Eredményesen oktatjuk-e azt, amit fontosnak tartunk? Ahogy az orvosképzés oktatói látják

Abstract

Magyarországon az általános orvostudományi szakra vonatkozó Képzési és Ki­me­neti Köve­tel­mények határozzák meg, hogy a végzett orvostanhallgatóknak milyen tudással, va­lamint jártasságokkal, készségek­kel, képességekkel, azaz kompetenciával kell rendelkezniük. Kutatásunkban egyrészt azt vizsgáltuk, hogy az orvosképzéshez a Képzési és Ki­meneti Követelményekben megfogalmazott kompetenciák fontosságát hogyan ítélik meg az oktatók, másrészt, hogy ezeket milyen mértékben közvetítik oktatói tevékenységük során. Az empirikus kutatást 2017 őszén végeztük négy magyarországi orvosképző intéz­mény­ben, saját fejlesztésű kérdőív használatával. Az elemzéshez GAP-analízist, Wil­coxon-próbát, faktoranalízist alkalmaztunk. Kérdőívünket a négy orvosképző intézmény összes oktatójához eljuttattuk (1790 fő), közülük 439-en töltötték ki a nyomtatványt (24,5%). A kutatási eredmények azt mutatják, hogy az oktatók a képzés során egyetlen kompetenciát sem közvetítettek olyan mértékben oktatási gyakorlatukban, mint amennyire azokat fontosnak tartották (egy kivételével). A fontosság és a közvetítés mértéke között – kompetenciánként eltérő mértékű – statisztikailag is igazol­ható negatív rés (GAP) található. A vizsgált kompetenciák jól azonosítható faktorokba sorolhatók, melyek megfelelnek a nemzetközi szakirodalomban elfogadott háromkörös modellnek. A kutatás rámutatott arra, hogy az or­vos­képzésben – a szűkebben vett orvosszakmai ismeretek mellett – további fejlesztési és fejlődési lehetőségek rejlenek, amelyek fontosságát az oktatási folyamat végrehajtói, az oktatók is megerősítették. A hiányok és a szükségletek felismerése mellett ezek megvalósításához az oktatók saját készségeinek fejlesztése is fontos, köztük a pedagógiai, módszertani ismereteké is.