{"title":"人文、社会科学和教育学专业的本科生,他们对人工智能的了解以及人工智能的日常应用","authors":"Zoltán Rajki","doi":"10.61178/mt.2024.ii.1.5","DOIUrl":null,"url":null,"abstract":"A tanulmány célja a bölcsészet-, társadalomtudományi és pedagógia szakon tanuló hallgatók mesterséges intelligencia (MI) ismereteinek felmérése, valamint annak vizsgálata, hogy mennyire és milyen területeken alkalmazzák vagy tervezik alkalmazni az MI eszközöket a mindennapi életük során. A kérdőívet 1027 résztvevő töltötte ki, akiknek 65%-a nappali, míg 35%-uk levelező tagozatos volt. A hallgatók képzési területei közül 34,5% bölcsészettudományi, 43,7% társadalomtudományi és 21,1% pedagógiai képzési területen tanult. A résztvevők átlagosan 78,2%-ot értek el az MI applikációk jellemző vonásainak ismeretében a 8 kérdéses Igaz/hamis teszten. A megadott 9 terület közül átlagosan 1,92 területen használnak rendszeresen vagy alkalomszerűen valamilyen MI alkalmazást. A tanulmány 4 területen (tanulás, munkahely, szórakozás-szabadidő, kommunikáció és közösségi média) vizsgálta ezen felül a hallgatók nyitottságát az MI eszközök használata iránt. A résztvevők átlagosan 2,3 területet jelöltek meg, és csupán 16,5%-uk nyilatkozott úgy, hogy egyik területen sem használnak vagy nem terveznek MI eszközt alkalmazni. A változók elemzése multinominális logisztikus regresszióval történt, a nem, tagozat és képzési terület hatásának vizsgálatával a kapott adatokra vonatkozóan. Az eredmények alapján megállapítható, hogy a résztvevők jelentős része rendelkezik alapvető ismeretekkel az MI-ről, és több területen is hajlandóak, vagy már alkalmazzák ezeket az eszközöket a mindennapi életük során.","PeriodicalId":486825,"journal":{"name":"Mester és Tanítvány","volume":"14 1","pages":""},"PeriodicalIF":0.0000,"publicationDate":"2024-07-11","publicationTypes":"Journal Article","fieldsOfStudy":null,"isOpenAccess":false,"openAccessPdf":"","citationCount":"0","resultStr":"{\"title\":\"A bölcsészet-, társadalomtudományi és pedagógiai szakokon tanuló egyetemi hallgatók mesterséges intelligenciával kapcsolatos ismeretei és az MI mindennapi használata\",\"authors\":\"Zoltán Rajki\",\"doi\":\"10.61178/mt.2024.ii.1.5\",\"DOIUrl\":null,\"url\":null,\"abstract\":\"A tanulmány célja a bölcsészet-, társadalomtudományi és pedagógia szakon tanuló hallgatók mesterséges intelligencia (MI) ismereteinek felmérése, valamint annak vizsgálata, hogy mennyire és milyen területeken alkalmazzák vagy tervezik alkalmazni az MI eszközöket a mindennapi életük során. A kérdőívet 1027 résztvevő töltötte ki, akiknek 65%-a nappali, míg 35%-uk levelező tagozatos volt. A hallgatók képzési területei közül 34,5% bölcsészettudományi, 43,7% társadalomtudományi és 21,1% pedagógiai képzési területen tanult. A résztvevők átlagosan 78,2%-ot értek el az MI applikációk jellemző vonásainak ismeretében a 8 kérdéses Igaz/hamis teszten. A megadott 9 terület közül átlagosan 1,92 területen használnak rendszeresen vagy alkalomszerűen valamilyen MI alkalmazást. A tanulmány 4 területen (tanulás, munkahely, szórakozás-szabadidő, kommunikáció és közösségi média) vizsgálta ezen felül a hallgatók nyitottságát az MI eszközök használata iránt. A résztvevők átlagosan 2,3 területet jelöltek meg, és csupán 16,5%-uk nyilatkozott úgy, hogy egyik területen sem használnak vagy nem terveznek MI eszközt alkalmazni. A változók elemzése multinominális logisztikus regresszióval történt, a nem, tagozat és képzési terület hatásának vizsgálatával a kapott adatokra vonatkozóan. Az eredmények alapján megállapítható, hogy a résztvevők jelentős része rendelkezik alapvető ismeretekkel az MI-ről, és több területen is hajlandóak, vagy már alkalmazzák ezeket az eszközöket a mindennapi életük során.\",\"PeriodicalId\":486825,\"journal\":{\"name\":\"Mester és Tanítvány\",\"volume\":\"14 1\",\"pages\":\"\"},\"PeriodicalIF\":0.0000,\"publicationDate\":\"2024-07-11\",\"publicationTypes\":\"Journal Article\",\"fieldsOfStudy\":null,\"isOpenAccess\":false,\"openAccessPdf\":\"\",\"citationCount\":\"0\",\"resultStr\":null,\"platform\":\"Semanticscholar\",\"paperid\":null,\"PeriodicalName\":\"Mester és Tanítvány\",\"FirstCategoryId\":\"0\",\"ListUrlMain\":\"https://doi.org/10.61178/mt.2024.ii.1.5\",\"RegionNum\":0,\"RegionCategory\":null,\"ArticlePicture\":[],\"TitleCN\":null,\"AbstractTextCN\":null,\"PMCID\":null,\"EPubDate\":\"\",\"PubModel\":\"\",\"JCR\":\"\",\"JCRName\":\"\",\"Score\":null,\"Total\":0}","platform":"Semanticscholar","paperid":null,"PeriodicalName":"Mester és Tanítvány","FirstCategoryId":"0","ListUrlMain":"https://doi.org/10.61178/mt.2024.ii.1.5","RegionNum":0,"RegionCategory":null,"ArticlePicture":[],"TitleCN":null,"AbstractTextCN":null,"PMCID":null,"EPubDate":"","PubModel":"","JCR":"","JCRName":"","Score":null,"Total":0}
A bölcsészet-, társadalomtudományi és pedagógiai szakokon tanuló egyetemi hallgatók mesterséges intelligenciával kapcsolatos ismeretei és az MI mindennapi használata
A tanulmány célja a bölcsészet-, társadalomtudományi és pedagógia szakon tanuló hallgatók mesterséges intelligencia (MI) ismereteinek felmérése, valamint annak vizsgálata, hogy mennyire és milyen területeken alkalmazzák vagy tervezik alkalmazni az MI eszközöket a mindennapi életük során. A kérdőívet 1027 résztvevő töltötte ki, akiknek 65%-a nappali, míg 35%-uk levelező tagozatos volt. A hallgatók képzési területei közül 34,5% bölcsészettudományi, 43,7% társadalomtudományi és 21,1% pedagógiai képzési területen tanult. A résztvevők átlagosan 78,2%-ot értek el az MI applikációk jellemző vonásainak ismeretében a 8 kérdéses Igaz/hamis teszten. A megadott 9 terület közül átlagosan 1,92 területen használnak rendszeresen vagy alkalomszerűen valamilyen MI alkalmazást. A tanulmány 4 területen (tanulás, munkahely, szórakozás-szabadidő, kommunikáció és közösségi média) vizsgálta ezen felül a hallgatók nyitottságát az MI eszközök használata iránt. A résztvevők átlagosan 2,3 területet jelöltek meg, és csupán 16,5%-uk nyilatkozott úgy, hogy egyik területen sem használnak vagy nem terveznek MI eszközt alkalmazni. A változók elemzése multinominális logisztikus regresszióval történt, a nem, tagozat és képzési terület hatásának vizsgálatával a kapott adatokra vonatkozóan. Az eredmények alapján megállapítható, hogy a résztvevők jelentős része rendelkezik alapvető ismeretekkel az MI-ről, és több területen is hajlandóak, vagy már alkalmazzák ezeket az eszközöket a mindennapi életük során.