Pub Date : 1900-01-01DOI: 10.46403/AKITCLIOELBUVOLT.2021.223
János Makai
A II. világháború után Magyarországon szovjet minta alapján új tanárképző intézményeket hoztak létre. 1947-ben Szegeden és Budapesten, 1948-ban pedig Debrecenben és Pécsett kezdett működni egy-egy pedagógiai főiskola.1 A debreceni intézményt átmenetileg a tudományegyetem épületében, annak alagsorában és első emeletén helyezték el. Az első tanév megindításához szükséges objektív és szubjektív feltételek még 1948 szeptemberében is hiányoztak. Vezetője azonban volt a főiskolának, mivel az illetékes miniszter Némedi Lajos egyetemi magántanárt bízta meg az igazgatói teendők ellátásával. A tanévnyitót 1948 októberében tartották, majd az oktatás is megindult.2 A kezdeti nehézségek és problémák ellenére 1949 tavaszán úgy tűnt, hogy a debreceni pedagógiai főiskola helyzete rendeződik. A minisztériumból az a hír érkezett, miszerint az intézmény 32 álláshelyet kapott oktatók, adminisztratív és fizikai dolgozók alkalmazására. Ez örvendetes volt, mivel ekkor az intézmény mindössze két kinevezett tanárral rendelkezett, a többiek óraadók voltak.3 A nyár folyamán a tanárokat meglepetésként érte a főiskola Egerbe való áthelyezéséről szóló hír. Az akkor már 21 tagú tantestületből 14-en mondtak igent, mert remélték, hogy a hevesi megyeszékhelyen az intézménynek kényelmesebb helye lesz, és azt is, hogy egyéni lakásés más problémájuk megoldódik.4 A költöztetés 1949 szeptemberének elején indult meg. Mivel a Líceumot be kellett rendezni, a kollégiumokat pedig lakhatóvá kellett tenni, az oktatás szeptemberben nem kezdődhetett el. Az ünnepélyes tanévnyitót 1949. október 8-án tartották.5 Az Egri Állami Pedagógiai Főiskola élén továbbra is Némedi Lajos állt, és 1961-ig látta el az igazgatói teendőket. 1961–1966 között Szántó Imre irányította az intézményt.6
{"title":"Az Egri Főiskola Történelem Tanszékének oktatói kara (1949–1964)","authors":"János Makai","doi":"10.46403/AKITCLIOELBUVOLT.2021.223","DOIUrl":"https://doi.org/10.46403/AKITCLIOELBUVOLT.2021.223","url":null,"abstract":"A II. világháború után Magyarországon szovjet minta alapján új tanárképző intézményeket hoztak létre. 1947-ben Szegeden és Budapesten, 1948-ban pedig Debrecenben és Pécsett kezdett működni egy-egy pedagógiai főiskola.1 A debreceni intézményt átmenetileg a tudományegyetem épületében, annak alagsorában és első emeletén helyezték el. Az első tanév megindításához szükséges objektív és szubjektív feltételek még 1948 szeptemberében is hiányoztak. Vezetője azonban volt a főiskolának, mivel az illetékes miniszter Némedi Lajos egyetemi magántanárt bízta meg az igazgatói teendők ellátásával. A tanévnyitót 1948 októberében tartották, majd az oktatás is megindult.2 A kezdeti nehézségek és problémák ellenére 1949 tavaszán úgy tűnt, hogy a debreceni pedagógiai főiskola helyzete rendeződik. A minisztériumból az a hír érkezett, miszerint az intézmény 32 álláshelyet kapott oktatók, adminisztratív és fizikai dolgozók alkalmazására. Ez örvendetes volt, mivel ekkor az intézmény mindössze két kinevezett tanárral rendelkezett, a többiek óraadók voltak.3 A nyár folyamán a tanárokat meglepetésként érte a főiskola Egerbe való áthelyezéséről szóló hír. Az akkor már 21 tagú tantestületből 14-en mondtak igent, mert remélték, hogy a hevesi megyeszékhelyen az intézménynek kényelmesebb helye lesz, és azt is, hogy egyéni lakásés más problémájuk megoldódik.4 A költöztetés 1949 szeptemberének elején indult meg. Mivel a Líceumot be kellett rendezni, a kollégiumokat pedig lakhatóvá kellett tenni, az oktatás szeptemberben nem kezdődhetett el. Az ünnepélyes tanévnyitót 1949. október 8-án tartották.5 Az Egri Állami Pedagógiai Főiskola élén továbbra is Némedi Lajos állt, és 1961-ig látta el az igazgatói teendőket. 1961–1966 között Szántó Imre irányította az intézményt.6","PeriodicalId":247330,"journal":{"name":"Akit Clio elbűvölt : In honorem Romsics Ignác","volume":"14 1","pages":"0"},"PeriodicalIF":0.0,"publicationDate":"1900-01-01","publicationTypes":"Journal Article","fieldsOfStudy":null,"isOpenAccess":false,"openAccessPdf":"","citationCount":null,"resultStr":null,"platform":"Semanticscholar","paperid":"128612163","PeriodicalName":null,"FirstCategoryId":null,"ListUrlMain":null,"RegionNum":0,"RegionCategory":"","ArticlePicture":[],"TitleCN":null,"AbstractTextCN":null,"PMCID":"","EPubDate":null,"PubModel":null,"JCR":null,"JCRName":null,"Score":null,"Total":0}
Pub Date : 1900-01-01DOI: 10.46403/AKITCLIOELBUVOLT.2021.267
S. Rózsa
A Közép-Tisza-vidék első jelentős vízszabályozási célzatú antropogén környezeti beavatkozására a 18. század második felében került sor, a Tisza mellett, a mai Pusztataskony határában található Mirhó-fok1 elzárásával. A fenti mondatban szándékosan nem használtam az „árvízmentesítés” kifejezést, mivel az tartalmilag a korábbi vízrajzi viszonyok tudatos megváltoztatására utal, a későbbiekben azonban látni fogjuk, hogy az építők ilyen irányú szándékával kapcsolatban számos bizonytalanság mutatkozik, s a tárgyalt munkálatot csak bizonyos fenntartások mellett sorolhatjuk a 19. századi átfogó vízrendezések előzményei közé. Jelen tanulmányban igyekszem áttekinteni a fok elzárásának eseménytörténetét, kiemelve azokat az epizódokat, melyek környezettörténeti szempontból igazán érdekesek. Az építkezés behatóbb történeti vizsgálata azért indokolt, mert a területen folytatott gazdálkodást a téma kutatói többnyire ezen esemény szemszögéből értékelték, egyfajta axiómaként kezelve, hogy a gátépítés az ökológiai adottságokhoz illeszkedő ártéri gazdálkodás felszámolásának kezdetével volt egyenlő.2 A munkálat körülményeit alaposabban megvizsgálva azonban úgy tűnik, hogy ez a kép jelentősen árnyalható.
{"title":"A Közép-Tisza-vidék első jelentős vízrendezési munkálata: a Mirhó-gát építése","authors":"S. Rózsa","doi":"10.46403/AKITCLIOELBUVOLT.2021.267","DOIUrl":"https://doi.org/10.46403/AKITCLIOELBUVOLT.2021.267","url":null,"abstract":"A Közép-Tisza-vidék első jelentős vízszabályozási célzatú antropogén környezeti beavatkozására a 18. század második felében került sor, a Tisza mellett, a mai Pusztataskony határában található Mirhó-fok1 elzárásával. A fenti mondatban szándékosan nem használtam az „árvízmentesítés” kifejezést, mivel az tartalmilag a korábbi vízrajzi viszonyok tudatos megváltoztatására utal, a későbbiekben azonban látni fogjuk, hogy az építők ilyen irányú szándékával kapcsolatban számos bizonytalanság mutatkozik, s a tárgyalt munkálatot csak bizonyos fenntartások mellett sorolhatjuk a 19. századi átfogó vízrendezések előzményei közé. Jelen tanulmányban igyekszem áttekinteni a fok elzárásának eseménytörténetét, kiemelve azokat az epizódokat, melyek környezettörténeti szempontból igazán érdekesek. Az építkezés behatóbb történeti vizsgálata azért indokolt, mert a területen folytatott gazdálkodást a téma kutatói többnyire ezen esemény szemszögéből értékelték, egyfajta axiómaként kezelve, hogy a gátépítés az ökológiai adottságokhoz illeszkedő ártéri gazdálkodás felszámolásának kezdetével volt egyenlő.2 A munkálat körülményeit alaposabban megvizsgálva azonban úgy tűnik, hogy ez a kép jelentősen árnyalható.","PeriodicalId":247330,"journal":{"name":"Akit Clio elbűvölt : In honorem Romsics Ignác","volume":"215 1","pages":"0"},"PeriodicalIF":0.0,"publicationDate":"1900-01-01","publicationTypes":"Journal Article","fieldsOfStudy":null,"isOpenAccess":false,"openAccessPdf":"","citationCount":null,"resultStr":null,"platform":"Semanticscholar","paperid":"123281426","PeriodicalName":null,"FirstCategoryId":null,"ListUrlMain":null,"RegionNum":0,"RegionCategory":"","ArticlePicture":[],"TitleCN":null,"AbstractTextCN":null,"PMCID":"","EPubDate":null,"PubModel":null,"JCR":null,"JCRName":null,"Score":null,"Total":0}
Pub Date : 1900-01-01DOI: 10.46403/AKITCLIOELBUVOLT.2021.235
Andor Nagy
A kora újkori erdélyi szász városok nagy befolyással bíró városvezetői rétegére ma is igen gyakran használatos a patrícius kifejezés. Magyar nyelven elsőként Orbán Balázs (1829–1890) írt róluk a Székelyföldről szóló monográfiájában 1873ban. A Barcaság (Burzenland/Kronstädter Distrikt) történelmét összefoglaló záró kötetében négy társadalmi csoportot különböztetett meg a brassóiak (Braşov, Kronstadt) körében: a patríciusok, a lelkészek, a kereskedők és az iparos polgárság. A patríciusi réteggel kapcsolatosan elmarasztalóan azt írta, hogy a város demokratikus működését csupán színlelve, a rajtuk kívül álló etnikumokat kizárva, minden hatalmat monopolizáltak a saját területükön. Az e körhöz tartozó családok pedig szorosan összefonódva segítették egymást, és tartották fenn maguk között a hivatali pozíciókat.1 Bár ma is erre gondolunk, ha patríciusi rétegről olvasunk, de mindmáig nem került kellőképpen tisztázásra, hogy pontosan milyen értelemben használatos, és mely befolyásos családokat tekinthetjük patríciusnak a késő középkor és a kora újkor időszakában. A kérdést a brassói szászokra szűkítve kívánom a jelen írásomban vizsgálni. Teszem ezt egyfelől abból a célból, hogy összefoglalásra kerüljenek a témában eddig összegyűlt ismereteink, másfelől pedig, hogy összehasonlíthatóvá váljon Brassó késő középkori és kora újkori hatalmi elitje. Az összehasonlító elemzés mutathat rá arra, hogy a középkori tisztviselő családok között találunk-e olyanokat, akik át tudták menteni a hatalmukat a kora újkor évszázadaira is, illetve kik azok, akiket csak később fedezhetünk fel a befolyásos családok között. Ezen belül foglalkozok azzal a kérdéssel, hogy a politikai elit teljes egészét a patríciusok körébe sorolhatjuk-e, vagy csak néhányukat. A kérdések megválaszolása elsőként a fogalom meghatározását teszik szükségessé a körükben.
{"title":"A brassói szász patríciusság a kora újkorban","authors":"Andor Nagy","doi":"10.46403/AKITCLIOELBUVOLT.2021.235","DOIUrl":"https://doi.org/10.46403/AKITCLIOELBUVOLT.2021.235","url":null,"abstract":"A kora újkori erdélyi szász városok nagy befolyással bíró városvezetői rétegére ma is igen gyakran használatos a patrícius kifejezés. Magyar nyelven elsőként Orbán Balázs (1829–1890) írt róluk a Székelyföldről szóló monográfiájában 1873ban. A Barcaság (Burzenland/Kronstädter Distrikt) történelmét összefoglaló záró kötetében négy társadalmi csoportot különböztetett meg a brassóiak (Braşov, Kronstadt) körében: a patríciusok, a lelkészek, a kereskedők és az iparos polgárság. A patríciusi réteggel kapcsolatosan elmarasztalóan azt írta, hogy a város demokratikus működését csupán színlelve, a rajtuk kívül álló etnikumokat kizárva, minden hatalmat monopolizáltak a saját területükön. Az e körhöz tartozó családok pedig szorosan összefonódva segítették egymást, és tartották fenn maguk között a hivatali pozíciókat.1 Bár ma is erre gondolunk, ha patríciusi rétegről olvasunk, de mindmáig nem került kellőképpen tisztázásra, hogy pontosan milyen értelemben használatos, és mely befolyásos családokat tekinthetjük patríciusnak a késő középkor és a kora újkor időszakában. A kérdést a brassói szászokra szűkítve kívánom a jelen írásomban vizsgálni. Teszem ezt egyfelől abból a célból, hogy összefoglalásra kerüljenek a témában eddig összegyűlt ismereteink, másfelől pedig, hogy összehasonlíthatóvá váljon Brassó késő középkori és kora újkori hatalmi elitje. Az összehasonlító elemzés mutathat rá arra, hogy a középkori tisztviselő családok között találunk-e olyanokat, akik át tudták menteni a hatalmukat a kora újkor évszázadaira is, illetve kik azok, akiket csak később fedezhetünk fel a befolyásos családok között. Ezen belül foglalkozok azzal a kérdéssel, hogy a politikai elit teljes egészét a patríciusok körébe sorolhatjuk-e, vagy csak néhányukat. A kérdések megválaszolása elsőként a fogalom meghatározását teszik szükségessé a körükben.","PeriodicalId":247330,"journal":{"name":"Akit Clio elbűvölt : In honorem Romsics Ignác","volume":"21 1","pages":"0"},"PeriodicalIF":0.0,"publicationDate":"1900-01-01","publicationTypes":"Journal Article","fieldsOfStudy":null,"isOpenAccess":false,"openAccessPdf":"","citationCount":null,"resultStr":null,"platform":"Semanticscholar","paperid":"128294690","PeriodicalName":null,"FirstCategoryId":null,"ListUrlMain":null,"RegionNum":0,"RegionCategory":"","ArticlePicture":[],"TitleCN":null,"AbstractTextCN":null,"PMCID":"","EPubDate":null,"PubModel":null,"JCR":null,"JCRName":null,"Score":null,"Total":0}
Pub Date : 1900-01-01DOI: 10.46403/AKITCLIOELBUVOLT.2021.161
István Kertész
A független hellénisztikus Pergamon és egyben az Attalida-dinasztia megalapítója a zsoldosvezér Philetairosz volt.1 Kr. e. 283-ban fellázadt Lüszimakhosz ellen, aki korábban Nagy Sándor hadvezéreként vett részt a perzsiai hadjáratban, és ura halála után egyike lett a nagyhatalmú diadokhoszoknak. A diadokhoszok (utódhadvezérek, Nagy Sándor egykori főtisztjei) egymás ellen vívott harcai során Thrákia mellett megszerezte Kis-Ázsia észak-nyugati területeit is, beleértve Pergamont.2 Philetairosz a pergamoni helyőrség élén állt, amikor Lüszimakhosz elleni sikeres lázadása eredményeképp függetlenítette magát, és megszerezte a pergamoni citadellában Lüszimakhosz által felhalmozott 9 ezer talantonnyi vagyont (nagyjából 235 800 kg ezüst értéke).3 Ez idő tájt Pergamon egy görög modell szerint alakuló polisz volt. Később, Philetairosz és utódai, I. Eumenész és I. Attalosz uralma alatt Iónia, Aiolisz és Tróasz településeiből Pergamon középponttal egy kisebb monarchia jött létre.4 A Kr. e. 2. század elején, II. Eumenész uralma idején a pergamoni állam kis-ázsiai birodalommá nőtt, és elérte virágkorát. Ekkor a Róma és Pergamon között kialakult szoros barátság és fegyvertársi viszony révén Nyugat-Kis-Ázsia az Attalidák birtokába jutott.5 De a Róma győzelmével Kr.
{"title":"Mikor lett bajnok Olümpiában Attalosz, a pergamoni uralkodócsalád tagja? : Joachim Ebert emlékére","authors":"István Kertész","doi":"10.46403/AKITCLIOELBUVOLT.2021.161","DOIUrl":"https://doi.org/10.46403/AKITCLIOELBUVOLT.2021.161","url":null,"abstract":"A független hellénisztikus Pergamon és egyben az Attalida-dinasztia megalapítója a zsoldosvezér Philetairosz volt.1 Kr. e. 283-ban fellázadt Lüszimakhosz ellen, aki korábban Nagy Sándor hadvezéreként vett részt a perzsiai hadjáratban, és ura halála után egyike lett a nagyhatalmú diadokhoszoknak. A diadokhoszok (utódhadvezérek, Nagy Sándor egykori főtisztjei) egymás ellen vívott harcai során Thrákia mellett megszerezte Kis-Ázsia észak-nyugati területeit is, beleértve Pergamont.2 Philetairosz a pergamoni helyőrség élén állt, amikor Lüszimakhosz elleni sikeres lázadása eredményeképp függetlenítette magát, és megszerezte a pergamoni citadellában Lüszimakhosz által felhalmozott 9 ezer talantonnyi vagyont (nagyjából 235 800 kg ezüst értéke).3 Ez idő tájt Pergamon egy görög modell szerint alakuló polisz volt. Később, Philetairosz és utódai, I. Eumenész és I. Attalosz uralma alatt Iónia, Aiolisz és Tróasz településeiből Pergamon középponttal egy kisebb monarchia jött létre.4 A Kr. e. 2. század elején, II. Eumenész uralma idején a pergamoni állam kis-ázsiai birodalommá nőtt, és elérte virágkorát. Ekkor a Róma és Pergamon között kialakult szoros barátság és fegyvertársi viszony révén Nyugat-Kis-Ázsia az Attalidák birtokába jutott.5 De a Róma győzelmével Kr.","PeriodicalId":247330,"journal":{"name":"Akit Clio elbűvölt : In honorem Romsics Ignác","volume":"29 1","pages":"0"},"PeriodicalIF":0.0,"publicationDate":"1900-01-01","publicationTypes":"Journal Article","fieldsOfStudy":null,"isOpenAccess":false,"openAccessPdf":"","citationCount":null,"resultStr":null,"platform":"Semanticscholar","paperid":"127097154","PeriodicalName":null,"FirstCategoryId":null,"ListUrlMain":null,"RegionNum":0,"RegionCategory":"","ArticlePicture":[],"TitleCN":null,"AbstractTextCN":null,"PMCID":"","EPubDate":null,"PubModel":null,"JCR":null,"JCRName":null,"Score":null,"Total":0}
Pub Date : 1900-01-01DOI: 10.46403/AKITCLIOELBUVOLT.2021.25
Dániel Ballabás, József Pap
A Romsics Ignácnak tisztelgő intézeti kötetben a magyar parlamentarizmustörténeti kutatások Egerben kialakult műhelyét fogjuk bemutatni, ismertetve a kutatás célkitűzéseit, az eddig elért eredményeket és a jövővel kapcsolatban megfogalmazott terveket. Az itt leírtak abban a tekintetben nem jelentenek újdonságot, hogy alapvetően az NKFIH (OTKA) kutatásokhoz kapcsolódó kutatási terveken és munkabeszámolókon alapulnak. Ezek az írások azonban nem a nagyközönség, hanem a bírálatban közreműködő szűk kör számára készültek, így nem érdektelen a közzétételük. Jelen esetben pedig különös aktualitást kölcsönöz a dolognak, hogy a szóban forgó kutatások az egri Történelemtudományi Intézetben Romsics Ignác által kezdeményezett és indukált változásokhoz kapcsolódnak. Romsics Ignác meghívása az Eszterházy Károly Főiskolára az egri történelemképzés megújításának érdekében történt meg 2005-ben. Már az intézet óraadó tanára volt, amikor a bolognai reform felszámolta azt a struktúrát, melyben a Történelemtudományi Intézetnek sikerült egyetemi szintű képzést indítania 2001-ben.1 A bolognai formának megfelelő diszciplináris mesterszak akkreditációja csupán az első lépcsőfoknak számított a nagy álom, a doktori iskola megvalósításának irányában. A folyamat azonban megakadni látszott, ugyanis a diszciplináris mesterszakot első próbálkozásra nem sikerült akkreditálni: a Miskolci Egyetem Történettudományi Intézetével közösen beadott anyagot 2008 tavaszán elutasította a Magyar Akkreditációs Bizottság. A 2009-es második próbálkozás már a főállású oktatóvá váló Romsics Ignác nevéhez kapcsolódott, csakúgy, mint a 2010-ben sikeresen megalapított Történelemtudományi Doktori Iskola.2 A doktori iskola alapítását engedélyező MAB-határozat azonban tartalmazott egy igen jelentős kritikát: „A doktori iskolába nemrég meghívott törzstag-jelöltek eddigi tudományos tevékenysége más intézményekhez kötődik, így a doktori iskola egyik programjában sem alakult még ki helyi tudományos műhely. A MAB 2011. június 30-ig tájékoztatást kér a főiskolán működő tudományos műhely koherens kutatási eredményeiről.”3 Az akkreditációs határozat pontos képet adott az akkori helyzetről. Voltak ugyan a főiskolán olyan kutatók, akik másokkal
{"title":"A parlamentarizmustörténeti kutatóműhely létrejötte és működése az Eszterházy Károly Egyetemen","authors":"Dániel Ballabás, József Pap","doi":"10.46403/AKITCLIOELBUVOLT.2021.25","DOIUrl":"https://doi.org/10.46403/AKITCLIOELBUVOLT.2021.25","url":null,"abstract":"A Romsics Ignácnak tisztelgő intézeti kötetben a magyar parlamentarizmustörténeti kutatások Egerben kialakult műhelyét fogjuk bemutatni, ismertetve a kutatás célkitűzéseit, az eddig elért eredményeket és a jövővel kapcsolatban megfogalmazott terveket. Az itt leírtak abban a tekintetben nem jelentenek újdonságot, hogy alapvetően az NKFIH (OTKA) kutatásokhoz kapcsolódó kutatási terveken és munkabeszámolókon alapulnak. Ezek az írások azonban nem a nagyközönség, hanem a bírálatban közreműködő szűk kör számára készültek, így nem érdektelen a közzétételük. Jelen esetben pedig különös aktualitást kölcsönöz a dolognak, hogy a szóban forgó kutatások az egri Történelemtudományi Intézetben Romsics Ignác által kezdeményezett és indukált változásokhoz kapcsolódnak. Romsics Ignác meghívása az Eszterházy Károly Főiskolára az egri történelemképzés megújításának érdekében történt meg 2005-ben. Már az intézet óraadó tanára volt, amikor a bolognai reform felszámolta azt a struktúrát, melyben a Történelemtudományi Intézetnek sikerült egyetemi szintű képzést indítania 2001-ben.1 A bolognai formának megfelelő diszciplináris mesterszak akkreditációja csupán az első lépcsőfoknak számított a nagy álom, a doktori iskola megvalósításának irányában. A folyamat azonban megakadni látszott, ugyanis a diszciplináris mesterszakot első próbálkozásra nem sikerült akkreditálni: a Miskolci Egyetem Történettudományi Intézetével közösen beadott anyagot 2008 tavaszán elutasította a Magyar Akkreditációs Bizottság. A 2009-es második próbálkozás már a főállású oktatóvá váló Romsics Ignác nevéhez kapcsolódott, csakúgy, mint a 2010-ben sikeresen megalapított Történelemtudományi Doktori Iskola.2 A doktori iskola alapítását engedélyező MAB-határozat azonban tartalmazott egy igen jelentős kritikát: „A doktori iskolába nemrég meghívott törzstag-jelöltek eddigi tudományos tevékenysége más intézményekhez kötődik, így a doktori iskola egyik programjában sem alakult még ki helyi tudományos műhely. A MAB 2011. június 30-ig tájékoztatást kér a főiskolán működő tudományos műhely koherens kutatási eredményeiről.”3 Az akkreditációs határozat pontos képet adott az akkori helyzetről. Voltak ugyan a főiskolán olyan kutatók, akik másokkal","PeriodicalId":247330,"journal":{"name":"Akit Clio elbűvölt : In honorem Romsics Ignác","volume":"43 1","pages":"0"},"PeriodicalIF":0.0,"publicationDate":"1900-01-01","publicationTypes":"Journal Article","fieldsOfStudy":null,"isOpenAccess":false,"openAccessPdf":"","citationCount":null,"resultStr":null,"platform":"Semanticscholar","paperid":"132677709","PeriodicalName":null,"FirstCategoryId":null,"ListUrlMain":null,"RegionNum":0,"RegionCategory":"","ArticlePicture":[],"TitleCN":null,"AbstractTextCN":null,"PMCID":"","EPubDate":null,"PubModel":null,"JCR":null,"JCRName":null,"Score":null,"Total":0}
Pub Date : 1900-01-01DOI: 10.46403/AKITCLIOELBUVOLT.2021.149
János Kalmár
A történészek egymásra gyakorolt hatásának vizsgálata nagymértékben magában rejti a tévedés kockázatát. Hiszen a kritériumok e téren egyáltalán nem egyértelműek. Mert a publikációk némelyik jegyzetében felbukkanó hivatkozás, de akár még az adott munkából származó idézet sem feltétlenül jelenti a feltüntetett mű módszerének hatását. Az utóbbi esetben ugyanis nem elegendő pusztán valamely információ átvétele. Máskor pedig utalás nélkül is nyilvánvaló a hatás, amely eleve sokféle lehet: a témaválasztásban, a munka szerkezetében, a feldolgozás módszerében s ki tudja még, hányféle formában ölthet testet. Említetlen olvasmányélmény, beszélgetés vagy valamilyen szakmai rendezvényen való megnyilvánulás egyaránt ösztönzőleg hathat. Azaz a dolog bonyolultabb annál, mint olykor gondolnánk. Bele kell törődnünk tehát, hogy a szellemi hatás nem mindig bizonyítható dokumentumokkal. Ezért indokoltnak tűnik a kérdés: vajon elképzelhető-e egyáltalán, hogy hatással lehetett a hazai történetírásra életében vagy kevéssel azután akár egy mégoly híres francia történész is, mint Fernand Braudel (1902–985), akinek 1985 előtt, a szerző halálának évét megelőzően egyetlen könyve sem jelent meg magyarul,1 még ha több vele készült interjút és bizonyos munkáinak egy-két részletét közölte is némelyik folyóiratunk?2 Akinek a korábbi, módszertanilag is alapvető, immár klasszikussá vált művét, a Földközi-tenger és a mediterrán világ II. Fülöp korában címűt – amely világszerte nagy visszhangot váltott ki3 – csak az eredetinek az 1966.
{"title":"Braudel és a magyar történetírás","authors":"János Kalmár","doi":"10.46403/AKITCLIOELBUVOLT.2021.149","DOIUrl":"https://doi.org/10.46403/AKITCLIOELBUVOLT.2021.149","url":null,"abstract":"A történészek egymásra gyakorolt hatásának vizsgálata nagymértékben magában rejti a tévedés kockázatát. Hiszen a kritériumok e téren egyáltalán nem egyértelműek. Mert a publikációk némelyik jegyzetében felbukkanó hivatkozás, de akár még az adott munkából származó idézet sem feltétlenül jelenti a feltüntetett mű módszerének hatását. Az utóbbi esetben ugyanis nem elegendő pusztán valamely információ átvétele. Máskor pedig utalás nélkül is nyilvánvaló a hatás, amely eleve sokféle lehet: a témaválasztásban, a munka szerkezetében, a feldolgozás módszerében s ki tudja még, hányféle formában ölthet testet. Említetlen olvasmányélmény, beszélgetés vagy valamilyen szakmai rendezvényen való megnyilvánulás egyaránt ösztönzőleg hathat. Azaz a dolog bonyolultabb annál, mint olykor gondolnánk. Bele kell törődnünk tehát, hogy a szellemi hatás nem mindig bizonyítható dokumentumokkal. Ezért indokoltnak tűnik a kérdés: vajon elképzelhető-e egyáltalán, hogy hatással lehetett a hazai történetírásra életében vagy kevéssel azután akár egy mégoly híres francia történész is, mint Fernand Braudel (1902–985), akinek 1985 előtt, a szerző halálának évét megelőzően egyetlen könyve sem jelent meg magyarul,1 még ha több vele készült interjút és bizonyos munkáinak egy-két részletét közölte is némelyik folyóiratunk?2 Akinek a korábbi, módszertanilag is alapvető, immár klasszikussá vált művét, a Földközi-tenger és a mediterrán világ II. Fülöp korában címűt – amely világszerte nagy visszhangot váltott ki3 – csak az eredetinek az 1966.","PeriodicalId":247330,"journal":{"name":"Akit Clio elbűvölt : In honorem Romsics Ignác","volume":"15 1","pages":"0"},"PeriodicalIF":0.0,"publicationDate":"1900-01-01","publicationTypes":"Journal Article","fieldsOfStudy":null,"isOpenAccess":false,"openAccessPdf":"","citationCount":null,"resultStr":null,"platform":"Semanticscholar","paperid":"121935496","PeriodicalName":null,"FirstCategoryId":null,"ListUrlMain":null,"RegionNum":0,"RegionCategory":"","ArticlePicture":[],"TitleCN":null,"AbstractTextCN":null,"PMCID":"","EPubDate":null,"PubModel":null,"JCR":null,"JCRName":null,"Score":null,"Total":0}
Pub Date : 1900-01-01DOI: 10.46403/AKITCLIOELBUVOLT.2021.135
Sándor Gebei
A szóban forgó centenáris béke a kelet-közép-európai régió történelmi múltját alapvetően lezártnak könyvelte el, de ahogyan azt napjainkban is tapasztalhatjuk, az eltelt évszázad sem volt képes a régió jövőjét békés mederben tartani. Mint ahogyan az I. világháborút követően, a birodalmak felbomlása után a „nemzeti” kisállamok születése, újjászületése, illetve az önálló nemzeti léthez jutott kisállamok ellenségeskedése uralta a nemzetközi életet Európában, úgy a Szovjetunió 1991. évi felbomlása megint csak felszínre dobta a régi történelmi sérelmeket, különösen az orosz–ukrán–lengyel relációban. A lengyel és ukrán külpolitika sine non quaja, az oroszellenesség felerősödött, újra hangoztatva azt, hogy a „nagy szláv testvér” magatartása mit sem változott az évszázadok alatt, a nemzeti függetlenségükre újból veszély leselkedik. Az általános veszélyérzet ugyanakkor differenciálódik, mert az ukrán–lengyel kapcsolat elmérgesedését sem lehet kizárni 1921 apropóján. (A történelmi évfordulók a mindkét oldalon működő Nemzeti Emlékbizottságok jóvoltából mindig telítődnek plusz érzelmi töltettel.) Nemcsak az ukrán közvéleményben, de a történészi értékelésekben is egyre gyakrabban ismétlődik az 1921. március 18-án este 20 óra 30 perckor aláírt rigai békeokmány emlegetésekor az a korabeli állítás, hogy Ukrajna azért nem válhatott szuverén, független országgá 1918 után, mert a II. Lengyel Köztársaság Szovjet-Oroszországgal karöltve meghiúsította azt. Az 1991. augusztus 24-én kikiáltott Ukrán Köztársaság tehát hosszú évtizedeken át kénytelen volt a „gonosz birodalmában” élni, s ebben a II. Lengyel Köztársaságnak történelmi felelőssége van. Nem a véletlen diktálja azokat a nagyszabású tudományos erőfeszítéseket és tudományos ismeretterjesztő akciókat, amelyek Ukrajna 1917–1921 közötti éveit „forradalmi időszaknak” állítják be, és hivatalosítják ezt a tézist a kézikönyvekben, tankönyvekben.1
{"title":"A rigai béke (1921) centenáriuma kapcsán","authors":"Sándor Gebei","doi":"10.46403/AKITCLIOELBUVOLT.2021.135","DOIUrl":"https://doi.org/10.46403/AKITCLIOELBUVOLT.2021.135","url":null,"abstract":"A szóban forgó centenáris béke a kelet-közép-európai régió történelmi múltját alapvetően lezártnak könyvelte el, de ahogyan azt napjainkban is tapasztalhatjuk, az eltelt évszázad sem volt képes a régió jövőjét békés mederben tartani. Mint ahogyan az I. világháborút követően, a birodalmak felbomlása után a „nemzeti” kisállamok születése, újjászületése, illetve az önálló nemzeti léthez jutott kisállamok ellenségeskedése uralta a nemzetközi életet Európában, úgy a Szovjetunió 1991. évi felbomlása megint csak felszínre dobta a régi történelmi sérelmeket, különösen az orosz–ukrán–lengyel relációban. A lengyel és ukrán külpolitika sine non quaja, az oroszellenesség felerősödött, újra hangoztatva azt, hogy a „nagy szláv testvér” magatartása mit sem változott az évszázadok alatt, a nemzeti függetlenségükre újból veszély leselkedik. Az általános veszélyérzet ugyanakkor differenciálódik, mert az ukrán–lengyel kapcsolat elmérgesedését sem lehet kizárni 1921 apropóján. (A történelmi évfordulók a mindkét oldalon működő Nemzeti Emlékbizottságok jóvoltából mindig telítődnek plusz érzelmi töltettel.) Nemcsak az ukrán közvéleményben, de a történészi értékelésekben is egyre gyakrabban ismétlődik az 1921. március 18-án este 20 óra 30 perckor aláírt rigai békeokmány emlegetésekor az a korabeli állítás, hogy Ukrajna azért nem válhatott szuverén, független országgá 1918 után, mert a II. Lengyel Köztársaság Szovjet-Oroszországgal karöltve meghiúsította azt. Az 1991. augusztus 24-én kikiáltott Ukrán Köztársaság tehát hosszú évtizedeken át kénytelen volt a „gonosz birodalmában” élni, s ebben a II. Lengyel Köztársaságnak történelmi felelőssége van. Nem a véletlen diktálja azokat a nagyszabású tudományos erőfeszítéseket és tudományos ismeretterjesztő akciókat, amelyek Ukrajna 1917–1921 közötti éveit „forradalmi időszaknak” állítják be, és hivatalosítják ezt a tézist a kézikönyvekben, tankönyvekben.1","PeriodicalId":247330,"journal":{"name":"Akit Clio elbűvölt : In honorem Romsics Ignác","volume":"8 1","pages":"0"},"PeriodicalIF":0.0,"publicationDate":"1900-01-01","publicationTypes":"Journal Article","fieldsOfStudy":null,"isOpenAccess":false,"openAccessPdf":"","citationCount":null,"resultStr":null,"platform":"Semanticscholar","paperid":"130084175","PeriodicalName":null,"FirstCategoryId":null,"ListUrlMain":null,"RegionNum":0,"RegionCategory":"","ArticlePicture":[],"TitleCN":null,"AbstractTextCN":null,"PMCID":"","EPubDate":null,"PubModel":null,"JCR":null,"JCRName":null,"Score":null,"Total":0}
Pub Date : 1900-01-01DOI: 10.46403/AKITCLIOELBUVOLT.2021.121
Máté Fábián
„A tanítvány ilyenformán alaposan megleckéztette a mestert, s az 1923-as kölcsönt kamatostul fizette vissza” – írja Romsics Ignác az 1991-ben megjelent Bethlen Istvánbiográfiában. Majd így folytatja: „Gömbös eljárását – némi öniróniától sem mentesen – maga Bethlen a kakukkmadáréhoz hasonlította, amely egy idő után kitúrja nevelőjét a fészekből, és repülni is mások hátán tanul meg.”1 Romsics, akit 70. születésnapja alkalmából ezen kötettel köszöntünk, a fenti idézetekkel az 1935 tavaszán lezajlott belpolitikai változásra utalt, amely során Gömbös Gyula miniszterelnökként, kihasználva ellenfele távollétét, elérte Horthy Miklósnál, hogy a kormányzó feloszlassa a törvényhozást, és új választást írjon ki. A hivatalban lévő miniszterelnök ezzel kívánta elérni, hogy a kormánypárton belüli Bethlen-hívek dominanciája megtörjön, valamint a kormányzati radikális személycserék révén ellenfelének befolyása megszűnjön a közvetlen irányításban. Romsics úgy látja, hogy a „készülő palotaforradalom” tetőzte be Bethlen és Gömbös kapcsolatát, amely ekkor romlott meg végérvényesen, és személyesen nem érintkeztek a továbbiakban.2 A két miniszterelnök kapcsolata az első világháború idején kezdődött, az erdélyi román betöréskor ismerték meg egymást. A következő két évtizedben kapcsolatukat alapvetően két motiváció befolyásolta: egyfelől sok esetben az együttműködési kényszer és annak felismerése, hogy politikai összefogásra van szükségük; másfelől az értékrendjük, elképzeléseik különbözőségeiből fakadó folyamatos rivalizálás, valamint a másik fél gyengítése révén a saját pozíciójuk erősítése. Kettejük kapcsolatát a korszakkal foglalkozó szakirodalom már jórészt feltárta, rivalizálásuk jelentősebb fordulópontjait ismertette.3 Jelen tanulmányban arra teszek kísérletet, hogy az országos politika élvonalában – hol nyíltan, hol a hattérben – zajló csatározás lehetséges lokális hatásait bemutassam egy egyéni karrierút példáján. A mikrotörténeti vizsgálathoz ideális terepet jelent Borsod és Gömör-Kishont (majd 1923-tól Borsod és Gömör-Kishont k.e.e.) vármegye és annak székhelye, Miskolc törvényhatósági joggal felruházott város. Ennek okát alapvetően nem az adja, hogy az érintettek személyesen kötődtek volna ehhez a két közigazgatási egységhez. Sokkal inkább amiatt érdemes vizsgálni ezt a lokális közeget, mert
{"title":"Bethlen István és Gömbös Gyula viszonyának alakulása a húszas években mikrotörténeti perspektívában","authors":"Máté Fábián","doi":"10.46403/AKITCLIOELBUVOLT.2021.121","DOIUrl":"https://doi.org/10.46403/AKITCLIOELBUVOLT.2021.121","url":null,"abstract":"„A tanítvány ilyenformán alaposan megleckéztette a mestert, s az 1923-as kölcsönt kamatostul fizette vissza” – írja Romsics Ignác az 1991-ben megjelent Bethlen Istvánbiográfiában. Majd így folytatja: „Gömbös eljárását – némi öniróniától sem mentesen – maga Bethlen a kakukkmadáréhoz hasonlította, amely egy idő után kitúrja nevelőjét a fészekből, és repülni is mások hátán tanul meg.”1 Romsics, akit 70. születésnapja alkalmából ezen kötettel köszöntünk, a fenti idézetekkel az 1935 tavaszán lezajlott belpolitikai változásra utalt, amely során Gömbös Gyula miniszterelnökként, kihasználva ellenfele távollétét, elérte Horthy Miklósnál, hogy a kormányzó feloszlassa a törvényhozást, és új választást írjon ki. A hivatalban lévő miniszterelnök ezzel kívánta elérni, hogy a kormánypárton belüli Bethlen-hívek dominanciája megtörjön, valamint a kormányzati radikális személycserék révén ellenfelének befolyása megszűnjön a közvetlen irányításban. Romsics úgy látja, hogy a „készülő palotaforradalom” tetőzte be Bethlen és Gömbös kapcsolatát, amely ekkor romlott meg végérvényesen, és személyesen nem érintkeztek a továbbiakban.2 A két miniszterelnök kapcsolata az első világháború idején kezdődött, az erdélyi román betöréskor ismerték meg egymást. A következő két évtizedben kapcsolatukat alapvetően két motiváció befolyásolta: egyfelől sok esetben az együttműködési kényszer és annak felismerése, hogy politikai összefogásra van szükségük; másfelől az értékrendjük, elképzeléseik különbözőségeiből fakadó folyamatos rivalizálás, valamint a másik fél gyengítése révén a saját pozíciójuk erősítése. Kettejük kapcsolatát a korszakkal foglalkozó szakirodalom már jórészt feltárta, rivalizálásuk jelentősebb fordulópontjait ismertette.3 Jelen tanulmányban arra teszek kísérletet, hogy az országos politika élvonalában – hol nyíltan, hol a hattérben – zajló csatározás lehetséges lokális hatásait bemutassam egy egyéni karrierút példáján. A mikrotörténeti vizsgálathoz ideális terepet jelent Borsod és Gömör-Kishont (majd 1923-tól Borsod és Gömör-Kishont k.e.e.) vármegye és annak székhelye, Miskolc törvényhatósági joggal felruházott város. Ennek okát alapvetően nem az adja, hogy az érintettek személyesen kötődtek volna ehhez a két közigazgatási egységhez. Sokkal inkább amiatt érdemes vizsgálni ezt a lokális közeget, mert","PeriodicalId":247330,"journal":{"name":"Akit Clio elbűvölt : In honorem Romsics Ignác","volume":"31 1","pages":"0"},"PeriodicalIF":0.0,"publicationDate":"1900-01-01","publicationTypes":"Journal Article","fieldsOfStudy":null,"isOpenAccess":false,"openAccessPdf":"","citationCount":null,"resultStr":null,"platform":"Semanticscholar","paperid":"129317129","PeriodicalName":null,"FirstCategoryId":null,"ListUrlMain":null,"RegionNum":0,"RegionCategory":"","ArticlePicture":[],"TitleCN":null,"AbstractTextCN":null,"PMCID":"","EPubDate":null,"PubModel":null,"JCR":null,"JCRName":null,"Score":null,"Total":0}
Pub Date : 1900-01-01DOI: 10.46403/AKITCLIOELBUVOLT.2021.87
Zoltán Borbély
A 17. század folyamán a felekezeti kérdések legalább olyan hangsúlyos elemei voltak a Magyar Királyság mindennapjainak, mint a török elleni fellépés lehetőségei körül folyó esélylatolgatások és a tényleges harci események. A Bocskai-felkelést lezáró bécsi szerződés és az azt megerősítő koronázás előtti 1608/I. törvénycikk, amely a református és evangélikus felekezetek számára is a katolikus hívekével megegyező szabad vallásgyakorlatot biztosított, legalább olyan meghatározó mérföldkőnek számít, mint a törökkel folyó hosszú háborút lezáró zsitvatoroki béke.1 Mindkét rendelkezés hosszú távú alapelveket fektetett le, amelyek az élet minden területén és a társadalom minden szintjén éreztették a hatásukat. Felekezeti téren legalább ilyen jelentőségű, hogy az előző évszázadban kiformálódott és a határaikat mind földrajzi, mind pedig társadalmi tekintetben is megszilárdító protestáns felekezetek mellett a 17. század legelején megjelent a trienti szellemben megújított katolikus konfesszió is, amelynek a térhódítása főként a Pázmány Péter által, kifejezetten a Magyar Királyság adottságaira szabott módszerekkel indult el. Ennek vizsgálatában eredményesen alkalmazhatók a hasonló nyugat-európai folyamatok alapvető ismérveinek összefoglalását célzó konfesszionalizációs modell szempontjai. 2 Ennek legfontosabb elemei: a hitvallások elfogadása révén elhatárolódás más felekezetektől, majd ezen tanítások terjesztését elősegítő oktatási, művelődési rendszer kiépítése és a papság utánpótlásképzésének biztosítása; az elért eredmények védelmét szolgáló propaganda és cenzúra alkalmazása, felekezetspecifikus istentiszteleti közeg és nyelvezet kialakítása, továbbá ezek betartatása a társadalmi fegyelmezés különféle eszközeivel. Utolsó lépésben mindez számos esetben szorosan összefonódott az új alapokra épülő kora újkori állam funkcióival.3 A katolikus felekezetszerveződés folyamata és közvetlen eredményei elsősorban tehát egyháztörténeti vonatkozásokban mutatkoznak meg, közvetetten azonban az élet minden területére, de főként a társadalmi és politikai szférákra, valamint a kormányzat gyakorlatára is jelentős modernizáló hatással voltak. E
{"title":"Szempontok a „konfesszionális rendiség” kialakulásához","authors":"Zoltán Borbély","doi":"10.46403/AKITCLIOELBUVOLT.2021.87","DOIUrl":"https://doi.org/10.46403/AKITCLIOELBUVOLT.2021.87","url":null,"abstract":"A 17. század folyamán a felekezeti kérdések legalább olyan hangsúlyos elemei voltak a Magyar Királyság mindennapjainak, mint a török elleni fellépés lehetőségei körül folyó esélylatolgatások és a tényleges harci események. A Bocskai-felkelést lezáró bécsi szerződés és az azt megerősítő koronázás előtti 1608/I. törvénycikk, amely a református és evangélikus felekezetek számára is a katolikus hívekével megegyező szabad vallásgyakorlatot biztosított, legalább olyan meghatározó mérföldkőnek számít, mint a törökkel folyó hosszú háborút lezáró zsitvatoroki béke.1 Mindkét rendelkezés hosszú távú alapelveket fektetett le, amelyek az élet minden területén és a társadalom minden szintjén éreztették a hatásukat. Felekezeti téren legalább ilyen jelentőségű, hogy az előző évszázadban kiformálódott és a határaikat mind földrajzi, mind pedig társadalmi tekintetben is megszilárdító protestáns felekezetek mellett a 17. század legelején megjelent a trienti szellemben megújított katolikus konfesszió is, amelynek a térhódítása főként a Pázmány Péter által, kifejezetten a Magyar Királyság adottságaira szabott módszerekkel indult el. Ennek vizsgálatában eredményesen alkalmazhatók a hasonló nyugat-európai folyamatok alapvető ismérveinek összefoglalását célzó konfesszionalizációs modell szempontjai. 2 Ennek legfontosabb elemei: a hitvallások elfogadása révén elhatárolódás más felekezetektől, majd ezen tanítások terjesztését elősegítő oktatási, művelődési rendszer kiépítése és a papság utánpótlásképzésének biztosítása; az elért eredmények védelmét szolgáló propaganda és cenzúra alkalmazása, felekezetspecifikus istentiszteleti közeg és nyelvezet kialakítása, továbbá ezek betartatása a társadalmi fegyelmezés különféle eszközeivel. Utolsó lépésben mindez számos esetben szorosan összefonódott az új alapokra épülő kora újkori állam funkcióival.3 A katolikus felekezetszerveződés folyamata és közvetlen eredményei elsősorban tehát egyháztörténeti vonatkozásokban mutatkoznak meg, közvetetten azonban az élet minden területére, de főként a társadalmi és politikai szférákra, valamint a kormányzat gyakorlatára is jelentős modernizáló hatással voltak. E","PeriodicalId":247330,"journal":{"name":"Akit Clio elbűvölt : In honorem Romsics Ignác","volume":"18 1","pages":"0"},"PeriodicalIF":0.0,"publicationDate":"1900-01-01","publicationTypes":"Journal Article","fieldsOfStudy":null,"isOpenAccess":false,"openAccessPdf":"","citationCount":null,"resultStr":null,"platform":"Semanticscholar","paperid":"125278781","PeriodicalName":null,"FirstCategoryId":null,"ListUrlMain":null,"RegionNum":0,"RegionCategory":"","ArticlePicture":[],"TitleCN":null,"AbstractTextCN":null,"PMCID":"","EPubDate":null,"PubModel":null,"JCR":null,"JCRName":null,"Score":null,"Total":0}
京公网安备 11010802042870号
京ICP备2023020795号-1
扫码关注我们
求助内容：
应助结果提醒方式：