Hogyan működik a szociodráma a közösségfejlesztésben?

Találkozzunk és csináljuk együtt! – így summázza Jacob Levy Moreno, a szociometria atyja az emberi közösségek működésének kritériumait. De mégis, mi történik akkor, amikor az egymásnak először idegen emberek találkoznak, és együtt kezdenek csinálni valamit? Mi az a változás, ami csak ezekből a helyzetekből tud megszületni, és milyen szintje, mélysége szükséges az együttlétnek, közös tevékenységnek ahhoz, hogy a csoporttöbbletből fakadó csoda megtörténjen? Mi lép működésbe ilyenkor? Van-e az emberi találkozásoknak és együttléteknek közös, működő képlete? Ugyanis, ha van, a közösségfejlesztő és csoportokkal dolgozó szakemberek, vezetők, segítő szakemberek, feltehetőleg mind alkalmazni tudják azokon a színtereken, ahol egymást nem vagy csak felületesen ismerő emberekkel dolgoznak. A közösségi munkában, ahol a közösség cselekvő aktivitás kibontakozásához segítség szükséges, a szakember biztonságát jórészt az adja a folyamat beindításában, hogy ő tudja, mitől működik. A szociálpszichológia művelői az elmúlt száz évben elméletek sorát alkották meg annak magyarázatára, hogy mi határozza meg az emberek társas viselkedését, és ez milyen kapcsolatban van a személyiség fejlődésével. Moreno újító elméleteit a csoportdinami ka és a szociometria, „az emberi kapcsolatok mérésének tudománya” területén alkotta meg, melyet terápiás gyakorlatában a pszichodráma és a szociodráma színpadain kezdett alkalmazni. Tanulmányom alapját egy lakótelepi konfliktus kezelésére létrehozott közösségfejlesztő projekt képezi, amelyben a szociodráma akcióorientált módszerét alkalmaztuk. E példán keresztül keresem a választ arra, hogy mi adja a szociodráma – és minden más akciófókuszú, találkozáson és közös tevékenységen alapuló módszer – hatékonyságát a közösségalapú fejlesztésben és a konfliktuskezelésben. Arra is rávilágítok, hogy felülről való beavatkozás esetén lehet-e a kezdeményezés ugyanúgy sikeres, mint akkor, ha mindez organikus módon, a közösség tagjainak kezdeményezésére történik.