Állapotkommunikáció és montázs : Erdély Miklós: Tavaszi kivégzés

Abstract

Tanulmányomban azt vizsgálom, hogy miként jelenik meg az állapotkommunikáció ideája és ideológiája Erdély Miklós, illetve a számára inspirációul szolgáló filmteoretikusok filmelméleti írásaiban, továbbá az ezek hátterében álló művészettörténeti, művészetelméleti és filozófiai hagyományban. Az érintett elméletekben a montázs, mint a sokszorosító technológia által elemekre bontott világ újrarendezése, ideális eszköz az állapotkommunikációra, illetve az etikaipedagógiai célzatú transzformációra. Jóllehet a montázs a reprodukciós technika szervetlenítő eljárásának eredménye, de a szovjet montázsiskola képviselői (köztük maga Erdély) dialektikus módon beágyazták azt a klasszikus esztétikai ideológiák sorába, és retorikus módon szerves folyamattá változtatták. A tanulmány célja annak bizonyítása, hogy a montázshoz kapcsolódó retoretikusság fogalma alatt egyrészt a művészet útján történő etikára nevelést (schilleri értelemben vett Bildungot), vagyis esztétikai ideológiát és azzal szorosan összefüggő, az élményesztétikára alapozott szimbolizáló törekvést érthetünk. Másrészt az előbbiekkel párhuzamosan számolnunk kell a montázsra alapozott állapotkommunikáció (transzformáció, nevelés, „elforgatás”) nyelviretorikai kiszolgáltatottságával és allegorikusságával. Következtetésem az, hogy Erdély avantgárd esztétikai ideológiája paradox, de törvényszerű módon átlép a dekontextualizáló és szervetlen allegorikusságon, hogy egy ontologizáló szimbolikus hagyományba illessze a montázst. A tanulmány második részében a Tavaszi kivégzés című Erdély Miklós-film elemzésén keresztül mutatom be, hogy miként ágyazódik bele a filmbe a szervetlenítő-daraboló technológia, mintegy illusztrálva az állapotkommunikációnak és a nevelésnek mint „elforgatásnak” az allegorikus keretezettségét.