Szempontok a „konfesszionális rendiség” kialakulásához

Abstract

A 17. század folyamán a felekezeti kérdések legalább olyan hangsúlyos elemei voltak a Magyar Királyság mindennapjainak, mint a török elleni fellépés lehetőségei körül folyó esélylatolgatások és a tényleges harci események. A Bocskai-felkelést lezáró bécsi szerződés és az azt megerősítő koronázás előtti 1608/I. törvénycikk, amely a református és evangélikus felekezetek számára is a katolikus hívekével megegyező szabad vallásgyakorlatot biztosított, legalább olyan meghatározó mérföldkőnek számít, mint a törökkel folyó hosszú háborút lezáró zsitvatoroki béke.1 Mindkét rendelkezés hosszú távú alapelveket fektetett le, amelyek az élet minden területén és a társadalom minden szintjén éreztették a hatásukat. Felekezeti téren legalább ilyen jelentőségű, hogy az előző évszázadban kiformálódott és a határaikat mind földrajzi, mind pedig társadalmi tekintetben is megszilárdító protestáns felekezetek mellett a 17. század legelején megjelent a trienti szellemben megújított katolikus konfesszió is, amelynek a térhódítása főként a Pázmány Péter által, kifejezetten a Magyar Királyság adottságaira szabott módszerekkel indult el. Ennek vizsgálatában eredményesen alkalmazhatók a hasonló nyugat-európai folyamatok alapvető ismérveinek összefoglalását célzó konfesszionalizációs modell szempontjai. 2 Ennek legfontosabb elemei: a hitvallások elfogadása révén elhatárolódás más felekezetektől, majd ezen tanítások terjesztését elősegítő oktatási, művelődési rendszer kiépítése és a papság utánpótlásképzésének biztosítása; az elért eredmények védelmét szolgáló propaganda és cenzúra alkalmazása, felekezetspecifikus istentiszteleti közeg és nyelvezet kialakítása, továbbá ezek betartatása a társadalmi fegyelmezés különféle eszközeivel. Utolsó lépésben mindez számos esetben szorosan összefonódott az új alapokra épülő kora újkori állam funkcióival.3 A katolikus felekezetszerveződés folyamata és közvetlen eredményei elsősorban tehát egyháztörténeti vonatkozásokban mutatkoznak meg, közvetetten azonban az élet minden területére, de főként a társadalmi és politikai szférákra, valamint a kormányzat gyakorlatára is jelentős modernizáló hatással voltak. E