首页 > 最新文献

Világpolitika és a Közgazdaságtan最新文献

英文 中文
A munkaerőpiac szükségszerűen partikuláris az élettel szemben
Pub Date : 2023-07-26 DOI: 10.14267/vilpol2023.03.19
Levente Lits
A Still Alice című film ötlött gondolataim sokaságában leginkább elő, amikor Szabó Dorottya Kimozdulni a céltalanságból című (2023) cikkét (https://fejlodesgazdasagtan.hu/2023/04/12/kimozdulni-a-celtalansagbol/) olvastam a fiatalok munkaerőpiaci jelenléte kapcsán. Azért is volt izgalmas számomra a film, melyben egy nyelvész professzor Alzheimer-kórral történő küzdelmeit kísérhetjük végig, mert emlékeztetett arra, hogy egészen az „enyém” kategória, mely zártságában és teljességében sajátos mélyét kell megvizsgálnunk minden alkalommal, amikor a jelenlétben és az életben előforduló fejlődés viszontagságait vizsgáljuk. Esetünkben tehát, hogy mit is jelent igazán termelni, mit is jelent részvételi műalkotást létrehozni, és, hogy mit jelent mindezekre nézve a piac. (Egyik kávézásom alkalmával kiáltott fel egy 20-as éveiben járó kortársam, hogy „Én termelni akarok!”)
当我读到 Dorottya Szabó 关于年轻人在劳动力市场的存在的文章(2023 年)(https://fejlodesgazdasagtan.hu/2023/04/12/kimozdulni-a-celtalansagbol/)时,电影《依然爱丽丝》浮现在我的脑海中。这部电影讲述了一位语言学教授与阿尔茨海默病斗争的故事,这部电影之所以吸引我,还因为它提醒了我,它是一个一直属于 "我 "的范畴,一个在其封闭性和完整性中有着自身深度的范畴,每当我们考虑存在和生活中的沧桑发展时,我们都必须审视这个范畴。就我们而言,"生产 "到底意味着什么,"参与性艺术创作 "意味着什么,市场在所有这些方面又意味着什么(在我喝咖啡的间隙,一位 20 多岁的当代人感叹道:"我想生产!")。
{"title":"A munkaerőpiac szükségszerűen partikuláris az élettel szemben","authors":"Levente Lits","doi":"10.14267/vilpol2023.03.19","DOIUrl":"https://doi.org/10.14267/vilpol2023.03.19","url":null,"abstract":"A Still Alice című film ötlött gondolataim sokaságában leginkább elő, amikor Szabó Dorottya Kimozdulni a céltalanságból című (2023) cikkét (https://fejlodesgazdasagtan.hu/2023/04/12/kimozdulni-a-celtalansagbol/) olvastam a fiatalok munkaerőpiaci jelenléte kapcsán. Azért is volt izgalmas számomra a film, melyben egy nyelvész professzor Alzheimer-kórral történő küzdelmeit kísérhetjük végig, mert emlékeztetett arra, hogy egészen az „enyém” kategória, mely zártságában és teljességében sajátos mélyét kell megvizsgálnunk minden alkalommal, amikor a jelenlétben és az életben előforduló fejlődés viszontagságait vizsgáljuk. Esetünkben tehát, hogy mit is jelent igazán termelni, mit is jelent részvételi műalkotást létrehozni, és, hogy mit jelent mindezekre nézve a piac. (Egyik kávézásom alkalmával kiáltott fel egy 20-as éveiben járó kortársam, hogy „Én termelni akarok!”)","PeriodicalId":255457,"journal":{"name":"Világpolitika és a Közgazdaságtan","volume":"26 1","pages":"0"},"PeriodicalIF":0.0,"publicationDate":"2023-07-26","publicationTypes":"Journal Article","fieldsOfStudy":null,"isOpenAccess":false,"openAccessPdf":"","citationCount":null,"resultStr":null,"platform":"Semanticscholar","paperid":"130452069","PeriodicalName":null,"FirstCategoryId":null,"ListUrlMain":null,"RegionNum":0,"RegionCategory":"","ArticlePicture":[],"TitleCN":null,"AbstractTextCN":null,"PMCID":"","EPubDate":null,"PubModel":null,"JCR":null,"JCRName":null,"Score":null,"Total":0}
引用次数: 1
Kimozdulni a céltalanságból
Pub Date : 2023-07-26 DOI: 10.14267/vilpol2023.03.22
D. Szabó
A BBC Sounds podcast sorozatai 2023.február 10. A Business Daily „Getting into Business” című podcast sorozata vállalkozások létrejöttével, történetével foglalkozik szerte a világon. A podcast részek célja bemutatni, milyen elindulni egy üzleti ötletével; melyek a vállalkozás alapításának körülményei, a működés tényezői. Ebben az epizódban India egyik leggyorsabban növekvő startupjával, a Zepto nevű élelmiszer házhozszállítóval foglalkoznak, mely értéke a második évre megközelíti az 1 milliárd dollárt. A rész célja bemutatni, hogyan jött létre a vállalkozás és mi tette lehetővé a gyors növekedést.
BBC 声音》播客系列 2023 年 2 月 10 日 《商业日报》的播客系列 "创业 "关注世界各地企业的创建和历史。该系列播客旨在展示创业过程中的点点滴滴;创业所需的条件,以及创业成功的各种因素。在这一集中,他们重点介绍了印度发展最快的初创企业之一,一家名为 Zepto 的食品家庭配送公司,该公司成立第二年的估值就接近 10 亿美元。这期节目的目的是介绍这家企业是如何诞生的,以及是什么促成了它的快速发展。
{"title":"Kimozdulni a céltalanságból","authors":"D. Szabó","doi":"10.14267/vilpol2023.03.22","DOIUrl":"https://doi.org/10.14267/vilpol2023.03.22","url":null,"abstract":"A BBC Sounds podcast sorozatai 2023.február 10. A Business Daily „Getting into Business” című podcast sorozata vállalkozások létrejöttével, történetével foglalkozik szerte a világon. A podcast részek célja bemutatni, milyen elindulni egy üzleti ötletével; melyek a vállalkozás alapításának körülményei, a működés tényezői. Ebben az epizódban India egyik leggyorsabban növekvő startupjával, a Zepto nevű élelmiszer házhozszállítóval foglalkoznak, mely értéke a második évre megközelíti az 1 milliárd dollárt. A rész célja bemutatni, hogyan jött létre a vállalkozás és mi tette lehetővé a gyors növekedést.","PeriodicalId":255457,"journal":{"name":"Világpolitika és a Közgazdaságtan","volume":"436 1","pages":"0"},"PeriodicalIF":0.0,"publicationDate":"2023-07-26","publicationTypes":"Journal Article","fieldsOfStudy":null,"isOpenAccess":false,"openAccessPdf":"","citationCount":null,"resultStr":null,"platform":"Semanticscholar","paperid":"132494980","PeriodicalName":null,"FirstCategoryId":null,"ListUrlMain":null,"RegionNum":0,"RegionCategory":"","ArticlePicture":[],"TitleCN":null,"AbstractTextCN":null,"PMCID":"","EPubDate":null,"PubModel":null,"JCR":null,"JCRName":null,"Score":null,"Total":0}
引用次数: 0
„A gazdasági teljesítőképesség a háború kimenetele szempontjából is döntő.”
Pub Date : 2023-07-26 DOI: 10.14267/vilpol2023.03.01
László Trautmann, József Kis-Benedek
A Világpolitika és Közgazdaságtan interjút készített Kis-Benedek József egyetemi tanárral, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem és a Milton Friedman Egyetem oktatójával. Az interjúban érintettük az orosz-ukrán konfliktus hosszabb távú biztonságpolitikai hatásait, következményeit Eurázsia geopolitikai szerkezetére nézve, és az amerikai szerepvállalást ebben a tekintetben. Az interjú 2023. május 30-án készült.
{"title":"„A gazdasági teljesítőképesség a háború kimenetele szempontjából is döntő.”","authors":"László Trautmann, József Kis-Benedek","doi":"10.14267/vilpol2023.03.01","DOIUrl":"https://doi.org/10.14267/vilpol2023.03.01","url":null,"abstract":"A Világpolitika és Közgazdaságtan interjút készített Kis-Benedek József egyetemi tanárral, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem és a Milton Friedman Egyetem oktatójával. Az interjúban érintettük az orosz-ukrán konfliktus hosszabb távú biztonságpolitikai hatásait, következményeit Eurázsia geopolitikai szerkezetére nézve, és az amerikai szerepvállalást ebben a tekintetben. Az interjú 2023. május 30-án készült.","PeriodicalId":255457,"journal":{"name":"Világpolitika és a Közgazdaságtan","volume":"18 1","pages":"0"},"PeriodicalIF":0.0,"publicationDate":"2023-07-26","publicationTypes":"Journal Article","fieldsOfStudy":null,"isOpenAccess":false,"openAccessPdf":"","citationCount":null,"resultStr":null,"platform":"Semanticscholar","paperid":"121068229","PeriodicalName":null,"FirstCategoryId":null,"ListUrlMain":null,"RegionNum":0,"RegionCategory":"","ArticlePicture":[],"TitleCN":null,"AbstractTextCN":null,"PMCID":"","EPubDate":null,"PubModel":null,"JCR":null,"JCRName":null,"Score":null,"Total":0}
引用次数: 0
Iparpolitikai stratégiák Európában - Lengyelország
Pub Date : 2023-07-26 DOI: 10.14267/vilpol2023.03.04
D. Szabó
Lengyelország esetében több nemzeti stratégiai terv bemutatásával adunk képet az iparpolitikai stratégia irányáról, illetve a Fejlesztési és Technológiai Minisztérium önálló projektjeire is kitérünk. A különböző hosszú távú projektek jellemzően a 2020-as évtizedre szólnak pár kivétellel, és bár a Fejlesztési és Technológiai Minisztérium élén 2022-ben személyi változás történt, a politikai irány alapvetően nem változott. A nemzeti stratégiák [1] közül elsősorban a „Polish Deal”-t („Polski Ład”), a Humántőke-fejlesztési Stratégiát (2020-2030), valamint Termelékenységi Stratégiát (2021-2030) mutatjuk be, utóbbi szorosan kötődik a Fejlesztési és Technológiai Minisztérium munkájához. Ezek, illetve az egyéb európai, nemzeti, valamint régiós szintű stratégiák KPI-mutatói nyomon követhetők a lengyel statisztikai hivatal oldalán[2], ami könnyen kezelhetően, tematizáltan mutatja be a legfrissebb teljesítmény adatokat, valamint a 2030-as célértékeket a különböző mutatók esetében az egyes stratégiák mentén.
{"title":"Iparpolitikai stratégiák Európában - Lengyelország","authors":"D. Szabó","doi":"10.14267/vilpol2023.03.04","DOIUrl":"https://doi.org/10.14267/vilpol2023.03.04","url":null,"abstract":"Lengyelország esetében több nemzeti stratégiai terv bemutatásával adunk képet az iparpolitikai stratégia irányáról, illetve a Fejlesztési és Technológiai Minisztérium önálló projektjeire is kitérünk. A különböző hosszú távú projektek jellemzően a 2020-as évtizedre szólnak pár kivétellel, és bár a Fejlesztési és Technológiai Minisztérium élén 2022-ben személyi változás történt, a politikai irány alapvetően nem változott. A nemzeti stratégiák [1] közül elsősorban a „Polish Deal”-t („Polski Ład”), a Humántőke-fejlesztési Stratégiát (2020-2030), valamint Termelékenységi Stratégiát (2021-2030) mutatjuk be, utóbbi szorosan kötődik a Fejlesztési és Technológiai Minisztérium munkájához. Ezek, illetve az egyéb európai, nemzeti, valamint régiós szintű stratégiák KPI-mutatói nyomon követhetők a lengyel statisztikai hivatal oldalán[2], ami könnyen kezelhetően, tematizáltan mutatja be a legfrissebb teljesítmény adatokat, valamint a 2030-as célértékeket a különböző mutatók esetében az egyes stratégiák mentén.","PeriodicalId":255457,"journal":{"name":"Világpolitika és a Közgazdaságtan","volume":"54 1","pages":"0"},"PeriodicalIF":0.0,"publicationDate":"2023-07-26","publicationTypes":"Journal Article","fieldsOfStudy":null,"isOpenAccess":false,"openAccessPdf":"","citationCount":null,"resultStr":null,"platform":"Semanticscholar","paperid":"122763242","PeriodicalName":null,"FirstCategoryId":null,"ListUrlMain":null,"RegionNum":0,"RegionCategory":"","ArticlePicture":[],"TitleCN":null,"AbstractTextCN":null,"PMCID":"","EPubDate":null,"PubModel":null,"JCR":null,"JCRName":null,"Score":null,"Total":0}
引用次数: 0
„Részvétel a biztonság megteremtésében” : Beszélgetés Porkoláb Imre tábornokkal, védelmi innovációért felelős miniszteri biztossal
Pub Date : 2023-07-26 DOI: 10.14267/vilpol2023.03.02
Attila Balogh, Imre Porkoláb
2023. május 11-én a Fejlődésgazdaságtani Szakosztály látta vendégül egy háttérbeszélgetésen Porkoláb Imrét, a védelmi innovációért felelős miniszteri biztost. A beszélgetés a jövő hadseregéről és a magyar haderő felzárkózásáról szólt.
{"title":"„Részvétel a biztonság megteremtésében” : Beszélgetés Porkoláb Imre tábornokkal, védelmi innovációért felelős miniszteri biztossal","authors":"Attila Balogh, Imre Porkoláb","doi":"10.14267/vilpol2023.03.02","DOIUrl":"https://doi.org/10.14267/vilpol2023.03.02","url":null,"abstract":"2023. május 11-én a Fejlődésgazdaságtani Szakosztály látta vendégül egy háttérbeszélgetésen Porkoláb Imrét, a védelmi innovációért felelős miniszteri biztost. A beszélgetés a jövő hadseregéről és a magyar haderő felzárkózásáról szólt.","PeriodicalId":255457,"journal":{"name":"Világpolitika és a Közgazdaságtan","volume":"47 S223","pages":"0"},"PeriodicalIF":0.0,"publicationDate":"2023-07-26","publicationTypes":"Journal Article","fieldsOfStudy":null,"isOpenAccess":false,"openAccessPdf":"","citationCount":null,"resultStr":null,"platform":"Semanticscholar","paperid":"113954008","PeriodicalName":null,"FirstCategoryId":null,"ListUrlMain":null,"RegionNum":0,"RegionCategory":"","ArticlePicture":[],"TitleCN":null,"AbstractTextCN":null,"PMCID":"","EPubDate":null,"PubModel":null,"JCR":null,"JCRName":null,"Score":null,"Total":0}
引用次数: 0
Magyarország lemaradása vállalkozásoktatásban, vállalkozásindítási hajlandóságban – Corvinus Kutatási Hét
Pub Date : 2023-07-26 DOI: 10.14267/vilpol2023.03.15
Loretta Huszák
2023. június 12-én a Budapesti Corvinus Egyetem Kutatási Hete keretén belül került megrendezésre a „Entrepreneurship in research - Vállalkozásindítás a kutatásokban” című esemény. A tudásmegosztó szakmai fórumon egyetemi kutatók, gazdasági szakemberek és kamarai vezetők osztották meg tudásukat és tapasztalataikat a magyarországi vállalkozási szektor aktuális helyzetével, kilátásaival kapcsolatban.
2023 年 6 月 12 日,在布达佩斯科维努斯大学研究周框架内举办了 "研究中的创业精神 "活动。在知识共享论坛上,大学研究人员、企业专家和商会领导就匈牙利创业部门的现状和前景分享了他们的知识和经验。
{"title":"Magyarország lemaradása vállalkozásoktatásban, vállalkozásindítási hajlandóságban – Corvinus Kutatási Hét","authors":"Loretta Huszák","doi":"10.14267/vilpol2023.03.15","DOIUrl":"https://doi.org/10.14267/vilpol2023.03.15","url":null,"abstract":"2023. június 12-én a Budapesti Corvinus Egyetem Kutatási Hete keretén belül került megrendezésre a „Entrepreneurship in research - Vállalkozásindítás a kutatásokban” című esemény. A tudásmegosztó szakmai fórumon egyetemi kutatók, gazdasági szakemberek és kamarai vezetők osztották meg tudásukat és tapasztalataikat a magyarországi vállalkozási szektor aktuális helyzetével, kilátásaival kapcsolatban.","PeriodicalId":255457,"journal":{"name":"Világpolitika és a Közgazdaságtan","volume":"32 1","pages":"0"},"PeriodicalIF":0.0,"publicationDate":"2023-07-26","publicationTypes":"Journal Article","fieldsOfStudy":null,"isOpenAccess":false,"openAccessPdf":"","citationCount":null,"resultStr":null,"platform":"Semanticscholar","paperid":"125537320","PeriodicalName":null,"FirstCategoryId":null,"ListUrlMain":null,"RegionNum":0,"RegionCategory":"","ArticlePicture":[],"TitleCN":null,"AbstractTextCN":null,"PMCID":"","EPubDate":null,"PubModel":null,"JCR":null,"JCRName":null,"Score":null,"Total":0}
引用次数: 0
Iparpolitika és felnőttképzés
Pub Date : 2023-07-26 DOI: 10.14267/vilpol2023.03.12
László Trautmann, Cecília Vida
A tanulmány célja a hazai kis- és középvállalati szektor műszaki és gazdasági jövőképének feltárása. A témaválasztás alapvető oka az, hogy véleményünk/meglátásunk szerint fordulat megy végbe az globális és a hazai iparpolitikában. A napjainkban kialakuló új iparpolitikai irány nagyobb mértékben támaszkodik a gazdasági szereplők részvételére a technológiai és gazdaságpolitikai célok végrehajtásában jellemzően a felzárkózó országokban. Ez fordulat a korábbi időszakhoz képest, aminek az volt a jellegzetessége, hogy főleg a centrum országokban volt csak jelen a meghatározó gazdaságpolitikai irány. A felzárkózó területek csak nagyon csekély mértékben vettek részt a technológia-politikai vagy gazdaságpolitikai irányításban.
{"title":"Iparpolitika és felnőttképzés","authors":"László Trautmann, Cecília Vida","doi":"10.14267/vilpol2023.03.12","DOIUrl":"https://doi.org/10.14267/vilpol2023.03.12","url":null,"abstract":"A tanulmány célja a hazai kis- és középvállalati szektor műszaki és gazdasági jövőképének feltárása. A témaválasztás alapvető oka az, hogy véleményünk/meglátásunk szerint fordulat megy végbe az globális és a hazai iparpolitikában. A napjainkban kialakuló új iparpolitikai irány nagyobb mértékben támaszkodik a gazdasági szereplők részvételére a technológiai és gazdaságpolitikai célok végrehajtásában jellemzően a felzárkózó országokban. Ez fordulat a korábbi időszakhoz képest, aminek az volt a jellegzetessége, hogy főleg a centrum országokban volt csak jelen a meghatározó gazdaságpolitikai irány. A felzárkózó területek csak nagyon csekély mértékben vettek részt a technológia-politikai vagy gazdaságpolitikai irányításban.","PeriodicalId":255457,"journal":{"name":"Világpolitika és a Közgazdaságtan","volume":"278 1","pages":"0"},"PeriodicalIF":0.0,"publicationDate":"2023-07-26","publicationTypes":"Journal Article","fieldsOfStudy":null,"isOpenAccess":false,"openAccessPdf":"","citationCount":null,"resultStr":null,"platform":"Semanticscholar","paperid":"121362750","PeriodicalName":null,"FirstCategoryId":null,"ListUrlMain":null,"RegionNum":0,"RegionCategory":"","ArticlePicture":[],"TitleCN":null,"AbstractTextCN":null,"PMCID":"","EPubDate":null,"PubModel":null,"JCR":null,"JCRName":null,"Score":null,"Total":0}
引用次数: 0
Igazság és szabadság – Hozzászólás Ferenc pápa magyarországi egyetemi és a kulturális élet képviselőihez szóló beszédéhez
Pub Date : 2023-07-26 DOI: 10.14267/vilpol2023.03.14
Tamás Pesuth
Ferenc pápa 2023. április 28-30. között apostoli látogatáson járt Magyarországon. A hivatalos apostoli út záró rendezvényeként a Szentatya találkozott a magyar egyetemi és kulturális élet képviselőivel. A találkozó a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Információs Technológiai és Bionikai Karán történt. Jelen írás a hazai tudományos közösséghez intézet beszédére kíván reflektálni.
{"title":"Igazság és szabadság – Hozzászólás Ferenc pápa magyarországi egyetemi és a kulturális élet képviselőihez szóló beszédéhez","authors":"Tamás Pesuth","doi":"10.14267/vilpol2023.03.14","DOIUrl":"https://doi.org/10.14267/vilpol2023.03.14","url":null,"abstract":"Ferenc pápa 2023. április 28-30. között apostoli látogatáson járt Magyarországon. A hivatalos apostoli út záró rendezvényeként a Szentatya találkozott a magyar egyetemi és kulturális élet képviselőivel. A találkozó a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Információs Technológiai és Bionikai Karán történt. Jelen írás a hazai tudományos közösséghez intézet beszédére kíván reflektálni.","PeriodicalId":255457,"journal":{"name":"Világpolitika és a Közgazdaságtan","volume":"28 1","pages":"0"},"PeriodicalIF":0.0,"publicationDate":"2023-07-26","publicationTypes":"Journal Article","fieldsOfStudy":null,"isOpenAccess":false,"openAccessPdf":"","citationCount":null,"resultStr":null,"platform":"Semanticscholar","paperid":"115502714","PeriodicalName":null,"FirstCategoryId":null,"ListUrlMain":null,"RegionNum":0,"RegionCategory":"","ArticlePicture":[],"TitleCN":null,"AbstractTextCN":null,"PMCID":"","EPubDate":null,"PubModel":null,"JCR":null,"JCRName":null,"Score":null,"Total":0}
引用次数: 0
„Az etikus üzleti gyakorlat és a tisztességes, egyenlő versenyfeltételek egyetemes értékek”
Pub Date : 2023-07-26 DOI: 10.14267/vilpol2023.03.06
D. Szabó, László Trautmann, Jeffrey Lightfoot
A Világpolitika és közgazdaságtan interjút készített Jeff Lightfoottal, a CIPE, Center for International Private Enterprises európai programigazgatójával az etika szerepéről az üzleti életben és az ennek erősítésére szolgáló számos eszközről. Az szervezet eredményei több mint 1100 olyan etikai, megfelelőségi és jogi szakember véleményére épülnek, akik többségében legalább 1000 alkalmazottal rendelkező szervezeteknél dolgoznak. A válaszadók 60 százaléka Észak-Amerika területén kívül dolgozott, közülük 12 százalék az Egyesült Királyságból, 16 százalék Németországból és 20 százalék Franciaországból származik.
{"title":"„Az etikus üzleti gyakorlat és a tisztességes, egyenlő versenyfeltételek egyetemes értékek”","authors":"D. Szabó, László Trautmann, Jeffrey Lightfoot","doi":"10.14267/vilpol2023.03.06","DOIUrl":"https://doi.org/10.14267/vilpol2023.03.06","url":null,"abstract":"A Világpolitika és közgazdaságtan interjút készített Jeff Lightfoottal, a CIPE, Center for International Private Enterprises európai programigazgatójával az etika szerepéről az üzleti életben és az ennek erősítésére szolgáló számos eszközről. Az szervezet eredményei több mint 1100 olyan etikai, megfelelőségi és jogi szakember véleményére épülnek, akik többségében legalább 1000 alkalmazottal rendelkező szervezeteknél dolgoznak. A válaszadók 60 százaléka Észak-Amerika területén kívül dolgozott, közülük 12 százalék az Egyesült Királyságból, 16 százalék Németországból és 20 százalék Franciaországból származik.","PeriodicalId":255457,"journal":{"name":"Világpolitika és a Közgazdaságtan","volume":"15 1","pages":"0"},"PeriodicalIF":0.0,"publicationDate":"2023-07-26","publicationTypes":"Journal Article","fieldsOfStudy":null,"isOpenAccess":false,"openAccessPdf":"","citationCount":null,"resultStr":null,"platform":"Semanticscholar","paperid":"114967447","PeriodicalName":null,"FirstCategoryId":null,"ListUrlMain":null,"RegionNum":0,"RegionCategory":"","ArticlePicture":[],"TitleCN":null,"AbstractTextCN":null,"PMCID":"","EPubDate":null,"PubModel":null,"JCR":null,"JCRName":null,"Score":null,"Total":0}
引用次数: 0
Iparpolitikai stratégiák Európában - Csehország
Pub Date : 2023-07-26 DOI: 10.14267/vilpol2023.03.03
D. Szabó
Csehország iparpolitikája elemzése során a Nemzeti helyreállítási tervet (NPO), valamint az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium hatásköre alá tartozó projekteket, elsősorban a RIS3 (Research and Innovation Strategy for Smart Specialization) stratégia keretében létrehozott „Nemzeti Innovációs Platformokat” használtuk támpontnak. A foglalkoztatáspolitika terén a Cseh Köztársaság nemzeti helyreállítási tervének 2030-ig szóló stratégiáját vettük alapul.
对捷克共和国产业政策的分析以《国家复兴计划》(NPO)和工业与贸易部的项目为基础,特别是根据 RIS3(智能专业化研究与创新战略)战略建立的 "国家创新平台"。在就业政策领域,我们以《捷克共和国 2030 年前国家复苏计划》的战略为基础。
{"title":"Iparpolitikai stratégiák Európában - Csehország","authors":"D. Szabó","doi":"10.14267/vilpol2023.03.03","DOIUrl":"https://doi.org/10.14267/vilpol2023.03.03","url":null,"abstract":"Csehország iparpolitikája elemzése során a Nemzeti helyreállítási tervet (NPO), valamint az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium hatásköre alá tartozó projekteket, elsősorban a RIS3 (Research and Innovation Strategy for Smart Specialization) stratégia keretében létrehozott „Nemzeti Innovációs Platformokat” használtuk támpontnak. A foglalkoztatáspolitika terén a Cseh Köztársaság nemzeti helyreállítási tervének 2030-ig szóló stratégiáját vettük alapul.","PeriodicalId":255457,"journal":{"name":"Világpolitika és a Közgazdaságtan","volume":"95 1","pages":"0"},"PeriodicalIF":0.0,"publicationDate":"2023-07-26","publicationTypes":"Journal Article","fieldsOfStudy":null,"isOpenAccess":false,"openAccessPdf":"","citationCount":null,"resultStr":null,"platform":"Semanticscholar","paperid":"127667285","PeriodicalName":null,"FirstCategoryId":null,"ListUrlMain":null,"RegionNum":0,"RegionCategory":"","ArticlePicture":[],"TitleCN":null,"AbstractTextCN":null,"PMCID":"","EPubDate":null,"PubModel":null,"JCR":null,"JCRName":null,"Score":null,"Total":0}
引用次数: 0
期刊
Világpolitika és a Közgazdaságtan
全部 Acc. Chem. Res. ACS Applied Bio Materials ACS Appl. Electron. Mater. ACS Appl. Energy Mater. ACS Appl. Mater. Interfaces ACS Appl. Nano Mater. ACS Appl. Polym. Mater. ACS BIOMATER-SCI ENG ACS Catal. ACS Cent. Sci. ACS Chem. Biol. ACS Chemical Health & Safety ACS Chem. Neurosci. ACS Comb. Sci. ACS Earth Space Chem. ACS Energy Lett. ACS Infect. Dis. ACS Macro Lett. ACS Mater. Lett. ACS Med. Chem. Lett. ACS Nano ACS Omega ACS Photonics ACS Sens. ACS Sustainable Chem. Eng. ACS Synth. Biol. Anal. Chem. BIOCHEMISTRY-US Bioconjugate Chem. BIOMACROMOLECULES Chem. Res. Toxicol. Chem. Rev. Chem. Mater. CRYST GROWTH DES ENERG FUEL Environ. Sci. Technol. Environ. Sci. Technol. Lett. Eur. J. Inorg. Chem. IND ENG CHEM RES Inorg. Chem. J. Agric. Food. Chem. J. Chem. Eng. Data J. Chem. Educ. J. Chem. Inf. Model. J. Chem. Theory Comput. J. Med. Chem. J. Nat. Prod. J PROTEOME RES J. Am. Chem. Soc. LANGMUIR MACROMOLECULES Mol. Pharmaceutics Nano Lett. Org. Lett. ORG PROCESS RES DEV ORGANOMETALLICS J. Org. Chem. J. Phys. Chem. J. Phys. Chem. A J. Phys. Chem. B J. Phys. Chem. C J. Phys. Chem. Lett. Analyst Anal. Methods Biomater. Sci. Catal. Sci. Technol. Chem. Commun. Chem. Soc. Rev. CHEM EDUC RES PRACT CRYSTENGCOMM Dalton Trans. Energy Environ. Sci. ENVIRON SCI-NANO ENVIRON SCI-PROC IMP ENVIRON SCI-WAT RES Faraday Discuss. Food Funct. Green Chem. Inorg. Chem. Front. Integr. Biol. J. Anal. At. Spectrom. J. Mater. Chem. A J. Mater. Chem. B J. Mater. Chem. C Lab Chip Mater. Chem. Front. Mater. Horiz. MEDCHEMCOMM Metallomics Mol. Biosyst. Mol. Syst. Des. Eng. Nanoscale Nanoscale Horiz. Nat. Prod. Rep. New J. Chem. Org. Biomol. Chem. Org. Chem. Front. PHOTOCH PHOTOBIO SCI PCCP Polym. Chem.
×
引用
GB/T 7714-2015
复制
MLA
复制
APA
复制
导出至
BibTeX EndNote RefMan NoteFirst NoteExpress
×
0
微信
客服QQ
Book学术公众号 扫码关注我们
反馈
×
意见反馈
请填写您的意见或建议
请填写您的手机或邮箱
×
提示
您的信息不完整,为了账户安全,请先补充。
现在去补充
×
提示
您因"违规操作"
具体请查看互助需知
我知道了
×
提示
现在去查看 取消
×
提示
确定
Book学术官方微信
Book学术文献互助
Book学术文献互助群
群 号:481959085
Book学术
文献互助 智能选刊 最新文献 互助须知 联系我们:info@booksci.cn
Book学术提供免费学术资源搜索服务,方便国内外学者检索中英文文献。致力于提供最便捷和优质的服务体验。
Copyright © 2023 Book学术 All rights reserved.
ghs 京公网安备 11010802042870号 京ICP备2023020795号-1