A magyar pártfogás története

A magyar pártfogás története a 18. század végéig nyúlik vissza. Már ekkor megfogalmazódott a magyar börtönök emberibbé tétele. A rabsegélyezésről először a Csemegi-kódex rendelkezett. Az I. büntetőnovellában jelent meg a fiatalkorúakkal szemben elrendelhető próbára bocsátás lehetősége, de ez nem tudta magát kiforrni. 1909-benAngyal Pál jogász fogalmazta meg elsőként, hogy a „régi pénzosztogató rendszerről” át kellene térni az egyéniesítő módszerre. Régen a letartóztatási intézetekből szabadultaknak pénztámogatást nyújtottak. Az 1911-benKassán megtartott harmadik Patronage Kongresszuson fogalmazódott meg először a tevékenység állami feladatként való ellátásának kérdése. A szocializmusban a pártfogás fejlődése több évtizednyi lemaradásba került. A korszak ideológiája nem tartott igényt az utógondozásra. A fiatalkorúakkal foglalkozó pártfogó felügyeletet 1970-benalakították meg, az akkori szabályozás szerint ez az intézkedés a gyermekvédelem rendszerébe került. A pártfogó felügyelet 1976-tólnemcsak a fiatalok, hanem már a felnőttkorúak esetében is alkalmazhatóvá vált. Az utógondozás összefogása a bíróságok feladata lett, a megyei és a fővárosi bíróságok mellett hivatásos és társadalmi pártfogók is működtek. A fejlesztések hiánya az 1990-esévek végére ellehetetlenítette a pártfogói szervezet működését. Mind a fiatalkorúak, mind pedig a felnőttkorúak felügyeletét ellátó pártfogói szolgálatnál erős színvonalcsökkenés volt tapasztalható. A kialakult dilemmát az okozta, hogy a bíróság és az ügyészség által előírt külön magatartási szabályokat a pártfogói szolgálat speciális programok hiányában képtelen volt végrehajtani. A Pártfogó Felügyelői Szolgálat reformja 2003. július 1-jéntörtént meg. Ekkor Igazságügyi Minisztérium Pártfogó Felügyelői Szolgálat Országos Hivatala elnevezéssel a kormány országos illetékességű központi hivatalt hozott létre.