对 "大平原之心 "目的地的认识和认可

Márta Kóródi, Anita Mondok, Attila Szabó
{"title":"对 \"大平原之心 \"目的地的认识和认可","authors":"Márta Kóródi, Anita Mondok, Attila Szabó","doi":"10.30716/RSZ/20/1/6","DOIUrl":null,"url":null,"abstract":"Egy földrajzi térség fejlesztésének célja elsősorban az adott terület eredményes működtetése, lakosainak megfelelő lakóhely és jólét biztosítása megfelelő színvonalú gazdasági, kulturális, technológiai és ökológiai feltételek megteremtésével. Ritchie–Crouch (2003) szerint az a turisztikai desztináció versenyképes, amely képes a turisztikai bevételek növelésére, a turisták folyamatos vonzására, a látogatók számára emlékezetes, elvárásaiknak megfelelő élmények nyújtására, valamint ezeken túl profit termelésre. Ám eközben a helyi lakosság jólétének is meg kell maradnia vagy emelkednie úgy, hogy a feltételek a jövő generációi számára is megőrzésre kerüljenek (vagyis a fenntarthatóság elvei érvényesüljenek). A turisztikai kereslet dinamikus növekedése magával vonja a desztinációk közötti verseny fokozódását is. Az erős verseny a célterület turizmusmarketingjéért felelős szervezet számára kihívást jelent az imázsépítés, a termékfejlesztés és a kommunikáció területén is. A turizmus sikeres fejlesztésére azonban csak egy jól működő, jól együttműködő rendszerben van mód. Az együttműködés mind területi, mind pedig turisztikai termékek szintjén szükséges. Jász-Nagykun-Szolnok megye turisztikai azonosítását szolgáló szlogen, az „Alföld szíve” kifejezés ugyan mindenben megfelel a jelszavakkal szemben általában támasztott követelménynek, ám sikerességének megítélése piaci felmérésekhez kell, hogy kötődjön. Ennek alátámasztásához célterületi belföldi turizmusban résztvevők körében 2019 nyarán végzett nagymintás (n=1037) felmérés szolgál. A megkérdezettek 71,6%-a az „Alföld szíve” márkanévvel jól beazonosítja a megyét, a rossz válaszok aránya elhanyagolható volt. A turisztikai márka ismertségén túl a kutatás kitért a megye különböző turizmusfajtákhoz kötődő attrakcióira is. A megye turisztikai attrakciói közül 29 kínálati elemet értékeltek a megkérdezettek aszerint, hogy meglátogatták-e más vagy ismerik-e. A felmérés eredményei alapján nagyon jól ismert kínálati elemek a Tisza-tó, Abádszalók, a Jászberényi Állat- és Növénykert, Cserkeszőlő, a felüdülőhely, a Tiszavirág Fesztivál, Szolnok, valamint a RepTár, Interaktív Repülőmúzeum, Szolnok. Habár a turisztikai attrakciók ismertsége a megyei válaszadók körében kedvezőnek ítélhető, 12 kínálati elemet a nem megyei válaszadók kevesebb, mint 10%-a látogatott csak meg a felmérés időpontjáig, s mindegyik attrakció esetében a válaszadók minimum egynegyede elutasító is egy lehetséges látogatással kapcsolatban. A kutatás következtetései rámutatnak arra, hogy a térség meglévő attrakcióinak kihasználásával és fejlesztésével a turizmus minél több szegmensének érintésével komplex élménycsomagokat nyújtó turisztikai innováció szükséges a desztinációban, amely a látogatószám érdemi emeléséhez vezethet.","PeriodicalId":347235,"journal":{"name":"Régiókutatás Szemle","volume":"288 1","pages":"0"},"PeriodicalIF":0.0000,"publicationDate":"2023-05-23","publicationTypes":"Journal Article","fieldsOfStudy":null,"isOpenAccess":false,"openAccessPdf":"","citationCount":"0","resultStr":"{\"title\":\"„Alföld szíve” élménypontjainak ismertsége és elismertsége\",\"authors\":\"Márta Kóródi, Anita Mondok, Attila Szabó\",\"doi\":\"10.30716/RSZ/20/1/6\",\"DOIUrl\":null,\"url\":null,\"abstract\":\"Egy földrajzi térség fejlesztésének célja elsősorban az adott terület eredményes működtetése, lakosainak megfelelő lakóhely és jólét biztosítása megfelelő színvonalú gazdasági, kulturális, technológiai és ökológiai feltételek megteremtésével. Ritchie–Crouch (2003) szerint az a turisztikai desztináció versenyképes, amely képes a turisztikai bevételek növelésére, a turisták folyamatos vonzására, a látogatók számára emlékezetes, elvárásaiknak megfelelő élmények nyújtására, valamint ezeken túl profit termelésre. Ám eközben a helyi lakosság jólétének is meg kell maradnia vagy emelkednie úgy, hogy a feltételek a jövő generációi számára is megőrzésre kerüljenek (vagyis a fenntarthatóság elvei érvényesüljenek). A turisztikai kereslet dinamikus növekedése magával vonja a desztinációk közötti verseny fokozódását is. Az erős verseny a célterület turizmusmarketingjéért felelős szervezet számára kihívást jelent az imázsépítés, a termékfejlesztés és a kommunikáció területén is. A turizmus sikeres fejlesztésére azonban csak egy jól működő, jól együttműködő rendszerben van mód. Az együttműködés mind területi, mind pedig turisztikai termékek szintjén szükséges. Jász-Nagykun-Szolnok megye turisztikai azonosítását szolgáló szlogen, az „Alföld szíve” kifejezés ugyan mindenben megfelel a jelszavakkal szemben általában támasztott követelménynek, ám sikerességének megítélése piaci felmérésekhez kell, hogy kötődjön. Ennek alátámasztásához célterületi belföldi turizmusban résztvevők körében 2019 nyarán végzett nagymintás (n=1037) felmérés szolgál. A megkérdezettek 71,6%-a az „Alföld szíve” márkanévvel jól beazonosítja a megyét, a rossz válaszok aránya elhanyagolható volt. A turisztikai márka ismertségén túl a kutatás kitért a megye különböző turizmusfajtákhoz kötődő attrakcióira is. A megye turisztikai attrakciói közül 29 kínálati elemet értékeltek a megkérdezettek aszerint, hogy meglátogatták-e más vagy ismerik-e. A felmérés eredményei alapján nagyon jól ismert kínálati elemek a Tisza-tó, Abádszalók, a Jászberényi Állat- és Növénykert, Cserkeszőlő, a felüdülőhely, a Tiszavirág Fesztivál, Szolnok, valamint a RepTár, Interaktív Repülőmúzeum, Szolnok. Habár a turisztikai attrakciók ismertsége a megyei válaszadók körében kedvezőnek ítélhető, 12 kínálati elemet a nem megyei válaszadók kevesebb, mint 10%-a látogatott csak meg a felmérés időpontjáig, s mindegyik attrakció esetében a válaszadók minimum egynegyede elutasító is egy lehetséges látogatással kapcsolatban. A kutatás következtetései rámutatnak arra, hogy a térség meglévő attrakcióinak kihasználásával és fejlesztésével a turizmus minél több szegmensének érintésével komplex élménycsomagokat nyújtó turisztikai innováció szükséges a desztinációban, amely a látogatószám érdemi emeléséhez vezethet.\",\"PeriodicalId\":347235,\"journal\":{\"name\":\"Régiókutatás Szemle\",\"volume\":\"288 1\",\"pages\":\"0\"},\"PeriodicalIF\":0.0000,\"publicationDate\":\"2023-05-23\",\"publicationTypes\":\"Journal Article\",\"fieldsOfStudy\":null,\"isOpenAccess\":false,\"openAccessPdf\":\"\",\"citationCount\":\"0\",\"resultStr\":null,\"platform\":\"Semanticscholar\",\"paperid\":null,\"PeriodicalName\":\"Régiókutatás Szemle\",\"FirstCategoryId\":\"1085\",\"ListUrlMain\":\"https://doi.org/10.30716/RSZ/20/1/6\",\"RegionNum\":0,\"RegionCategory\":null,\"ArticlePicture\":[],\"TitleCN\":null,\"AbstractTextCN\":null,\"PMCID\":null,\"EPubDate\":\"\",\"PubModel\":\"\",\"JCR\":\"\",\"JCRName\":\"\",\"Score\":null,\"Total\":0}","platform":"Semanticscholar","paperid":null,"PeriodicalName":"Régiókutatás Szemle","FirstCategoryId":"1085","ListUrlMain":"https://doi.org/10.30716/RSZ/20/1/6","RegionNum":0,"RegionCategory":null,"ArticlePicture":[],"TitleCN":null,"AbstractTextCN":null,"PMCID":null,"EPubDate":"","PubModel":"","JCR":"","JCRName":"","Score":null,"Total":0}
引用次数: 0

摘要

一个地区的发展主要是为了确保该地区的有效运作,通过创造适当质量的经济、文化、技术和生态条件,为其居民提供适当的住房和福利。里奇-克劳奇(Ritchie-Crouch,2003 年)认为,如果一个旅游目的地能够增加旅游收入,持续吸引游客,为游客提供难忘的体验,满足他们的期望,并创造利润,那么这个旅游目的地就是具有竞争力的。但与此同时,必须在为子孙后代提供保障的条件下(即符合可持续发展原则)维持或提高当地居民的福祉。 旅游需求的动态增长也意味着旅游目的地之间的竞争日益激烈。激烈的竞争也对负责目的地旅游营销的机构在形象塑造、产品开发和沟通方面提出了挑战。然而,旅游业只有在一个运作良好、协调有序的系统中才能成功发展。在地区和旅游产品层面都需要合作。虽然 "大平原之心 "的口号符合所有口号的要求,但必须在市场调查的基础上评估其成功与否。2019 年夏季对目的地地区内陆旅游经营者进行的大规模抽样调查(n=1037)证明了这一点。71.6%的受访者很好地识别了 "平原之心 "这一品牌名称,差评比例微乎其微。除了对旅游品牌的认知度,调查还涉及与不同旅游类型相关联的该县景点。在全县的旅游景点中,有 29 个景点由受访者根据是否去过或熟悉程度进行评分。根据调查结果,非常知名的景点有:Abádszalók 的 Tisza 湖、Jászberény 动物园和植物园、Cserkeszőlő 娱乐区、Szolnok 的 Tiszavirág 节和 Szolnok 的 RepTár 交互式航空博物馆。虽然县级受访者对旅游景点的认知度可以说是积极的,但在调查时,有 12 个景点只有不到 10%的非县级受访者去过,而且每个景点都至少有四分之一的受访者对可能的访问持否定态度。调查结论表明,旅游目的地需要进行旅游创新,通过开发和发展该地区现有的景点,提供复杂的一揽子体验,尽可能多地涉及旅游的各个环节,从而使游客人数大幅增加。
本文章由计算机程序翻译,如有差异,请以英文原文为准。
查看原文
分享 分享
微信好友 朋友圈 QQ好友 复制链接
本刊更多论文
„Alföld szíve” élménypontjainak ismertsége és elismertsége
Egy földrajzi térség fejlesztésének célja elsősorban az adott terület eredményes működtetése, lakosainak megfelelő lakóhely és jólét biztosítása megfelelő színvonalú gazdasági, kulturális, technológiai és ökológiai feltételek megteremtésével. Ritchie–Crouch (2003) szerint az a turisztikai desztináció versenyképes, amely képes a turisztikai bevételek növelésére, a turisták folyamatos vonzására, a látogatók számára emlékezetes, elvárásaiknak megfelelő élmények nyújtására, valamint ezeken túl profit termelésre. Ám eközben a helyi lakosság jólétének is meg kell maradnia vagy emelkednie úgy, hogy a feltételek a jövő generációi számára is megőrzésre kerüljenek (vagyis a fenntarthatóság elvei érvényesüljenek). A turisztikai kereslet dinamikus növekedése magával vonja a desztinációk közötti verseny fokozódását is. Az erős verseny a célterület turizmusmarketingjéért felelős szervezet számára kihívást jelent az imázsépítés, a termékfejlesztés és a kommunikáció területén is. A turizmus sikeres fejlesztésére azonban csak egy jól működő, jól együttműködő rendszerben van mód. Az együttműködés mind területi, mind pedig turisztikai termékek szintjén szükséges. Jász-Nagykun-Szolnok megye turisztikai azonosítását szolgáló szlogen, az „Alföld szíve” kifejezés ugyan mindenben megfelel a jelszavakkal szemben általában támasztott követelménynek, ám sikerességének megítélése piaci felmérésekhez kell, hogy kötődjön. Ennek alátámasztásához célterületi belföldi turizmusban résztvevők körében 2019 nyarán végzett nagymintás (n=1037) felmérés szolgál. A megkérdezettek 71,6%-a az „Alföld szíve” márkanévvel jól beazonosítja a megyét, a rossz válaszok aránya elhanyagolható volt. A turisztikai márka ismertségén túl a kutatás kitért a megye különböző turizmusfajtákhoz kötődő attrakcióira is. A megye turisztikai attrakciói közül 29 kínálati elemet értékeltek a megkérdezettek aszerint, hogy meglátogatták-e más vagy ismerik-e. A felmérés eredményei alapján nagyon jól ismert kínálati elemek a Tisza-tó, Abádszalók, a Jászberényi Állat- és Növénykert, Cserkeszőlő, a felüdülőhely, a Tiszavirág Fesztivál, Szolnok, valamint a RepTár, Interaktív Repülőmúzeum, Szolnok. Habár a turisztikai attrakciók ismertsége a megyei válaszadók körében kedvezőnek ítélhető, 12 kínálati elemet a nem megyei válaszadók kevesebb, mint 10%-a látogatott csak meg a felmérés időpontjáig, s mindegyik attrakció esetében a válaszadók minimum egynegyede elutasító is egy lehetséges látogatással kapcsolatban. A kutatás következtetései rámutatnak arra, hogy a térség meglévő attrakcióinak kihasználásával és fejlesztésével a turizmus minél több szegmensének érintésével komplex élménycsomagokat nyújtó turisztikai innováció szükséges a desztinációban, amely a látogatószám érdemi emeléséhez vezethet.
求助全文
通过发布文献求助,成功后即可免费获取论文全文。 去求助
来源期刊
自引率
0.00%
发文量
0
期刊最新文献
Online shopping behaviour in the Northern and Southern Great Plain Regions A "Big5" európai labdarúgó bajnokságok játékos-transzfer tevékenységének összehasonlító elemzése Jövőbiztos készségek – Várhatóan mire lesz szükség a jövő munkahelyein? "A letűnt világ bürokratáinak porlepte bűnjelei…” Selejtezés és iratmentés Szolnok megyében, az 1950-es években A közösségi média hatása a magyar nők egészségtudatosságára
×
引用
GB/T 7714-2015
复制
MLA
复制
APA
复制
导出至
BibTeX EndNote RefMan NoteFirst NoteExpress
×
×
提示
您的信息不完整,为了账户安全,请先补充。
现在去补充
×
提示
您因"违规操作"
具体请查看互助需知
我知道了
×
提示
现在去查看 取消
×
提示
确定
0
微信
客服QQ
Book学术公众号 扫码关注我们
反馈
×
意见反馈
请填写您的意见或建议
请填写您的手机或邮箱
已复制链接
已复制链接
快去分享给好友吧!
我知道了
×
扫码分享
扫码分享
Book学术官方微信
Book学术文献互助
Book学术文献互助群
群 号:481959085
Book学术
文献互助 智能选刊 最新文献 互助须知 联系我们:info@booksci.cn
Book学术提供免费学术资源搜索服务,方便国内外学者检索中英文文献。致力于提供最便捷和优质的服务体验。
Copyright © 2023 Book学术 All rights reserved.
ghs 京公网安备 11010802042870号 京ICP备2023020795号-1