改革时期界定 "民族特征 "的尝试 I.

L. Kiss
{"title":"改革时期界定 \"民族特征 \"的尝试 I.","authors":"L. Kiss","doi":"10.46438/actauniveszterhazyhistoriae.2022.53","DOIUrl":null,"url":null,"abstract":"A címben jelzett témában az utóbbi évszázadban – talán Bartucz Lajos 1936‐os előadását és ez alapján írott cikkét kivéve1 – ismereteink szerint nem született jelentősebb írás, még kevésbé átfogó elemzés. Már csak emiatt is érdemes a „nemzeti karakter” meghatározására irányuló reformkori próbálkozásokat ala‐ posabban szemügyre venni, azoknak egy több részből álló tanulmányt szentelni. Előrebocsátjuk, hogy a „reformkor” kifejezést mindvégig tágabb (nyelvi – kulturális – irodalmi/tudományos) értelmében fogjuk fel. Vagyis a kifejezést az 1770‐es évek tájától az 1840‐es évek végéig terjedő időszak megjelölésére használjuk, amely a magyar (és nem magyar) nemzetépítés, a modern nemzet és nemzeti tudat kialakulásának/kialakításának, és ezekkel együtt a nemzeti karakter meghatá‐ rozására irányuló próbálkozásoknak is az első, nyitó periódusa volt. Világosan megkülönböztetjük tehát az 1830–1848 közötti „politikai reformkor”‐tól, amely nemcsak időbeli terjedelmében, hanem jórészt a céljaiban, törekvéseiben is különbözött a „kulturális reformkor”‐tól. Tanulmányunk mostani, első részében elsősorban a nemzeti karakterrel foglalkozó reformkori kutatások történelmi alap‐ jait, kiváltó okait, előzményeit vizsgáljuk gazdag korabeli írásokra támaszkodva, de szót ejtünk a kifejezés használata körüli bizonytalanságokról, valamint a téma néhány etnikai/származási/faji vonatkozásáról is.","PeriodicalId":313932,"journal":{"name":"Acta Universitatis de Carolo Eszterházy Nominatae. Sectio historiae","volume":"159 1","pages":"0"},"PeriodicalIF":0.0000,"publicationDate":"1900-01-01","publicationTypes":"Journal Article","fieldsOfStudy":null,"isOpenAccess":false,"openAccessPdf":"","citationCount":"0","resultStr":"{\"title\":\"Reformkori próbálkozások a „nemzeti karakter” meghatározására I.\",\"authors\":\"L. Kiss\",\"doi\":\"10.46438/actauniveszterhazyhistoriae.2022.53\",\"DOIUrl\":null,\"url\":null,\"abstract\":\"A címben jelzett témában az utóbbi évszázadban – talán Bartucz Lajos 1936‐os előadását és ez alapján írott cikkét kivéve1 – ismereteink szerint nem született jelentősebb írás, még kevésbé átfogó elemzés. Már csak emiatt is érdemes a „nemzeti karakter” meghatározására irányuló reformkori próbálkozásokat ala‐ posabban szemügyre venni, azoknak egy több részből álló tanulmányt szentelni. Előrebocsátjuk, hogy a „reformkor” kifejezést mindvégig tágabb (nyelvi – kulturális – irodalmi/tudományos) értelmében fogjuk fel. Vagyis a kifejezést az 1770‐es évek tájától az 1840‐es évek végéig terjedő időszak megjelölésére használjuk, amely a magyar (és nem magyar) nemzetépítés, a modern nemzet és nemzeti tudat kialakulásának/kialakításának, és ezekkel együtt a nemzeti karakter meghatá‐ rozására irányuló próbálkozásoknak is az első, nyitó periódusa volt. Világosan megkülönböztetjük tehát az 1830–1848 közötti „politikai reformkor”‐tól, amely nemcsak időbeli terjedelmében, hanem jórészt a céljaiban, törekvéseiben is különbözött a „kulturális reformkor”‐tól. Tanulmányunk mostani, első részében elsősorban a nemzeti karakterrel foglalkozó reformkori kutatások történelmi alap‐ jait, kiváltó okait, előzményeit vizsgáljuk gazdag korabeli írásokra támaszkodva, de szót ejtünk a kifejezés használata körüli bizonytalanságokról, valamint a téma néhány etnikai/származási/faji vonatkozásáról is.\",\"PeriodicalId\":313932,\"journal\":{\"name\":\"Acta Universitatis de Carolo Eszterházy Nominatae. Sectio historiae\",\"volume\":\"159 1\",\"pages\":\"0\"},\"PeriodicalIF\":0.0000,\"publicationDate\":\"1900-01-01\",\"publicationTypes\":\"Journal Article\",\"fieldsOfStudy\":null,\"isOpenAccess\":false,\"openAccessPdf\":\"\",\"citationCount\":\"0\",\"resultStr\":null,\"platform\":\"Semanticscholar\",\"paperid\":null,\"PeriodicalName\":\"Acta Universitatis de Carolo Eszterházy Nominatae. Sectio historiae\",\"FirstCategoryId\":\"1085\",\"ListUrlMain\":\"https://doi.org/10.46438/actauniveszterhazyhistoriae.2022.53\",\"RegionNum\":0,\"RegionCategory\":null,\"ArticlePicture\":[],\"TitleCN\":null,\"AbstractTextCN\":null,\"PMCID\":null,\"EPubDate\":\"\",\"PubModel\":\"\",\"JCR\":\"\",\"JCRName\":\"\",\"Score\":null,\"Total\":0}","platform":"Semanticscholar","paperid":null,"PeriodicalName":"Acta Universitatis de Carolo Eszterházy Nominatae. Sectio historiae","FirstCategoryId":"1085","ListUrlMain":"https://doi.org/10.46438/actauniveszterhazyhistoriae.2022.53","RegionNum":0,"RegionCategory":null,"ArticlePicture":[],"TitleCN":null,"AbstractTextCN":null,"PMCID":null,"EPubDate":"","PubModel":"","JCR":"","JCRName":"","Score":null,"Total":0}
引用次数: 0

摘要

据我们所知,在上个世纪,除了拉约什-巴尔图茨(Lajos Bartucz)1936 年的演讲和他在此基础上撰写的文章1 之外,还没有关于这一主题的重要著作,更没有全面的分析。仅凭这一点,我们就有必要对改革时期界定 "民族特征 "的尝试进行深入探讨,并将其分为几个部分进行研究。需要指出的是,"改革时代 "一词始终是从广义(语言-文化-文学/科学)的角度来理解的。换句话说,我们用这个词来指 1770 年左右至 19 世纪 40 年代末这一时期,这是匈牙利(和非匈牙利)国家建设、现代国家和民族意识形成的开端时期,也是试图确定民族特色的时期。因此,它明显有别于 1830-1848 年的 "政治改革时代",后者不仅在时间范围上不同,而且在很大程度上其目标和愿望也不同。在本研究的第一部分,我们将借助丰富的当代文献资料,重点探讨民族性格改革派研究的历史基础、诱因和前因后果,但我们也将讨论围绕该术语使用的不确定性以及该主题的一些民族/种族/人种方面的问题。
本文章由计算机程序翻译,如有差异,请以英文原文为准。
查看原文
分享 分享
微信好友 朋友圈 QQ好友 复制链接
本刊更多论文
Reformkori próbálkozások a „nemzeti karakter” meghatározására I.
A címben jelzett témában az utóbbi évszázadban – talán Bartucz Lajos 1936‐os előadását és ez alapján írott cikkét kivéve1 – ismereteink szerint nem született jelentősebb írás, még kevésbé átfogó elemzés. Már csak emiatt is érdemes a „nemzeti karakter” meghatározására irányuló reformkori próbálkozásokat ala‐ posabban szemügyre venni, azoknak egy több részből álló tanulmányt szentelni. Előrebocsátjuk, hogy a „reformkor” kifejezést mindvégig tágabb (nyelvi – kulturális – irodalmi/tudományos) értelmében fogjuk fel. Vagyis a kifejezést az 1770‐es évek tájától az 1840‐es évek végéig terjedő időszak megjelölésére használjuk, amely a magyar (és nem magyar) nemzetépítés, a modern nemzet és nemzeti tudat kialakulásának/kialakításának, és ezekkel együtt a nemzeti karakter meghatá‐ rozására irányuló próbálkozásoknak is az első, nyitó periódusa volt. Világosan megkülönböztetjük tehát az 1830–1848 közötti „politikai reformkor”‐tól, amely nemcsak időbeli terjedelmében, hanem jórészt a céljaiban, törekvéseiben is különbözött a „kulturális reformkor”‐tól. Tanulmányunk mostani, első részében elsősorban a nemzeti karakterrel foglalkozó reformkori kutatások történelmi alap‐ jait, kiváltó okait, előzményeit vizsgáljuk gazdag korabeli írásokra támaszkodva, de szót ejtünk a kifejezés használata körüli bizonytalanságokról, valamint a téma néhány etnikai/származási/faji vonatkozásáról is.
求助全文
通过发布文献求助,成功后即可免费获取论文全文。 去求助
相关文献
二甲双胍通过HDAC6和FoxO3a转录调控肌肉生长抑制素诱导肌肉萎缩
IF 8.9 1区 医学Journal of Cachexia, Sarcopenia and MusclePub Date : 2021-11-02 DOI: 10.1002/jcsm.12833
Min Ju Kang, Ji Wook Moon, Jung Ok Lee, Ji Hae Kim, Eun Jeong Jung, Su Jin Kim, Joo Yeon Oh, Sang Woo Wu, Pu Reum Lee, Sun Hwa Park, Hyeon Soo Kim
具有疾病敏感单倍型的非亲属供体脐带血移植后的1型糖尿病
IF 3.2 3区 医学Journal of Diabetes InvestigationPub Date : 2022-11-02 DOI: 10.1111/jdi.13939
Kensuke Matsumoto, Taisuke Matsuyama, Ritsu Sumiyoshi, Matsuo Takuji, Tadashi Yamamoto, Ryosuke Shirasaki, Haruko Tashiro
封面:蛋白质组学分析确定IRSp53和fastin是PRV输出和直接细胞-细胞传播的关键
IF 3.4 4区 生物学ProteomicsPub Date : 2019-12-02 DOI: 10.1002/pmic.201970201
Fei-Long Yu, Huan Miao, Jinjin Xia, Fan Jia, Huadong Wang, Fuqiang Xu, Lin Guo
来源期刊
自引率
0.00%
发文量
0
期刊最新文献
Vármegyei nemesek térfoglalása a Székelyföldön A makedónok athéni barátai Count Ödön Széchényi’s strange marriages A bükki faszénégetés a 20. század utolsó évtizedében A brassói szász tisztviselők hivatalba lépéseinek átlagos időpontjai (1650–1750)
×
引用
GB/T 7714-2015
复制
MLA
复制
APA
复制
导出至
BibTeX EndNote RefMan NoteFirst NoteExpress
×
×
提示
您的信息不完整,为了账户安全,请先补充。
现在去补充
×
提示
您因"违规操作"
具体请查看互助需知
我知道了
×
提示
现在去查看 取消
×
提示
确定
0
微信
客服QQ
Book学术公众号 扫码关注我们
反馈
×
意见反馈
请填写您的意见或建议
请填写您的手机或邮箱
已复制链接
已复制链接
快去分享给好友吧!
我知道了
×
扫码分享
扫码分享
Book学术官方微信
Book学术文献互助
Book学术文献互助群
群 号:481959085
Book学术
文献互助 智能选刊 最新文献 互助须知 联系我们:info@booksci.cn
Book学术提供免费学术资源搜索服务,方便国内外学者检索中英文文献。致力于提供最便捷和优质的服务体验。
Copyright © 2023 Book学术 All rights reserved.
ghs 京公网安备 11010802042870号 京ICP备2023020795号-1