A háború ontológiája és filmi ábrázolása

Abstract

Minden háború határátlépés, s minden háború utáni újrakezdés is határátlépés. Az elsőt a közösségek, országok vagy a világ hajtja végre. A második megtétele az egyénre vár. Ez utóbbi esetben az a kérdés, képesek vagyunk-e odafordulni az Idegenhez, a másikhoz, akit ellenségnek tekintünk, aki betör a világunkba, s akinek a létezése zavaró tényező, olyan, ami „metsz és alakít”, ami kizökkent megszokottságunkból, zárt gondolkodásunkból. A háború abból az ellentmondásból fakad, hogy egy törzs, közösség, társadalom, ország stb. egyfelől ki akarja terjeszteni hatalmát a határain túlra, másfelől fél azoktól a közösségektől, akik a határain túl élnek. A határok azonban nem feltétlen külső fizikai határok, hanem kulturálisak is, s bennünk húzódnak. Legfontosabb ismérvük, hogy egy adott közösség összetartozását biztosítják. Éppen ezért a közösség mint olyan nem nyithat az Idegen felé, hiszen ezzel saját alkotó elveit, létének alapjait veszélyeztetné. Ezzel szemben az individuum, még akkor is, ha közösség alkotóeleme, képes megnyílni és fogadni az Idegent, azt, aki mindenekelőtt és szükségképpen behatolóként, határsértőként jelenik meg előtte. Az Idegen fogadásával a szubjektum etikai viszonyba lép, mely egyedi és egyszeri jellegénél fogva élesen elkülönül a közösséget, a társadalmat meghatározó moráltól. A háború egzisztenciális, gazdasági, kulturális stb. motivációk alapján bekövetkező morális értelmű határátlépés, amennyiben a határokon inneni és/vagy túli idegen közösségek és egyének elnyomását, kizsákmányolását, elpusztítását célozza. Azonban a morális értelemben vett határátlépés mindig immorális, mivel magát a határátlépést (ti. saját határainak áthágását) semmilyen morális törvény nem képes előírni ‒ legalábbis önnön létének veszélyeztetése nélkül. A háborúval előálló immorális káoszt pedig nem egy másik, egy »új« morál felülíró hatalma, hanem az individuális szubjektum szinguláris etikai gesztusa számolhatja fel.