Szempontok a hét bűnbánati zsoltár 16–17. századi protestáns kiadástörténetéhez

A hét bűnbánati zsoltár (katolikus számozás szerint: 6, 31, 37, 50, 101, 129, 142; a protestánsoknál: 6, 32, 38, 51, 102, 130, 143) fontos szerepet játszott a bűnvallás és a gyónás folyamatában, a szentségek egyike. A 17. század elejétől jelentős hazai katolikus szerzők verses és prózai imádság formájában dolgozták át azokat: Pázmány Péter, Ferencffy Lőrinc, Kopcsányi Márton, Draskovich János. A protestánsok az 51. zsoltár több változatát készítették el és adták ki a 16-17. században (Rimay János). A protestantizmus elutasította a gyónást, így a hét bűnbánati zsoltár szerepét, liturgikus jelentőségét is tagadták. A 17. század első harmadában a pietizmus azonban felerősíti a bűnvalló spiritualitás jelentőségét és több hazai átdolgozása születik a bűnbánati zsoltároknak (Philipp Kegel, Tranovsky Jiřik, [Georgius Tarnoscius], Joannides Jiřik, Debreceni Péter). Pápai Páriz Imre Keskeny út c. műve a puritánizmus kegyességét követve a bűnvallás jelentőségét hangsúlyozza. Ezért is jelenik meg 1662-től sokszor Pápai Páriz művének függelékeként a hét bánbánati zsoltár, amelynek sok kiadása készült a 18. században.