Szláv–magyar nyelvi kölcsönhatás a honfoglalás előtt

A magyarok elődei a Kelet-európai-síkságon kerültek először kapcsolatba a szlávokkal (Kr. e. 9. század), mégpedig a keleti szlávok – a mai oroszok, ukránok, fehéroroszok – nyelvi elődeivel. Több kutató szerint a magyar nyelv honfoglalás előtti keleti szláv jövevényszavai közé tartoznak az olyan szavak, mint a tanya ’tanya’ (< óorosz tonja), a naszád ’egyfajta csónak’ (< óorosz nasadъ) és a halom (< óorosz xъlmъ). Többen ide sorolják a lengyel (< lengyen) népnevet, a szégye (< óorosz sěža) és varsa (< óorosz verša < *vьrša) halászati szakszavakat is. Formai kritériumok hiányában nehéz teljes bizonyossággal meghatározni, hogy ezek közül melyek származhatnak valamely régi keleti szláv dialektusból a honfoglalás előtti időkből, és melyek azok, amelyek a Kárpát-medencében talált szláv dialektusokból kerültek a magyarba már a honfoglalás után. A fenti és még néhány más, különböző szerzők által „oroszgyanúsnak” tartott régi szláv jövevényszavunk keleti szláv eredete lehetséges ugyan, de kétséget kizáróan nem bizponyítható. A legbiztosabbnak tűnő honfoglalás előtti keleti szláv kölcsönzés a lengyel (< lengyen) etnonima, amely a *lędjan(e) szláv törzsnévből származik, és ezt a szláv törzset Bíborbanszületett Konstantin is a Kárpátok előterébe helyezi, ami jól illeszkedik a magyarságnak a Kárpátokon át a Kárpát-medencébe tartó vándorlási útvonalához. Mivel azonban egyes adatok szerint az ószerbben is előfordult a Leđanin ’lengyel’ népnév, elképzelhető, hogy a magyarok nem a keleti szlávok őseivel való érintkezés során ismerkedtek meg e törzs nevével, hanem később, a Kárpát-medencében találkoztak vele, mivel a népnév ismert lehetett az itteni szláv lakosság körében is. Lényegében tehát minden kétséget kizáróan honfoglalás előtti keleti szláv jövevényszavunk nincs, a valamelyes valószínűséggel ide sorolható szavak száma is elenyésző a biztosan honfoglalás utáni szláv eredetű szavaink tömegéhez képest.