A természetről mint radikális közösségről : Gondolatok idősebb Jan Brueghel Paradicsom-ábrázolásainak apropóján

Abstract

Értekezésemben klasszikus Édenkert-ábrázolásokon keresztül vizsgálom azt, hogy az ember miféle módon viszonyulhat az Isten által teremtett világ létezőihez, ezek között is hangsúlyosan a növényekhez. Ehhez az apropót a kétféle teremtéstörténet kétféle meghatározása adja: egyik az uralmi pozíciót jelöli ki az ember számára, másik a gondozásét. Kérdésfeltevésem azonban nem erre irányul, hanem arra, hogy mit jelenthetett a kiűzetés előtt a Paradicsomban, azaz egy hierarchia és hatalmi struktúrák nélküli világban élni. Ennek bemutatásához id. Jan Brueghel 1600-as festményét veszem alapul, továbbá a bibliai textust elemzem. Ezek nyomán rámutatok, hogy a Paradicsom utópisztikus képében egy olyan etikai értékrend van kijelölve, amelynek alapját nem a szellemi felsőbbrendűség nyújtja, sem más antropomorf sajátosságok, hanem az – arisztotelészi természetleírásban is szereplő – növekedéseszme. Állításom szerint minden, ami növekszik, az élet tiszteletben tartására szólít fel. Ezt tekintem – más növényetikáról gondolkodó filozófusokkal összhangban – új etikai imperatívusznak.