首页 > 最新文献

Világpolitika és a Közgazdaságtan最新文献

英文 中文
Iparpolitikai stratégiák Európában - Németország
Pub Date : 2023-05-01 DOI: 10.14267/vilpol2023.02.10
D. Szabó
Németország iparpolitikai stratégiájának feltérképezéséhez elsődleges forrásként a német Gazdasági és Klímaügyi Minisztérium publikációira, illetve nyilvános kommunikációjára támaszkodtunk. Ezek közül is kiemelendő a minisztérium által 2019 végén, „Iparpolitikai Stratégia 2030” címen kiadott jelentés. Bár 2019 végén még Peter Altmaier vezette a minisztériumot, Robert Habeck, jelenlegi gazdaság és klímaügyi miniszter kommunikációja nagyrészt összhangban van az említett stratégiával, így azt fontos kiindulópontnak tekintjük. Az ukrán háború következtében kialakuló energiaválság természetesen előtérbe helyezett olyan problémákat – elsősorban az energetikai átállás kérdését –, amelyek Habeck kommunikációjában erősebben jelennek meg, mint amekkora figyelmet kaptak a tizedforduló kapujában felvázolt stratégiában, azonban az akkor a 2020-as évekre megálmodott német iparpolitika alapjai továbbra is relevánsak.
{"title":"Iparpolitikai stratégiák Európában - Németország","authors":"D. Szabó","doi":"10.14267/vilpol2023.02.10","DOIUrl":"https://doi.org/10.14267/vilpol2023.02.10","url":null,"abstract":"Németország iparpolitikai stratégiájának feltérképezéséhez elsődleges forrásként a német Gazdasági és Klímaügyi Minisztérium publikációira, illetve nyilvános kommunikációjára támaszkodtunk. Ezek közül is kiemelendő a minisztérium által 2019 végén, „Iparpolitikai Stratégia 2030” címen kiadott jelentés. Bár 2019 végén még Peter Altmaier vezette a minisztériumot, Robert Habeck, jelenlegi gazdaság és klímaügyi miniszter kommunikációja nagyrészt összhangban van az említett stratégiával, így azt fontos kiindulópontnak tekintjük. Az ukrán háború következtében kialakuló energiaválság természetesen előtérbe helyezett olyan problémákat – elsősorban az energetikai átállás kérdését –, amelyek Habeck kommunikációjában erősebben jelennek meg, mint amekkora figyelmet kaptak a tizedforduló kapujában felvázolt stratégiában, azonban az akkor a 2020-as évekre megálmodott német iparpolitika alapjai továbbra is relevánsak.","PeriodicalId":255457,"journal":{"name":"Világpolitika és a Közgazdaságtan","volume":"37 1","pages":"0"},"PeriodicalIF":0.0,"publicationDate":"2023-05-01","publicationTypes":"Journal Article","fieldsOfStudy":null,"isOpenAccess":false,"openAccessPdf":"","citationCount":null,"resultStr":null,"platform":"Semanticscholar","paperid":"115479157","PeriodicalName":null,"FirstCategoryId":null,"ListUrlMain":null,"RegionNum":0,"RegionCategory":"","ArticlePicture":[],"TitleCN":null,"AbstractTextCN":null,"PMCID":"","EPubDate":null,"PubModel":null,"JCR":null,"JCRName":null,"Score":null,"Total":0}
引用次数: 0
Az élelmiszer-önrendelkezés kritikája és az élelmiszeripar-művészet jelentősége a mindennapokban az ukrán gabona helyzetének
Pub Date : 2023-05-01 DOI: 10.14267/vilpol2023.02.12
Benedek Lits, Levente Lits
„Mindazt, amit a húspiacon árulnak, megehetitek, ne kérdezgessetek semmit lelkiismereti okokból, mert „az Úré a föld és annak teljessége”. Ha meghív titeket a hitetlenek közül valaki, és el akartok menni, mindent megehettek, amit elétek tesznek; ne kérdezgessetek semmit lelkiismereti okokból. De ha valaki azt mondja nektek: „Ez bálványáldozati hús”, ne egyétek meg: amiatt, aki erre figyelmeztetett, és a lelkiismeret miatt. Lelkiismeretről beszélek, de nem a sajátunkról, hanem a másikéról. Mert miért vádolja az én szabadságomat a másik lelkiismerete? Ha én hálával eszem, miért kárhoztatnának engem azért, amiért én hálát adok? Akár esztek tehát, akár isztok, bármi mást cselekszetek, mindent Isten dicsőségére tegyetek!” (1Kor 10,25-31)
{"title":"Az élelmiszer-önrendelkezés kritikája és az élelmiszeripar-művészet jelentősége a mindennapokban az ukrán gabona helyzetének","authors":"Benedek Lits, Levente Lits","doi":"10.14267/vilpol2023.02.12","DOIUrl":"https://doi.org/10.14267/vilpol2023.02.12","url":null,"abstract":"„Mindazt, amit a húspiacon árulnak, megehetitek, ne kérdezgessetek semmit lelkiismereti okokból, mert „az Úré a föld és annak teljessége”. Ha meghív titeket a hitetlenek közül valaki, és el akartok menni, mindent megehettek, amit elétek tesznek; ne kérdezgessetek semmit lelkiismereti okokból. De ha valaki azt mondja nektek: „Ez bálványáldozati hús”, ne egyétek meg: amiatt, aki erre figyelmeztetett, és a lelkiismeret miatt. Lelkiismeretről beszélek, de nem a sajátunkról, hanem a másikéról. Mert miért vádolja az én szabadságomat a másik lelkiismerete? Ha én hálával eszem, miért kárhoztatnának engem azért, amiért én hálát adok? Akár esztek tehát, akár isztok, bármi mást cselekszetek, mindent Isten dicsőségére tegyetek!” (1Kor 10,25-31)","PeriodicalId":255457,"journal":{"name":"Világpolitika és a Közgazdaságtan","volume":"41 1","pages":"0"},"PeriodicalIF":0.0,"publicationDate":"2023-05-01","publicationTypes":"Journal Article","fieldsOfStudy":null,"isOpenAccess":false,"openAccessPdf":"","citationCount":null,"resultStr":null,"platform":"Semanticscholar","paperid":"116026348","PeriodicalName":null,"FirstCategoryId":null,"ListUrlMain":null,"RegionNum":0,"RegionCategory":"","ArticlePicture":[],"TitleCN":null,"AbstractTextCN":null,"PMCID":"","EPubDate":null,"PubModel":null,"JCR":null,"JCRName":null,"Score":null,"Total":0}
引用次数: 0
Az embernek megvan a lehetősége arra, hogy lépésről lépésre haladjon előre ezen az úton, gondozza a kertet, értéket teremtsen.” : Interjú dr. Birher Nándorral, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem dékánjával
Pub Date : 2023-05-01 DOI: 10.14267/vilpol2023.02.03
A Világpolitika és Közgazdaságtan a pápalátogatás alkalmából kért interjút a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karának dékánjától, dr. Birher Nándortól. Az interjú lehetőséget adott arra is, hogy az egyetem szerepéről beszélgessünk a vallási gondolkodásban, Ferenc pápa társadalmi tanításán és a világvallások közötti párbeszéden túlmenően.
{"title":"Az embernek megvan a lehetősége arra, hogy lépésről lépésre haladjon előre ezen az úton, gondozza a kertet, értéket teremtsen.” : Interjú dr. Birher Nándorral, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem dékánjával","authors":"","doi":"10.14267/vilpol2023.02.03","DOIUrl":"https://doi.org/10.14267/vilpol2023.02.03","url":null,"abstract":"A Világpolitika és Közgazdaságtan a pápalátogatás alkalmából kért interjút a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karának dékánjától, dr. Birher Nándortól. Az interjú lehetőséget adott arra is, hogy az egyetem szerepéről beszélgessünk a vallási gondolkodásban, Ferenc pápa társadalmi tanításán és a világvallások közötti párbeszéden túlmenően.","PeriodicalId":255457,"journal":{"name":"Világpolitika és a Közgazdaságtan","volume":"139 1","pages":"0"},"PeriodicalIF":0.0,"publicationDate":"2023-05-01","publicationTypes":"Journal Article","fieldsOfStudy":null,"isOpenAccess":false,"openAccessPdf":"","citationCount":null,"resultStr":null,"platform":"Semanticscholar","paperid":"124676619","PeriodicalName":null,"FirstCategoryId":null,"ListUrlMain":null,"RegionNum":0,"RegionCategory":"","ArticlePicture":[],"TitleCN":null,"AbstractTextCN":null,"PMCID":"","EPubDate":null,"PubModel":null,"JCR":null,"JCRName":null,"Score":null,"Total":0}
引用次数: 0
A műszaki és az üzleti tudás összekapcsolása
Pub Date : 2023-03-13 DOI: 10.14267/vilpol2023.01.11
Dávid Kenéz
A magyar mezőgazdaság a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai alapján napjainkban körülbelül mintegy 210 ezer főt foglalkoztat, az élelmiszeripar további 145 ezret; ez azt jelenti, hogy a magyar dolgozó lakosság mintegy 8%-ának ez a szektor ad munkát. Szintén beszédes adat, hogy Magyarország teljes területének 55%-a, azaz 5 millió 81 ezer hektár mezőgazdasági hasznosításban van. Hazánk gazdaságának versenyképessége szempontjából tehát kiemelkedően fontos a mezőgazdaság folyamatos fejlődésben tartása. Ennek egyik legfontosabb alapfeltétele, hogy rendelkezésre álljanak azok a képzett szakemberek, akik lépést tudnak tartani a technológiai fejlődés rendkívül gyors ütemével.
{"title":"A műszaki és az üzleti tudás összekapcsolása","authors":"Dávid Kenéz","doi":"10.14267/vilpol2023.01.11","DOIUrl":"https://doi.org/10.14267/vilpol2023.01.11","url":null,"abstract":"A magyar mezőgazdaság a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai alapján napjainkban körülbelül mintegy 210 ezer főt foglalkoztat, az élelmiszeripar további 145 ezret; ez azt jelenti, hogy a magyar dolgozó lakosság mintegy 8%-ának ez a szektor ad munkát. Szintén beszédes adat, hogy Magyarország teljes területének 55%-a, azaz 5 millió 81 ezer hektár mezőgazdasági hasznosításban van. Hazánk gazdaságának versenyképessége szempontjából tehát kiemelkedően fontos a mezőgazdaság folyamatos fejlődésben tartása. Ennek egyik legfontosabb alapfeltétele, hogy rendelkezésre álljanak azok a képzett szakemberek, akik lépést tudnak tartani a technológiai fejlődés rendkívül gyors ütemével.","PeriodicalId":255457,"journal":{"name":"Világpolitika és a Közgazdaságtan","volume":"146 1","pages":"0"},"PeriodicalIF":0.0,"publicationDate":"2023-03-13","publicationTypes":"Journal Article","fieldsOfStudy":null,"isOpenAccess":false,"openAccessPdf":"","citationCount":null,"resultStr":null,"platform":"Semanticscholar","paperid":"116695168","PeriodicalName":null,"FirstCategoryId":null,"ListUrlMain":null,"RegionNum":0,"RegionCategory":"","ArticlePicture":[],"TitleCN":null,"AbstractTextCN":null,"PMCID":"","EPubDate":null,"PubModel":null,"JCR":null,"JCRName":null,"Score":null,"Total":0}
引用次数: 0
A humán erőforrások és a vezető hatalmak a 21. század közepén
Pub Date : 2023-03-13 DOI: 10.14267/vilpol2023.01.08
István Polónyi
Az írásban megvizsgáljuk a világ vezető hatalmainak fejlődését az iskolázottság, a demográfiai, gazdasági jellemzők és a humán erőforrások következő évtizedekben várható alakulása nyomán. A tanulmány áttekinti a világ legnépesebb államaiban (USA, Kína, India, EU, Indonézia, Nigéria, Oroszország) a népesség, iskolázottság, ezen belül a felsőoktatási hallgatólétszám és doktorandusz létszám, valamint a diplomások számának jövőbeli alakulását. Elemzi ezen országok komplex humán mutatóinak (HDI, HCI), valamint egy számított humántőke értékének tendenciáit. Az elemzések nyomán felvázolja a jövő nagyhatalmainak humánerőforrás arányait. Megállapítja, hogy a 21. század közepén várhatóan az USA és az EU együttesen Kínát meghaladó potenciállal fog bírni. Ez olyan politikát implikál, amely az USA és az EU szoros kapcsolatának irányába hat. Sajnos a jelenlegi magyar külpolitika egyértelműen ellene megy ennek a politikának.
{"title":"A humán erőforrások és a vezető hatalmak a 21. század közepén","authors":"István Polónyi","doi":"10.14267/vilpol2023.01.08","DOIUrl":"https://doi.org/10.14267/vilpol2023.01.08","url":null,"abstract":"Az írásban megvizsgáljuk a világ vezető hatalmainak fejlődését az iskolázottság, a demográfiai, gazdasági jellemzők és a humán erőforrások következő évtizedekben várható alakulása nyomán. A tanulmány áttekinti a világ legnépesebb államaiban (USA, Kína, India, EU, Indonézia, Nigéria, Oroszország) a népesség, iskolázottság, ezen belül a felsőoktatási hallgatólétszám és doktorandusz létszám, valamint a diplomások számának jövőbeli alakulását. Elemzi ezen országok komplex humán mutatóinak (HDI, HCI), valamint egy számított humántőke értékének tendenciáit. Az elemzések nyomán felvázolja a jövő nagyhatalmainak humánerőforrás arányait. Megállapítja, hogy a 21. század közepén várhatóan az USA és az EU együttesen Kínát meghaladó potenciállal fog bírni. Ez olyan politikát implikál, amely az USA és az EU szoros kapcsolatának irányába hat. Sajnos a jelenlegi magyar külpolitika egyértelműen ellene megy ennek a politikának.","PeriodicalId":255457,"journal":{"name":"Világpolitika és a Közgazdaságtan","volume":"73 1","pages":"0"},"PeriodicalIF":0.0,"publicationDate":"2023-03-13","publicationTypes":"Journal Article","fieldsOfStudy":null,"isOpenAccess":false,"openAccessPdf":"","citationCount":null,"resultStr":null,"platform":"Semanticscholar","paperid":"123483636","PeriodicalName":null,"FirstCategoryId":null,"ListUrlMain":null,"RegionNum":0,"RegionCategory":"","ArticlePicture":[],"TitleCN":null,"AbstractTextCN":null,"PMCID":"","EPubDate":null,"PubModel":null,"JCR":null,"JCRName":null,"Score":null,"Total":0}
引用次数: 0
„Kapcsoljuk össze a tudományos kutatásokat és az azokat hasznosító cégeket” — Interjú Balog Ádámmal, a BKIK általános alelnökével
Pub Date : 2023-03-13 DOI: 10.14267/vilpol2023.01.06
A magyar mezőgazdaság mind területi termelékenység, mind munkatermelékenység tekintetében jelentősen elmarad a nyugat-európai országok többségétől. Egy átlagos magyar mezőgazdasági dolgozó nagyjából fele akkor értéket képes megtermelni, mint egy átlagos nyugat-európai. Ezen a tendencián sem az elmúlt évtizedek eseményei, sem az EU-csatlakozás nem segített igazán.
{"title":"„Kapcsoljuk össze a tudományos kutatásokat és az azokat hasznosító cégeket” — Interjú Balog Ádámmal, a BKIK általános alelnökével","authors":"","doi":"10.14267/vilpol2023.01.06","DOIUrl":"https://doi.org/10.14267/vilpol2023.01.06","url":null,"abstract":"A magyar mezőgazdaság mind területi termelékenység, mind munkatermelékenység tekintetében jelentősen elmarad a nyugat-európai országok többségétől. Egy átlagos magyar mezőgazdasági dolgozó nagyjából fele akkor értéket képes megtermelni, mint egy átlagos nyugat-európai. Ezen a tendencián sem az elmúlt évtizedek eseményei, sem az EU-csatlakozás nem segített igazán.","PeriodicalId":255457,"journal":{"name":"Világpolitika és a Közgazdaságtan","volume":"90 1","pages":"0"},"PeriodicalIF":0.0,"publicationDate":"2023-03-13","publicationTypes":"Journal Article","fieldsOfStudy":null,"isOpenAccess":false,"openAccessPdf":"","citationCount":null,"resultStr":null,"platform":"Semanticscholar","paperid":"126251433","PeriodicalName":null,"FirstCategoryId":null,"ListUrlMain":null,"RegionNum":0,"RegionCategory":"","ArticlePicture":[],"TitleCN":null,"AbstractTextCN":null,"PMCID":"","EPubDate":null,"PubModel":null,"JCR":null,"JCRName":null,"Score":null,"Total":0}
引用次数: 0
Társadalmi szerződés válságidőszakban
Pub Date : 2023-03-13 DOI: 10.14267/vilpol2023.01.15
D. Szabó
Az elmúlt egy-két év globális gazdasági kihívásai rámutattak a szociális hálóink hiányosságaira, a háztartási szinten megmutatkozó hatalmas egyenlőtlenségekre az ellenálló képesség tekintetében. Ennek eredményeképpen rengeteg háztartás számára vált egyre nehezebbé a gazdasági sokkokkal való megbirkózás, ez pedig tovább mélyítette az egyenlőtlenségeket, nemcsak gazdasági, de egészségügyi, vagy az oktatáshoz való hozzáférés dimenziójában is. Ezek a folyamatok társadalmi feszültségeket szültek, és aláásták az egyenlőtlenségek csökkentésében tett elmúlt évtizedes előrelépéseket. Az IMF és a Világbank októberben megrendezett 2022-es éves ülésének egyik panelbeszélgetése azt a kérdést járta körül, hogy a fentiekben vázolt problémák és folyamatok miként írták/írják újra a társadalmi szerződést, ami elméletben mindenki számára biztosítja a méltó élet lehetőségét.
过去一两年的全球经济挑战凸显了我们的社会安全网存在的差距,以及家庭层面复原力的巨大不平等。因此,许多家庭越来越难以应对经济冲击,这不仅加深了经济方面的不平等,也加深了健康和受教育机会方面的不平等。这些过程造成了社会紧张局势,破坏了过去十年在减少不平等方面取得的进展。在 10 月份举行的国际货币基金组织/世界银行 2022 年年会上,一个小组讨论探讨了上述问题和进程如何改写了社会契约,而从理论上讲,社会契约确保了人人过上体面生活的可能性。
{"title":"Társadalmi szerződés válságidőszakban","authors":"D. Szabó","doi":"10.14267/vilpol2023.01.15","DOIUrl":"https://doi.org/10.14267/vilpol2023.01.15","url":null,"abstract":"Az elmúlt egy-két év globális gazdasági kihívásai rámutattak a szociális hálóink hiányosságaira, a háztartási szinten megmutatkozó hatalmas egyenlőtlenségekre az ellenálló képesség tekintetében. Ennek eredményeképpen rengeteg háztartás számára vált egyre nehezebbé a gazdasági sokkokkal való megbirkózás, ez pedig tovább mélyítette az egyenlőtlenségeket, nemcsak gazdasági, de egészségügyi, vagy az oktatáshoz való hozzáférés dimenziójában is. Ezek a folyamatok társadalmi feszültségeket szültek, és aláásták az egyenlőtlenségek csökkentésében tett elmúlt évtizedes előrelépéseket. Az IMF és a Világbank októberben megrendezett 2022-es éves ülésének egyik panelbeszélgetése azt a kérdést járta körül, hogy a fentiekben vázolt problémák és folyamatok miként írták/írják újra a társadalmi szerződést, ami elméletben mindenki számára biztosítja a méltó élet lehetőségét.","PeriodicalId":255457,"journal":{"name":"Világpolitika és a Közgazdaságtan","volume":"58 1","pages":"0"},"PeriodicalIF":0.0,"publicationDate":"2023-03-13","publicationTypes":"Journal Article","fieldsOfStudy":null,"isOpenAccess":false,"openAccessPdf":"","citationCount":null,"resultStr":null,"platform":"Semanticscholar","paperid":"125808244","PeriodicalName":null,"FirstCategoryId":null,"ListUrlMain":null,"RegionNum":0,"RegionCategory":"","ArticlePicture":[],"TitleCN":null,"AbstractTextCN":null,"PMCID":"","EPubDate":null,"PubModel":null,"JCR":null,"JCRName":null,"Score":null,"Total":0}
引用次数: 0
A megosztottság csapdájában
Pub Date : 2023-03-13 DOI: 10.14267/vilpol2023.01.02
J. Jensen
A Világpolitika és Köz-gazdaság interjút kért Jody Jensentől az amerikai politikai helyzetről, és arról, hogy mi várható 2023-ban. Jody Jensen a Polányi Központ igazgatója a Felsőfokú Tanulmányok Intézetében Kőszegen, a Társadalomtudományi Központ Politikatudományi Intézetének tudományos főmunkatársa, emellett a Jean Monnet Kiválósági Központként működő ISES Alapítvány kutatási igazgatója. A Pannon Egyetem Kőszegi Kampuszán a nemzetközi tanulmányok mesterképzés szakvezetője. 2016 őszétől kezdődően három évre elnyerte a Jean Monnet Chair for European Solidarity and Social Cohesion (ESSCO) címet. Az Ashoka Alapítvány (vállalkozók támogatója a társadalmi innováció szolgálatában) nemzeti és regionális igazgatója volt. Rendszeresen oktat külföldön, emellett az Európai Bizottság kutatási pályázatértékelő munkájában is szerepet vállal.
世界政治与经济》就美国政治局势和 2023 年的预期采访了乔迪-延森。乔迪-延森是卡泽格高级研究所波兰尼中心主任、社会科学中心政治学研究所高级研究员以及让-莫内卓越中心 ISES 基金会研究主任。她是潘诺尼亚大学卡泽格校区国际研究硕士课程的负责人。自 2016 年秋季起,她被授予让-莫内欧洲团结和社会凝聚力(ESSCO)教席,为期三年。她曾担任阿育王基金会(企业家支持社会创新)的国家和地区总监。他经常出国讲学,还参与欧盟委员会的研究提案评估工作。
{"title":"A megosztottság csapdájában","authors":"J. Jensen","doi":"10.14267/vilpol2023.01.02","DOIUrl":"https://doi.org/10.14267/vilpol2023.01.02","url":null,"abstract":"A Világpolitika és Köz-gazdaság interjút kért Jody Jensentől az amerikai politikai helyzetről, és arról, hogy mi várható 2023-ban. Jody Jensen a Polányi Központ igazgatója a Felsőfokú Tanulmányok Intézetében Kőszegen, a Társadalomtudományi Központ Politikatudományi Intézetének tudományos főmunkatársa, emellett a Jean Monnet Kiválósági Központként működő ISES Alapítvány kutatási igazgatója. A Pannon Egyetem Kőszegi Kampuszán a nemzetközi tanulmányok mesterképzés szakvezetője. 2016 őszétől kezdődően három évre elnyerte a Jean Monnet Chair for European Solidarity and Social Cohesion (ESSCO) címet. Az Ashoka Alapítvány (vállalkozók támogatója a társadalmi innováció szolgálatában) nemzeti és regionális igazgatója volt. Rendszeresen oktat külföldön, emellett az Európai Bizottság kutatási pályázatértékelő munkájában is szerepet vállal.","PeriodicalId":255457,"journal":{"name":"Világpolitika és a Közgazdaságtan","volume":"53 1","pages":"0"},"PeriodicalIF":0.0,"publicationDate":"2023-03-13","publicationTypes":"Journal Article","fieldsOfStudy":null,"isOpenAccess":false,"openAccessPdf":"","citationCount":null,"resultStr":null,"platform":"Semanticscholar","paperid":"126143577","PeriodicalName":null,"FirstCategoryId":null,"ListUrlMain":null,"RegionNum":0,"RegionCategory":"","ArticlePicture":[],"TitleCN":null,"AbstractTextCN":null,"PMCID":"","EPubDate":null,"PubModel":null,"JCR":null,"JCRName":null,"Score":null,"Total":0}
引用次数: 0
A „Global Gateway” kezdeményezés és az Európai Unió digitális ambíciói
Pub Date : 2023-03-13 DOI: 10.14267/vilpol2023.01.19
Anita Füredi
Forrás: Marta Granados Hernandez: Global Gateway and the EU’s Digital Ambitions, eredetileg megjelent: Center for Strategic & International Studies 2022 A globális digitális transzformáció folyamatában az Európai Unió az utóbbi évek óta egyre nagyobb szerepet szeretne vállalni. A transzformáció középpontja az afrikai kontinens. A 2022 februárjában megtartott Európai Unió – Afrikai Unió 6. csúcstalálkozója (6th European Union–African Union Summit) alapján az EU jelentős pénzügyi támogatási csomagot ígért az afrikai kontinens számára az energetika, a közlekedés, az egészségügy, az oktatás és a digitalizáció fejlesztése érdekében. A támogatást a „Global Gateway” kezdeményezés részeként értelmezhetjük, és elsősorban infrastrukturális projektek kivitelezésére fordítják majd. A zöld és digitális területeket érintő beruházások célja a transzatlanti konvergencia előmozdítása a B3W (Build Back Better World) G7 kezdeményezéssel karöltve, ezáltal alternatív választ adni Kína globális változásokat kialakító kezdeményezésire (pl. Egy Övezet Egy Út Kezdeményezés).
资料来源:玛尔塔-格拉纳多斯-埃尔南德斯(Marta Granados Hernandez),《全球门户与欧盟的数字化雄心》,最初发表于《战略与国际研究中心》(Center for Strategic & International Studies)2022 近年来,欧盟一直寻求在全球数字化转型过程中发挥越来越大的作用。非洲大陆是这一转型的中心。在 2022 年 2 月举行的第六届欧盟-非盟峰会上,欧盟承诺为非洲大陆发展能源、交通、卫生、教育和数字化提供大量一揽子财政支持。该援助是全球门户倡议的一部分,将主要用于基础设施项目。在绿色和数字领域的投资旨在与七国集团的 B3W(建设更美好的世界)倡议合作,促进跨大西洋的融合,从而为中国塑造全球变革的倡议(如 "一带一路 "倡议)提供另一种回应。
{"title":"A „Global Gateway” kezdeményezés és az Európai Unió digitális ambíciói","authors":"Anita Füredi","doi":"10.14267/vilpol2023.01.19","DOIUrl":"https://doi.org/10.14267/vilpol2023.01.19","url":null,"abstract":"Forrás: Marta Granados Hernandez: Global Gateway and the EU’s Digital Ambitions, eredetileg megjelent: Center for Strategic & International Studies 2022 A globális digitális transzformáció folyamatában az Európai Unió az utóbbi évek óta egyre nagyobb szerepet szeretne vállalni. A transzformáció középpontja az afrikai kontinens. A 2022 februárjában megtartott Európai Unió – Afrikai Unió 6. csúcstalálkozója (6th European Union–African Union Summit) alapján az EU jelentős pénzügyi támogatási csomagot ígért az afrikai kontinens számára az energetika, a közlekedés, az egészségügy, az oktatás és a digitalizáció fejlesztése érdekében. A támogatást a „Global Gateway” kezdeményezés részeként értelmezhetjük, és elsősorban infrastrukturális projektek kivitelezésére fordítják majd. A zöld és digitális területeket érintő beruházások célja a transzatlanti konvergencia előmozdítása a B3W (Build Back Better World) G7 kezdeményezéssel karöltve, ezáltal alternatív választ adni Kína globális változásokat kialakító kezdeményezésire (pl. Egy Övezet Egy Út Kezdeményezés).","PeriodicalId":255457,"journal":{"name":"Világpolitika és a Közgazdaságtan","volume":"6 1","pages":"0"},"PeriodicalIF":0.0,"publicationDate":"2023-03-13","publicationTypes":"Journal Article","fieldsOfStudy":null,"isOpenAccess":false,"openAccessPdf":"","citationCount":null,"resultStr":null,"platform":"Semanticscholar","paperid":"128325935","PeriodicalName":null,"FirstCategoryId":null,"ListUrlMain":null,"RegionNum":0,"RegionCategory":"","ArticlePicture":[],"TitleCN":null,"AbstractTextCN":null,"PMCID":"","EPubDate":null,"PubModel":null,"JCR":null,"JCRName":null,"Score":null,"Total":0}
引用次数: 0
The Age of AI: And Our Human Future 人工智能时代:和我们人类的未来
Pub Date : 2023-03-13 DOI: 10.14267/vilpol2023.01.12
Attila Balogh
A mesterséges intelligencia egyre fontosabb és kiemelkedőbb szerephez jut napjainkban mind a magánéletben mind pedig a tudomány különböző szféráiban. Éppen ezért nem meglepő, hogy a történelem egyik leghíresebb diplomatájának, Henry Kissingernek, új könyve is ezzel a témával foglalkozik. Az Eric Schmidttel és Daniel Huttenlocherrel közösen írt The Age of AI: And Our Human Future magyar nyelven még nem elérhető a könyvesboltok polcain, viszont többek közt a Foreign Affairs elismerően nyilatkozik róla. A könyv közel 272 oldalon keresztül és hét fejezeten keresztül igyekszik bemutatni a mesterséges intelligencia rövid fejlődéstörténetét és jövőbeli potenciális alkalmazási lehetőségeit (ill. korlátait) az élet különböző területein.
{"title":"The Age of AI: And Our Human Future","authors":"Attila Balogh","doi":"10.14267/vilpol2023.01.12","DOIUrl":"https://doi.org/10.14267/vilpol2023.01.12","url":null,"abstract":"A mesterséges intelligencia egyre fontosabb és kiemelkedőbb szerephez jut napjainkban mind a magánéletben mind pedig a tudomány különböző szféráiban. Éppen ezért nem meglepő, hogy a történelem egyik leghíresebb diplomatájának, Henry Kissingernek, új könyve is ezzel a témával foglalkozik. Az Eric Schmidttel és Daniel Huttenlocherrel közösen írt The Age of AI: And Our Human Future magyar nyelven még nem elérhető a könyvesboltok polcain, viszont többek közt a Foreign Affairs elismerően nyilatkozik róla. A könyv közel 272 oldalon keresztül és hét fejezeten keresztül igyekszik bemutatni a mesterséges intelligencia rövid fejlődéstörténetét és jövőbeli potenciális alkalmazási lehetőségeit (ill. korlátait) az élet különböző területein.","PeriodicalId":255457,"journal":{"name":"Világpolitika és a Közgazdaságtan","volume":"52 6","pages":"0"},"PeriodicalIF":0.0,"publicationDate":"2023-03-13","publicationTypes":"Journal Article","fieldsOfStudy":null,"isOpenAccess":false,"openAccessPdf":"","citationCount":null,"resultStr":null,"platform":"Semanticscholar","paperid":"120908076","PeriodicalName":null,"FirstCategoryId":null,"ListUrlMain":null,"RegionNum":0,"RegionCategory":"","ArticlePicture":[],"TitleCN":null,"AbstractTextCN":null,"PMCID":"","EPubDate":null,"PubModel":null,"JCR":null,"JCRName":null,"Score":null,"Total":0}
引用次数: 33
期刊
Világpolitika és a Közgazdaságtan
全部 Acc. Chem. Res. ACS Applied Bio Materials ACS Appl. Electron. Mater. ACS Appl. Energy Mater. ACS Appl. Mater. Interfaces ACS Appl. Nano Mater. ACS Appl. Polym. Mater. ACS BIOMATER-SCI ENG ACS Catal. ACS Cent. Sci. ACS Chem. Biol. ACS Chemical Health & Safety ACS Chem. Neurosci. ACS Comb. Sci. ACS Earth Space Chem. ACS Energy Lett. ACS Infect. Dis. ACS Macro Lett. ACS Mater. Lett. ACS Med. Chem. Lett. ACS Nano ACS Omega ACS Photonics ACS Sens. ACS Sustainable Chem. Eng. ACS Synth. Biol. Anal. Chem. BIOCHEMISTRY-US Bioconjugate Chem. BIOMACROMOLECULES Chem. Res. Toxicol. Chem. Rev. Chem. Mater. CRYST GROWTH DES ENERG FUEL Environ. Sci. Technol. Environ. Sci. Technol. Lett. Eur. J. Inorg. Chem. IND ENG CHEM RES Inorg. Chem. J. Agric. Food. Chem. J. Chem. Eng. Data J. Chem. Educ. J. Chem. Inf. Model. J. Chem. Theory Comput. J. Med. Chem. J. Nat. Prod. J PROTEOME RES J. Am. Chem. Soc. LANGMUIR MACROMOLECULES Mol. Pharmaceutics Nano Lett. Org. Lett. ORG PROCESS RES DEV ORGANOMETALLICS J. Org. Chem. J. Phys. Chem. J. Phys. Chem. A J. Phys. Chem. B J. Phys. Chem. C J. Phys. Chem. Lett. Analyst Anal. Methods Biomater. Sci. Catal. Sci. Technol. Chem. Commun. Chem. Soc. Rev. CHEM EDUC RES PRACT CRYSTENGCOMM Dalton Trans. Energy Environ. Sci. ENVIRON SCI-NANO ENVIRON SCI-PROC IMP ENVIRON SCI-WAT RES Faraday Discuss. Food Funct. Green Chem. Inorg. Chem. Front. Integr. Biol. J. Anal. At. Spectrom. J. Mater. Chem. A J. Mater. Chem. B J. Mater. Chem. C Lab Chip Mater. Chem. Front. Mater. Horiz. MEDCHEMCOMM Metallomics Mol. Biosyst. Mol. Syst. Des. Eng. Nanoscale Nanoscale Horiz. Nat. Prod. Rep. New J. Chem. Org. Biomol. Chem. Org. Chem. Front. PHOTOCH PHOTOBIO SCI PCCP Polym. Chem.
×
引用
GB/T 7714-2015
复制
MLA
复制
APA
复制
导出至
BibTeX EndNote RefMan NoteFirst NoteExpress
×
0
微信
客服QQ
Book学术公众号 扫码关注我们
反馈
×
意见反馈
请填写您的意见或建议
请填写您的手机或邮箱
×
提示
您的信息不完整,为了账户安全,请先补充。
现在去补充
×
提示
您因"违规操作"
具体请查看互助需知
我知道了
×
提示
现在去查看 取消
×
提示
确定
Book学术官方微信
Book学术文献互助
Book学术文献互助群
群 号:481959085
Book学术
文献互助 智能选刊 最新文献 互助须知 联系我们:info@booksci.cn
Book学术提供免费学术资源搜索服务,方便国内外学者检索中英文文献。致力于提供最便捷和优质的服务体验。
Copyright © 2023 Book学术 All rights reserved.
ghs 京公网安备 11010802042870号 京ICP备2023020795号-1