著作。在我的书中,除其他外,我试图面对这样一个问题:匈牙利集体命运的历史、政治、教育和心理模式在此时此地向我们展示了哪些决定性的力量和/或弱点?我将尝试从匈牙利的地方性,甚至从个人的特殊性来分析匈牙利的命运问题,而不将其与普世价值的普遍世界割裂开来。我提出的命运问题,在我看来,也许是当代匈牙利社会诸多矛盾中最重要的问题,因为它们在我们的日常生活中无处不在,常常让那些以帮助人为天职的人感到绝望和无助。我并不回避这些问题,也不抱有虚妄的希望--但我的最后一句话只能是鼓励、希望和信念。这就是下面几段摘录的内容。
本文章由计算机程序翻译,如有差异,请以英文原文为准。
求助全文
约1分钟内获得全文 去求助
来源期刊
自引率
0.00%
发文量
0
期刊最新文献
Globálisan a családról Developing learners’ intercultural communicative competence using thinking routines in inquiry-based English language teaching Iskolai Közösségi Szolgálat gyakorlata a szerzetesi fenntartású gimnáziumokban II. Tendenciák az esztergomi (német nemzetiségi) tanítóképzés történetében A bölcsészet-, társadalomtudományi és pedagógiai szakokon tanuló egyetemi hallgatók mesterséges intelligenciával kapcsolatos ismeretei és az MI mindennapi használata
×
引用
GB/T 7714-2015
复制
MLA
复制
APA
复制
导出至
BibTeX EndNote RefMan NoteFirst NoteExpress
×
×
提示
您的信息不完整,为了账户安全,请先补充。
现在去补充
×
提示
您因"违规操作"
具体请查看互助需知
我知道了
×
提示
现在去查看 取消
×
提示
确定
0
微信
客服QQ
Book学术公众号 扫码关注我们
反馈
×
意见反馈
请填写您的意见或建议
请填写您的手机或邮箱
已复制链接
已复制链接
快去分享给好友吧!
我知道了
×
扫码分享
扫码分享
Book学术官方微信
Book学术文献互助
Book学术文献互助群
群 号:481959085
Book学术
文献互助 智能选刊 最新文献 互助须知 联系我们:info@booksci.cn
Book学术提供免费学术资源搜索服务,方便国内外学者检索中英文文献。致力于提供最便捷和优质的服务体验。
Copyright © 2023 Book学术 All rights reserved.
ghs 京公网安备 11010802042870号 京ICP备2023020795号-1