Mi változott és mi nem a pedagógushiány újratermelésében?

Abstract

A szerző 1986-ban „Miért nem számolható fel a pedagógushiány – ha nincs?” címmel közölt tanulmányt a Pedagógiai Szemle hasábjain. Ebben azt állította, hogy az oktatásirányítás és -finanszírozás akkori hazai rendszerében a pedagógushiány felszámolhatatlan, mert az a rendszer strukturális jellemzőinél fogva a hiányt egy meghatározott szinten mindig újratermelte. Amellett érvelt, hogy az a vélemény, hogy „ha sokkal több pénzt költünk az oktatásra, akkor nem lesz pedagógushiány” – az adott feltételek mellett téves állítás. Jelen írásában azt vizsgálja, hogy mi változott azóta a hazai pedagógushiány újratermelésében és kezelésében. Arra a következtetésre jut, hogy 2010-ig a hiányt mindig egy meghatározott szintig újratermelő mechanizmusok továbbra is a korábban leírt módon működtek. 2010 után azonban, miközben a hiány újratermelése folytatódott, az oktatásügyre fordított költségvetési források radikális csökkentése, az oktatásirányítási, finanszírozási döntéshozatal drasztikus központosítása, az intézményhálózat nagyobbik részének szigorú államosítása és a pedagógus-bérrendszer átalakítása működésképtelenné tette a hiány mértékét évtizedek óta elfogadható szinten tartó mechanizmusokat. Ez vezetett mára a pedagógusok, szülők és diákok tiltakozó mozgalmainak megerősödéséhez.