A Bauhaus és a városépítés – néhány kritikai megjegyzés

A hozzászólás arra szeretné felhívni a figyelmet, hogy a Bauhaus elmélete és gyakorlata – minden, az építészeti felfogás és a design terén korszakalkotó érdeme mellett – a városépítésben korántsem olyan meggyőző, mint az előbb említett két területen. A Bauhaus városépítési elveivel, a városi funkciók túlzott különválasztásával, a városi beépítés szerkezetének feladásával, élhető és eleven várost létrehozni nem lehet. Az absztrakt és életidegen célok, melyek követése részben messze a 21. századba is benyúlt, kis híján megölték azt a minőséget, amelyet – a kifejezés minden félreérthetőségének tudatában – az „európai város” fogalommal jelölünk. A Bauhaus elvein alapuló – elsősorban német – lakótelepek beépítési formáinak, az építészeti kialakításnak sivársága többek között a „fény, levegő, nap” jelszavainak sematikus értelmezésére, valamint az akkor modernnek tartott gyors és a városban uralkodó gépkocsiforgalomhoz való alkalmazkodásra vezethető vissza, amire Ludwig Hilberseimer, a Bauhaus egyik tanára, szolgál elrettentő példával. Az 1920-as évekből a Bauhausnak olyan, a funkcionális és építészeti modernséget a helyi identitással ötvöző alternatívái ismertek, mint pl. Fritz Schumacher hamburgi városnegyedei. A Bauhaus városépítésével ellentétben már Camillo Sitte az „olmützi rendszerrel” lefektette egy olyan beépítési rendszer alapjait, amely alkalmas zárt, otthonos terek alkotására éppúgy, mint az építési telkek gazdaságos kihasználására. A hozzászólás röviden kitér lehetséges további kutatási területekre, mint pl. a „tradicionalista” és a „modern” építészet különválására és Harry Graf Kessler kapcsolati rendszerére.