Braudel és a magyar történetírás

Abstract

A történészek egymásra gyakorolt hatásának vizsgálata nagymértékben magában rejti a tévedés kockázatát. Hiszen a kritériumok e téren egyáltalán nem egyértelműek. Mert a publikációk némelyik jegyzetében felbukkanó hivatkozás, de akár még az adott munkából származó idézet sem feltétlenül jelenti a feltüntetett mű módszerének hatását. Az utóbbi esetben ugyanis nem elegendő pusztán valamely információ átvétele. Máskor pedig utalás nélkül is nyilvánvaló a hatás, amely eleve sokféle lehet: a témaválasztásban, a munka szerkezetében, a feldolgozás módszerében s ki tudja még, hányféle formában ölthet testet. Említetlen olvasmányélmény, beszélgetés vagy valamilyen szakmai rendezvényen való megnyilvánulás egyaránt ösztönzőleg hathat. Azaz a dolog bonyolultabb annál, mint olykor gondolnánk. Bele kell törődnünk tehát, hogy a szellemi hatás nem mindig bizonyítható dokumentumokkal. Ezért indokoltnak tűnik a kérdés: vajon elképzelhető-e egyáltalán, hogy hatással lehetett a hazai történetírásra életében vagy kevéssel azután akár egy mégoly híres francia történész is, mint Fernand Braudel (1902–985), akinek 1985 előtt, a szerző halálának évét megelőzően egyetlen könyve sem jelent meg magyarul,1 még ha több vele készült interjút és bizonyos munkáinak egy-két részletét közölte is némelyik folyóiratunk?2 Akinek a korábbi, módszertanilag is alapvető, immár klasszikussá vált művét, a Földközi-tenger és a mediterrán világ II. Fülöp korában címűt – amely világszerte nagy visszhangot váltott ki3 – csak az eredetinek az 1966.