首页 > 最新文献

Hadtudományi Szemle最新文献

英文 中文
Stratégiai kommunikáció mint válságreagálás az Európai Unió gyakorlata alapján 基于欧盟实践的危机应对战略传播
Pub Date : 2023-09-15 DOI: 10.32563/hsz.2023.2.7
Péter Torda
A 2010-es évek közepén jelentős fegyveres konfliktusok alakultak vagy szélesedtek ki az Európai Unió (EU) keleti és déli szomszédságában. Ezek kommunikatív dimenziója közvetlen biztonsági kockázatokat keletkeztetett az EU-ban, különös tekintettel az orosz dezinformációs tevékenységre és az Iszlám Állam terrorszervezet által folytatott terrorista propagandára. Ebben az időszakban épült ki az EU stratégiai kommunikációs képessége. Jelen tanulmány leírja az összefüggést, beleértve az ok-okozati kapcsolatokat, az említett válsághelyzetek, a belőlük származó kommunikatív kockázatok és az EU stratégiai kommunikációja között, valamint rámutat arra is, hogy az EU stratégiai kommunikáció elsősorban válságreagálási eszköz.
2010 年代中期,欧洲联盟(欧盟)东部和南部邻近地区出现或升级了重大武装冲突。这些冲突的传播层面给欧盟带来了直接的安全风险,尤其是俄罗斯的虚假信息活动和伊斯兰国恐怖组织的恐怖宣传。欧盟的战略传播能力正是在这一时期建立起来的。本文描述了这些危机、由此产生的传播风险和欧盟战略传播之间的联系,包括因果关系,并说明欧盟战略传播主要是一种危机应对工具。
{"title":"Stratégiai kommunikáció mint válságreagálás az Európai Unió gyakorlata alapján","authors":"Péter Torda","doi":"10.32563/hsz.2023.2.7","DOIUrl":"https://doi.org/10.32563/hsz.2023.2.7","url":null,"abstract":"A 2010-es évek közepén jelentős fegyveres konfliktusok alakultak vagy szélesedtek ki az Európai Unió (EU) keleti és déli szomszédságában. Ezek kommunikatív dimenziója közvetlen biztonsági kockázatokat keletkeztetett az EU-ban, különös tekintettel az orosz dezinformációs tevékenységre és az Iszlám Állam terrorszervezet által folytatott terrorista propagandára. Ebben az időszakban épült ki az EU stratégiai kommunikációs képessége. Jelen tanulmány leírja az összefüggést, beleértve az ok-okozati kapcsolatokat, az említett válsághelyzetek, a belőlük származó kommunikatív kockázatok és az EU stratégiai kommunikációja között, valamint rámutat arra is, hogy az EU stratégiai kommunikáció elsősorban válságreagálási eszköz.","PeriodicalId":319017,"journal":{"name":"Hadtudományi Szemle","volume":"140 1","pages":"0"},"PeriodicalIF":0.0,"publicationDate":"2023-09-15","publicationTypes":"Journal Article","fieldsOfStudy":null,"isOpenAccess":false,"openAccessPdf":"","citationCount":null,"resultStr":null,"platform":"Semanticscholar","paperid":"135485270","PeriodicalName":null,"FirstCategoryId":null,"ListUrlMain":null,"RegionNum":0,"RegionCategory":"","ArticlePicture":[],"TitleCN":null,"AbstractTextCN":null,"PMCID":"","EPubDate":null,"PubModel":null,"JCR":null,"JCRName":null,"Score":null,"Total":0}
引用次数: 0
A bátorság, a hűség, a becsület 勇气、忠诚、荣誉
Pub Date : 2023-09-15 DOI: 10.32563/hsz.2023.2.9
Attila Beck
A germán/skandináv történetekben gyakori központi elem a bátorság, a hősiesség, a hűség és becsület, amelyek segítségével megismerhetjük hadi vállalkozásaik lélektani hátterét. A harctéren és párbajokban mutatott eme bátorság és hősiesség a filozófiatudományának beosztása szerint a természetes bátorság/hősiesség kategóriájába sorolható. Ebátorság alapja a wyrd, az egyén sorsa. Az északi sagák hőseinek mindig készen kell állniuk, hogy a sorsukat képesek legyenek beteljesíteni. Az egyén számára azonban nemcsak a bátorság a fontos, hanem a hadúr és a társak iránt mutatott hűség is. A fent tárgyalt katonai erények vizsgálata segítséget nyújt a germán/skandináv harcosok gondolkodásmódjának és hadviselésüknek megismerésében.
日耳曼/斯堪的纳维亚故事中一个共同的核心要素是勇气、英雄主义、忠诚和荣誉,这有助于我们了解其军事事业的心理背景。根据哲学学科的分类,这种在战斗和决斗中表现出来的勇敢和英雄主义可归类为自然勇敢/英雄主义。勇气的基础是个人的命运。北方传奇中的英雄必须时刻准备着完成自己的命运。然而,对个人而言,重要的不仅是勇气,还有对军阀和同伴的忠诚。对上述军德的研究将有助于我们了解日耳曼/斯堪的纳维亚战士的心态和战争。
{"title":"A bátorság, a hűség, a becsület","authors":"Attila Beck","doi":"10.32563/hsz.2023.2.9","DOIUrl":"https://doi.org/10.32563/hsz.2023.2.9","url":null,"abstract":"A germán/skandináv történetekben gyakori központi elem a bátorság, a hősiesség, a hűség és becsület, amelyek segítségével megismerhetjük hadi vállalkozásaik lélektani hátterét. A harctéren és párbajokban mutatott eme bátorság és hősiesség a filozófiatudományának beosztása szerint a természetes bátorság/hősiesség kategóriájába sorolható. Ebátorság alapja a wyrd, az egyén sorsa. Az északi sagák hőseinek mindig készen kell állniuk, hogy a sorsukat képesek legyenek beteljesíteni. Az egyén számára azonban nemcsak a bátorság a fontos, hanem a hadúr és a társak iránt mutatott hűség is. A fent tárgyalt katonai erények vizsgálata segítséget nyújt a germán/skandináv harcosok gondolkodásmódjának és hadviselésüknek megismerésében.","PeriodicalId":319017,"journal":{"name":"Hadtudományi Szemle","volume":"43 1","pages":"0"},"PeriodicalIF":0.0,"publicationDate":"2023-09-15","publicationTypes":"Journal Article","fieldsOfStudy":null,"isOpenAccess":false,"openAccessPdf":"","citationCount":null,"resultStr":null,"platform":"Semanticscholar","paperid":"135485268","PeriodicalName":null,"FirstCategoryId":null,"ListUrlMain":null,"RegionNum":0,"RegionCategory":"","ArticlePicture":[],"TitleCN":null,"AbstractTextCN":null,"PMCID":"","EPubDate":null,"PubModel":null,"JCR":null,"JCRName":null,"Score":null,"Total":0}
引用次数: 0
A huszárság lehetséges feladatai a hazafias és honvédelmi nevelésben 轻骑兵在爱国主义和国防教育中可能承担的任务
Pub Date : 2023-09-15 DOI: 10.32563/hsz.2023.2.12
Barnabás Ádám, Bálint Csőgér
A Magyar Honvédség állományába tartozó huszárok alaprendeltetési feladataik mellett, illetve annak kiegészítéseként közreműködhetnek és jelentős eredményeket érhet-nek el az ifjúság hazafias és honvédelmi nevelésében, egészséges nemzettudatának kialakításában. Az alábbiakban a huszárság lehetséges feladatait vázoljuk fel ezeken a nevelési területeken.
匈牙利国防军轻骑兵可以在青年爱国和国防教育以及培养健康的民族意识方面做出贡献并取得显著成果。轻骑兵在这些教育领域可能承担的任务概述如下。
{"title":"A huszárság lehetséges feladatai a hazafias és honvédelmi nevelésben","authors":"Barnabás Ádám, Bálint Csőgér","doi":"10.32563/hsz.2023.2.12","DOIUrl":"https://doi.org/10.32563/hsz.2023.2.12","url":null,"abstract":"A Magyar Honvédség állományába tartozó huszárok alaprendeltetési feladataik mellett, illetve annak kiegészítéseként közreműködhetnek és jelentős eredményeket érhet-nek el az ifjúság hazafias és honvédelmi nevelésében, egészséges nemzettudatának kialakításában. Az alábbiakban a huszárság lehetséges feladatait vázoljuk fel ezeken a nevelési területeken.","PeriodicalId":319017,"journal":{"name":"Hadtudományi Szemle","volume":"59 1","pages":"0"},"PeriodicalIF":0.0,"publicationDate":"2023-09-15","publicationTypes":"Journal Article","fieldsOfStudy":null,"isOpenAccess":false,"openAccessPdf":"","citationCount":null,"resultStr":null,"platform":"Semanticscholar","paperid":"135485405","PeriodicalName":null,"FirstCategoryId":null,"ListUrlMain":null,"RegionNum":0,"RegionCategory":"","ArticlePicture":[],"TitleCN":null,"AbstractTextCN":null,"PMCID":"","EPubDate":null,"PubModel":null,"JCR":null,"JCRName":null,"Score":null,"Total":0}
引用次数: 0
Világuralmi verseny az elsőbbségért a mesterséges intelligenciában 争夺人工智能领域的世界霸权
Pub Date : 2023-09-15 DOI: 10.32563/hsz.2023.2.15
Csaba Kiss
A mesterséges intelligencia szemmel láthatóan átformálja a gazdaságokat, és egyre szélesebb alkalmazása termelékenységnövekedést, hatékonyságot és alacsonyabb költségeket ígér. Hozzájárul a jobb élethez, és segít az embereknek jobb előrejelzé-seket és megalapozottabb döntéseket hozni nemcsak civil területen hanem katonai alkalmazásban is. Az elvárt sikereket a gyors elterjedés és alkalmazás hozhatja meg, ami versenyt generálhat az országok között. A nagyhatalmak világuralmi versenyében a mesterséges intelligencia szerepének feltérképezése érdekében a szerzők elemzik a mesterséges intelligencia gazdaságra gyakorolt hatását, valamint a katonai nagy-hatalmak törekvését a mesterséges intelligencia gyártásáért folytatott küzdelemben.
人工智能显然正在改变经济,越来越多地使用人工智能有望提高生产力、效率和降低成本。它有助于改善生活,帮助人们做出更好的预测和更明智的决策,不仅在民用领域如此,在军事领域也是如此。预期的成功将来自快速部署和应用,这可能会引发国家间的竞争。为了探讨人工智能在争夺世界主导权的全球竞争中的作用,作者分析了人工智能对经济的影响以及军事超级大国在生产人工智能方面的野心。
{"title":"Világuralmi verseny az elsőbbségért a mesterséges intelligenciában","authors":"Csaba Kiss","doi":"10.32563/hsz.2023.2.15","DOIUrl":"https://doi.org/10.32563/hsz.2023.2.15","url":null,"abstract":"A mesterséges intelligencia szemmel láthatóan átformálja a gazdaságokat, és egyre szélesebb alkalmazása termelékenységnövekedést, hatékonyságot és alacsonyabb költségeket ígér. Hozzájárul a jobb élethez, és segít az embereknek jobb előrejelzé-seket és megalapozottabb döntéseket hozni nemcsak civil területen hanem katonai alkalmazásban is. Az elvárt sikereket a gyors elterjedés és alkalmazás hozhatja meg, ami versenyt generálhat az országok között. A nagyhatalmak világuralmi versenyében a mesterséges intelligencia szerepének feltérképezése érdekében a szerzők elemzik a mesterséges intelligencia gazdaságra gyakorolt hatását, valamint a katonai nagy-hatalmak törekvését a mesterséges intelligencia gyártásáért folytatott küzdelemben.","PeriodicalId":319017,"journal":{"name":"Hadtudományi Szemle","volume":"13 1","pages":"0"},"PeriodicalIF":0.0,"publicationDate":"2023-09-15","publicationTypes":"Journal Article","fieldsOfStudy":null,"isOpenAccess":false,"openAccessPdf":"","citationCount":null,"resultStr":null,"platform":"Semanticscholar","paperid":"135485415","PeriodicalName":null,"FirstCategoryId":null,"ListUrlMain":null,"RegionNum":0,"RegionCategory":"","ArticlePicture":[],"TitleCN":null,"AbstractTextCN":null,"PMCID":"","EPubDate":null,"PubModel":null,"JCR":null,"JCRName":null,"Score":null,"Total":0}
引用次数: 0
Hogyan érzi magát a pszichológus a hadseregben? 心理学家在军队中感觉如何?
Pub Date : 2023-09-15 DOI: 10.32563/hsz.2023.2.13
Sándor Andó
A tanulmány témája a 2022. első negyedévében végzett vizsgálat, amely a Magyar Honvédség (MH) védelem-egészségügyben dolgozó pszichológusaira terjedt ki. A vizsgálatban negyvenhárom fő vett részt, ami gyakorlatilag a teljes aktívan dolgozó állományt jelentette akkor. Kérdőíves válaszadás és személyes interjú módszerrel történt a pszichológusok elégedettségét, helyzetét, lehetőségeit, motivációit, terveit, attitűdjeit érintő kutatás. Jelen tanulmány – terjedelmi korlátok miatt – nem tér ki a kérdőív teljes negyvenkilenc plusz hat kérdésére és ezek alkérdéseire, de a címben megfogalmazott kérdésre igyekszik választ adni a vonatkozó kérdések és összefüggések értelmezésével. A kutatás komplexitásából adódóan a publikáció a kérdőívből származó adatok feldolgozását tekintve a legfontosabbakat tartalmazza, és ezek alapstatisztikai értékeit mutatja be. Az eredményekből levont következtetések nemcsak szakmailag fontosak mint keresztmetszeti státusz, hanem a jövőre vonatkoztatva is alapinformációkat biztosítanak a katonapszichológia szakterületre, a pszichológusok munkahelyi viselkedésére, attitűdjére és a munkájukat meghatározó feltételrendszerre vonatkozóan.
本研究的主题是 2022 年第一季度开展的一项调查,调查对象是在匈牙利国防军(MH)国防卫生部门工作的心理学家。调查采用问卷调查和个人访谈的方式,对心理学家的满意度、处境、机会、动机、计划和态度进行了调查。由于篇幅所限,本文不对问卷的全部四十九个加六个问题及其分项解释进行阐述,而是试图通过对相关问题和背景的解释来回答题目中的问题。由于研究的复杂性,本出版物涵盖了问卷数据处理的最重要方面,并介绍了其基本统计值。从结果中得出的结论不仅具有横断面状况的专业重要性,还为军事心理学领域的未来、心理学家的工作场所行为和态度以及决定其工作的条件提供了基本信息。
{"title":"Hogyan érzi magát a pszichológus a hadseregben?","authors":"Sándor Andó","doi":"10.32563/hsz.2023.2.13","DOIUrl":"https://doi.org/10.32563/hsz.2023.2.13","url":null,"abstract":"A tanulmány témája a 2022. első negyedévében végzett vizsgálat, amely a Magyar Honvédség (MH) védelem-egészségügyben dolgozó pszichológusaira terjedt ki. A vizsgálatban negyvenhárom fő vett részt, ami gyakorlatilag a teljes aktívan dolgozó állományt jelentette akkor. Kérdőíves válaszadás és személyes interjú módszerrel történt a pszichológusok elégedettségét, helyzetét, lehetőségeit, motivációit, terveit, attitűdjeit érintő kutatás. Jelen tanulmány – terjedelmi korlátok miatt – nem tér ki a kérdőív teljes negyvenkilenc plusz hat kérdésére és ezek alkérdéseire, de a címben megfogalmazott kérdésre igyekszik választ adni a vonatkozó kérdések és összefüggések értelmezésével. A kutatás komplexitásából adódóan a publikáció a kérdőívből származó adatok feldolgozását tekintve a legfontosabbakat tartalmazza, és ezek alapstatisztikai értékeit mutatja be. Az eredményekből levont következtetések nemcsak szakmailag fontosak mint keresztmetszeti státusz, hanem a jövőre vonatkoztatva is alapinformációkat biztosítanak a katonapszichológia szakterületre, a pszichológusok munkahelyi viselkedésére, attitűdjére és a munkájukat meghatározó feltételrendszerre vonatkozóan.","PeriodicalId":319017,"journal":{"name":"Hadtudományi Szemle","volume":"42 1","pages":"0"},"PeriodicalIF":0.0,"publicationDate":"2023-09-15","publicationTypes":"Journal Article","fieldsOfStudy":null,"isOpenAccess":false,"openAccessPdf":"","citationCount":null,"resultStr":null,"platform":"Semanticscholar","paperid":"135485716","PeriodicalName":null,"FirstCategoryId":null,"ListUrlMain":null,"RegionNum":0,"RegionCategory":"","ArticlePicture":[],"TitleCN":null,"AbstractTextCN":null,"PMCID":"","EPubDate":null,"PubModel":null,"JCR":null,"JCRName":null,"Score":null,"Total":0}
引用次数: 0
Az atomfegyver bevetése 1. 核武器的部署 1.
Pub Date : 2023-09-15 DOI: 10.32563/hsz.2023.2.6
Zsombor Rezsneki
Napjaink megválaszolatlan kérdése, hogy vajon beveti-e valamelyik ország az atombombát, vagy sem? Eljutunk-e odáig, hogy egyáltalán szembe kell néznünk a problémával? A jelenleg folyó háborúkat – és a világűr felfegyverzésének lehetőségét – szem előtt tartva napjaink szakemberei továbbra sem tudják teljes bizonyossággal megválaszolni ezt a kérdést. A tanulmányban összegyűjtöttem és elemeztem azon feltételeket, amelyek szükségesek ahhoz, hogy valamely ország bevesse az atombombát. Ezek a feltételek inkább akadályai, mintsem lehetőségei az ember által valaha alkotott legpusztítóbb fegyver alkalmazásának. Következtetéseim során arra kerestem a választ, hogy megmondható-e teljes bizonyossággal az atombomba bevetésének esélye, illetve kizárható-e annak alkalmazása.
今天,悬而未决的问题是一个国家是否会使用原子弹。我们会走到必须面对这个问题的地步吗?鉴于目前正在进行的战争--以及武装外太空的可能性--今天的专家仍无法绝对肯定地回答这个问题。在本文中,我收集并分析了一个国家拥有核弹的必要条件。这些条件是使用人类有史以来最具毁灭性武器的障碍,而不是机会。在结论中,我试图回答这样一个问题:是否可以绝对肯定地说,可以预测或排除使用原子弹的可能性。
{"title":"Az atomfegyver bevetése 1.","authors":"Zsombor Rezsneki","doi":"10.32563/hsz.2023.2.6","DOIUrl":"https://doi.org/10.32563/hsz.2023.2.6","url":null,"abstract":"Napjaink megválaszolatlan kérdése, hogy vajon beveti-e valamelyik ország az atombombát, vagy sem? Eljutunk-e odáig, hogy egyáltalán szembe kell néznünk a problémával? A jelenleg folyó háborúkat – és a világűr felfegyverzésének lehetőségét – szem előtt tartva napjaink szakemberei továbbra sem tudják teljes bizonyossággal megválaszolni ezt a kérdést. A tanulmányban összegyűjtöttem és elemeztem azon feltételeket, amelyek szükségesek ahhoz, hogy valamely ország bevesse az atombombát. Ezek a feltételek inkább akadályai, mintsem lehetőségei az ember által valaha alkotott legpusztítóbb fegyver alkalmazásának. Következtetéseim során arra kerestem a választ, hogy megmondható-e teljes bizonyossággal az atombomba bevetésének esélye, illetve kizárható-e annak alkalmazása.","PeriodicalId":319017,"journal":{"name":"Hadtudományi Szemle","volume":"208 1","pages":"0"},"PeriodicalIF":0.0,"publicationDate":"2023-09-15","publicationTypes":"Journal Article","fieldsOfStudy":null,"isOpenAccess":false,"openAccessPdf":"","citationCount":null,"resultStr":null,"platform":"Semanticscholar","paperid":"135485406","PeriodicalName":null,"FirstCategoryId":null,"ListUrlMain":null,"RegionNum":0,"RegionCategory":"","ArticlePicture":[],"TitleCN":null,"AbstractTextCN":null,"PMCID":"","EPubDate":null,"PubModel":null,"JCR":null,"JCRName":null,"Score":null,"Total":0}
引用次数: 0
Vezetőkiválasztás a Magyar Honvédségben 匈牙利国防军领导人选举
Pub Date : 2023-09-15 DOI: 10.32563/hsz.2023.2.17
Eszter Tóth
Cikkemben arra a kérdésre keresem a választ, hogy a Magyar Honvédségen belül létezik-e vezetőkiválasztó rendszer. Annak érdekében, hogy választ találjak a címben szereplő kérdésre, tisztázom, hogy milyen állományra gondolok a vezető kifejezés alatt. Leírom, mit jelent a pszichikai kiválasztás, és milyen eszközei vannak. Ezután bemutatom a rendőrség vezetőkiválasztó rendszerét, majd néhány külföldi példát mutatok a tisztek kiválasztására. Leírom, hol tart a Magyar Honvédség a vezetőkiválasztásban.
在这篇文章中,我想回答的问题是:匈牙利国防军内部是否存在领导选拔制度?为了回答标题中的问题,我将阐明我所说的领导者是指什么样的人员。我将介绍心理选拔的含义及其工具。然后,我将介绍警察的军官选拔制度,并举例说明国外的军官选拔制度。我将介绍匈牙利国防军在选拔领导人方面的情况。
{"title":"Vezetőkiválasztás a Magyar Honvédségben","authors":"Eszter Tóth","doi":"10.32563/hsz.2023.2.17","DOIUrl":"https://doi.org/10.32563/hsz.2023.2.17","url":null,"abstract":"Cikkemben arra a kérdésre keresem a választ, hogy a Magyar Honvédségen belül létezik-e vezetőkiválasztó rendszer. Annak érdekében, hogy választ találjak a címben szereplő kérdésre, tisztázom, hogy milyen állományra gondolok a vezető kifejezés alatt. Leírom, mit jelent a pszichikai kiválasztás, és milyen eszközei vannak. Ezután bemutatom a rendőrség vezetőkiválasztó rendszerét, majd néhány külföldi példát mutatok a tisztek kiválasztására. Leírom, hol tart a Magyar Honvédség a vezetőkiválasztásban.","PeriodicalId":319017,"journal":{"name":"Hadtudományi Szemle","volume":"57 1","pages":"0"},"PeriodicalIF":0.0,"publicationDate":"2023-09-15","publicationTypes":"Journal Article","fieldsOfStudy":null,"isOpenAccess":false,"openAccessPdf":"","citationCount":null,"resultStr":null,"platform":"Semanticscholar","paperid":"135485267","PeriodicalName":null,"FirstCategoryId":null,"ListUrlMain":null,"RegionNum":0,"RegionCategory":"","ArticlePicture":[],"TitleCN":null,"AbstractTextCN":null,"PMCID":"","EPubDate":null,"PubModel":null,"JCR":null,"JCRName":null,"Score":null,"Total":0}
引用次数: 0
A Magyar Honvédség 15M gyakorló egyenruházata tervezésének környezetvédelmi aspektusai 1. 匈牙利国防军 15M 训练服设计中的环境问题 1.
Pub Date : 2023-09-15 DOI: 10.32563/hsz.2023.2.3
Gyula Szajkó, Andrea Pap, Lilla Romvári
A Magyar Honvédség korszerűsítése, átalakítása a Zrínyi Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program meghirdetésével, valamint végrehajtásával új irányt vett. A hadiipar újjáélesztése, az új képességeket biztosító haditechnikai eszközök beszerzése, a 15M hadi gyakorló öltözet rendszeresítése vagy a hivatásos és szerződéses állományú katonák illetményfejlesztése csak néhány elem azok közül, amelyekkel a felelős szervek, személyek meg kívánják valósítani a haderő modernizálását. Véleményünk és tapasztalatunk szerint az új típusú egyenruha bevezetésével ráadásul már egy kényelmesebb viseletű, jobb minőségű gyakorlót kaptak a honvédségben szolgáló katonák. A fejlesztések végrehajtásakor azonban célszerű azokat a tényezőket is megvizsgálni, amelyek negatív hatással lehetnek környezetünkre. A környezetszennyezés az egyik ilyen tényező, amelyre kiemelt figyelmet kell fordítani a honvédség részéről is. A textilipar által okozott környezetszennyező hatások kiváltásában a haderő mint megrendelő csak közvetetten jelenik meg. Ettől függetlenül érdemes a hadsereg részéről – a műszaki követelmények összeállításakor – azokat a szempontokat is megfogalmazni, amelyek segíthetik a szerződő gyártókat ösztönözni a kevésbé környezetkárosító eljárások alkalmazására. Cikksorozatunkban bemutatjuk a jelenlegi textilipar által alkalmazott környezetvédelmi trendeket, majd összehasonlítjuk – költségelemzés alapján – a különböző gyártáshoz használt nyersanyagokat, és javaslatot teszünk olyan szempontok kialakítására, amelyeket a honvédség részéről célszerű figyelembe venni a hadi gyakorló öltözetek alapanyagának kiválasztásakor, megrendelésekor.
随着 "兹里尼国防和军事发展计划 "的宣布和实施,匈牙利国防军的现代化和转型有了新的方向。振兴军事工业、采购军事装备以确保新的能力、15M 军训服的正规化以及提高职业军人和合同制军人的工资,只是负责机构和人员为实现武装部队现代化而采取的几项措施。此外,根据我们的看法和经验,新型军服的引入已经为在武装部队服役的士兵提供了更舒适、质量更好的军服。然而,在实施这些改进措施时,也应考虑到可能对我们的环境产生负面影响的因素。污染就是其中的一个因素,应引起国防军的特别关注。武装部队作为客户,只是间接参与了纺织业造成的环境污染。尽管如此,在制定技术要求时,武装部队还是应该制定一些有助于鼓励合同制造商使用对环境破坏较小的工艺的方面。在本系列文章中,我们将介绍当前纺织业的环保趋势,在成本分析的基础上对用于生产的不同原材料进行比较,并提出军方在选择和订购军事训练服材料时应考虑的一些标准。
{"title":"A Magyar Honvédség 15M gyakorló egyenruházata tervezésének környezetvédelmi aspektusai 1.","authors":"Gyula Szajkó, Andrea Pap, Lilla Romvári","doi":"10.32563/hsz.2023.2.3","DOIUrl":"https://doi.org/10.32563/hsz.2023.2.3","url":null,"abstract":"A Magyar Honvédség korszerűsítése, átalakítása a Zrínyi Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program meghirdetésével, valamint végrehajtásával új irányt vett. A hadiipar újjáélesztése, az új képességeket biztosító haditechnikai eszközök beszerzése, a 15M hadi gyakorló öltözet rendszeresítése vagy a hivatásos és szerződéses állományú katonák illetményfejlesztése csak néhány elem azok közül, amelyekkel a felelős szervek, személyek meg kívánják valósítani a haderő modernizálását. Véleményünk és tapasztalatunk szerint az új típusú egyenruha bevezetésével ráadásul már egy kényelmesebb viseletű, jobb minőségű gyakorlót kaptak a honvédségben szolgáló katonák. A fejlesztések végrehajtásakor azonban célszerű azokat a tényezőket is megvizsgálni, amelyek negatív hatással lehetnek környezetünkre. A környezetszennyezés az egyik ilyen tényező, amelyre kiemelt figyelmet kell fordítani a honvédség részéről is. A textilipar által okozott környezetszennyező hatások kiváltásában a haderő mint megrendelő csak közvetetten jelenik meg. Ettől függetlenül érdemes a hadsereg részéről – a műszaki követelmények összeállításakor – azokat a szempontokat is megfogalmazni, amelyek segíthetik a szerződő gyártókat ösztönözni a kevésbé környezetkárosító eljárások alkalmazására. Cikksorozatunkban bemutatjuk a jelenlegi textilipar által alkalmazott környezetvédelmi trendeket, majd összehasonlítjuk – költségelemzés alapján – a különböző gyártáshoz használt nyersanyagokat, és javaslatot teszünk olyan szempontok kialakítására, amelyeket a honvédség részéről célszerű figyelembe venni a hadi gyakorló öltözetek alapanyagának kiválasztásakor, megrendelésekor.","PeriodicalId":319017,"journal":{"name":"Hadtudományi Szemle","volume":"93 1","pages":"0"},"PeriodicalIF":0.0,"publicationDate":"2023-09-15","publicationTypes":"Journal Article","fieldsOfStudy":null,"isOpenAccess":false,"openAccessPdf":"","citationCount":null,"resultStr":null,"platform":"Semanticscholar","paperid":"135485409","PeriodicalName":null,"FirstCategoryId":null,"ListUrlMain":null,"RegionNum":0,"RegionCategory":"","ArticlePicture":[],"TitleCN":null,"AbstractTextCN":null,"PMCID":"","EPubDate":null,"PubModel":null,"JCR":null,"JCRName":null,"Score":null,"Total":0}
引用次数: 0
Magyarország energiabiztonsági percepciója stratégiai dokumentumai tükrében 从战略文件看匈牙利的能源安全观念
Pub Date : 2023-09-15 DOI: 10.32563/hsz.2023.2.8
Virág Török
A téma aktualitását a 2021-es év őszén megkötött új magyar–orosz gázvásárlási szerződés adja, valamint a 2022-tőléletbe lépett garantált szállítási kapacitások Kijev részére. Regionálisan, magyar szempontból ugyancsak nem elhanyagolható a Krk szigeti LNG-terminál, amely egyéves működése alatt a magyar hálózatot is ellátta földgázzal. A dolgozat célja, hogy bemutassa hazánk energiabiztonságot illető percepcióit, amelyek alapvetően meghatározzák nemzeti energiapolitikánkat. Hazánk az energetikát stratégiai ágazatnak tekinti, az elmúlt évtizedben végbement változások pedig szükségessé tették az energetikai igazgatási anyagok aktualizálását. Írásomban a számba vett szabályzók és stratégiai dokumentumok egyöntetűen priorizált helyen kezelik Magyarország energiapolitikáját és ellátásbeli helyzetét. Az írásban általános képet adok a jelenlegi magyar energetikai struktúráról, annak sajátosságairól.
2021 年秋季签署的新的匈牙利-俄罗斯天然气购买协议,以及从 2022 年起对基辅的保证供应能力,是这一问题备受关注的主要原因。从匈牙利地区的角度来看,克尔克岛液化天然气终端也不容忽视,该终端在运行一年期间也为匈牙利天然气网络提供了天然气。本文旨在介绍我国对能源安全的看法,这是我国国家能源政策的基础。我国将能源视为一个战略部门,过去十年发生的变化使得有必要更新能源管理材料。在我的写作中,本文所调查的法规和战略文件一致将匈牙利的能源政策和供应状况放在首位。我将对匈牙利目前的能源结构及其特殊性进行总体描述。
{"title":"Magyarország energiabiztonsági percepciója stratégiai dokumentumai tükrében","authors":"Virág Török","doi":"10.32563/hsz.2023.2.8","DOIUrl":"https://doi.org/10.32563/hsz.2023.2.8","url":null,"abstract":"A téma aktualitását a 2021-es év őszén megkötött új magyar–orosz gázvásárlási szerződés adja, valamint a 2022-tőléletbe lépett garantált szállítási kapacitások Kijev részére. Regionálisan, magyar szempontból ugyancsak nem elhanyagolható a Krk szigeti LNG-terminál, amely egyéves működése alatt a magyar hálózatot is ellátta földgázzal. A dolgozat célja, hogy bemutassa hazánk energiabiztonságot illető percepcióit, amelyek alapvetően meghatározzák nemzeti energiapolitikánkat. Hazánk az energetikát stratégiai ágazatnak tekinti, az elmúlt évtizedben végbement változások pedig szükségessé tették az energetikai igazgatási anyagok aktualizálását. Írásomban a számba vett szabályzók és stratégiai dokumentumok egyöntetűen priorizált helyen kezelik Magyarország energiapolitikáját és ellátásbeli helyzetét. Az írásban általános képet adok a jelenlegi magyar energetikai struktúráról, annak sajátosságairól.","PeriodicalId":319017,"journal":{"name":"Hadtudományi Szemle","volume":"34 1","pages":"0"},"PeriodicalIF":0.0,"publicationDate":"2023-09-15","publicationTypes":"Journal Article","fieldsOfStudy":null,"isOpenAccess":false,"openAccessPdf":"","citationCount":null,"resultStr":null,"platform":"Semanticscholar","paperid":"135485717","PeriodicalName":null,"FirstCategoryId":null,"ListUrlMain":null,"RegionNum":0,"RegionCategory":"","ArticlePicture":[],"TitleCN":null,"AbstractTextCN":null,"PMCID":"","EPubDate":null,"PubModel":null,"JCR":null,"JCRName":null,"Score":null,"Total":0}
引用次数: 0
National Security Risks of Religious Extremism 宗教极端主义对国家安全的威胁
Pub Date : 2023-09-15 DOI: 10.32563/hsz.2023.2.4
Vilmos Fischl
In the present study the author examines how and why religious extremism can be linked to radical trends in Islam. What solutions should the national security and law enforcement services of developed countries seek and find for these religious extremist trends. Their goal is to ensure the safety of their own citizens, to detect in time the circle of persons who may commit an assassination attempt, and to prevent attempts to commit terrorist acts. The study also presents what solutions are available for dealing with and suppressing religious extremism from a security policy perspective.
在本研究中,作者探讨了宗教极端主义如何以及为什么与伊斯兰教的激进趋势联系在一起。发达国家的国家安全和执法部门应该为这些宗教极端主义趋势寻求和找到什么解决办法?它们的目标是确保本国公民的安全,及时发现可能实施暗杀企图的人的圈子,并防止实施恐怖主义行为的企图。该研究还从安全政策的角度提出了处理和压制宗教极端主义的可行解决方案。
{"title":"National Security Risks of Religious Extremism","authors":"Vilmos Fischl","doi":"10.32563/hsz.2023.2.4","DOIUrl":"https://doi.org/10.32563/hsz.2023.2.4","url":null,"abstract":"In the present study the author examines how and why religious extremism can be linked to radical trends in Islam. What solutions should the national security and law enforcement services of developed countries seek and find for these religious extremist trends. Their goal is to ensure the safety of their own citizens, to detect in time the circle of persons who may commit an assassination attempt, and to prevent attempts to commit terrorist acts. The study also presents what solutions are available for dealing with and suppressing religious extremism from a security policy perspective.","PeriodicalId":319017,"journal":{"name":"Hadtudományi Szemle","volume":"134 1","pages":"0"},"PeriodicalIF":0.0,"publicationDate":"2023-09-15","publicationTypes":"Journal Article","fieldsOfStudy":null,"isOpenAccess":false,"openAccessPdf":"","citationCount":null,"resultStr":null,"platform":"Semanticscholar","paperid":"135485537","PeriodicalName":null,"FirstCategoryId":null,"ListUrlMain":null,"RegionNum":0,"RegionCategory":"","ArticlePicture":[],"TitleCN":null,"AbstractTextCN":null,"PMCID":"","EPubDate":null,"PubModel":null,"JCR":null,"JCRName":null,"Score":null,"Total":0}
引用次数: 0
期刊
Hadtudományi Szemle
全部 Acc. Chem. Res. ACS Applied Bio Materials ACS Appl. Electron. Mater. ACS Appl. Energy Mater. ACS Appl. Mater. Interfaces ACS Appl. Nano Mater. ACS Appl. Polym. Mater. ACS BIOMATER-SCI ENG ACS Catal. ACS Cent. Sci. ACS Chem. Biol. ACS Chemical Health & Safety ACS Chem. Neurosci. ACS Comb. Sci. ACS Earth Space Chem. ACS Energy Lett. ACS Infect. Dis. ACS Macro Lett. ACS Mater. Lett. ACS Med. Chem. Lett. ACS Nano ACS Omega ACS Photonics ACS Sens. ACS Sustainable Chem. Eng. ACS Synth. Biol. Anal. Chem. BIOCHEMISTRY-US Bioconjugate Chem. BIOMACROMOLECULES Chem. Res. Toxicol. Chem. Rev. Chem. Mater. CRYST GROWTH DES ENERG FUEL Environ. Sci. Technol. Environ. Sci. Technol. Lett. Eur. J. Inorg. Chem. IND ENG CHEM RES Inorg. Chem. J. Agric. Food. Chem. J. Chem. Eng. Data J. Chem. Educ. J. Chem. Inf. Model. J. Chem. Theory Comput. J. Med. Chem. J. Nat. Prod. J PROTEOME RES J. Am. Chem. Soc. LANGMUIR MACROMOLECULES Mol. Pharmaceutics Nano Lett. Org. Lett. ORG PROCESS RES DEV ORGANOMETALLICS J. Org. Chem. J. Phys. Chem. J. Phys. Chem. A J. Phys. Chem. B J. Phys. Chem. C J. Phys. Chem. Lett. Analyst Anal. Methods Biomater. Sci. Catal. Sci. Technol. Chem. Commun. Chem. Soc. Rev. CHEM EDUC RES PRACT CRYSTENGCOMM Dalton Trans. Energy Environ. Sci. ENVIRON SCI-NANO ENVIRON SCI-PROC IMP ENVIRON SCI-WAT RES Faraday Discuss. Food Funct. Green Chem. Inorg. Chem. Front. Integr. Biol. J. Anal. At. Spectrom. J. Mater. Chem. A J. Mater. Chem. B J. Mater. Chem. C Lab Chip Mater. Chem. Front. Mater. Horiz. MEDCHEMCOMM Metallomics Mol. Biosyst. Mol. Syst. Des. Eng. Nanoscale Nanoscale Horiz. Nat. Prod. Rep. New J. Chem. Org. Biomol. Chem. Org. Chem. Front. PHOTOCH PHOTOBIO SCI PCCP Polym. Chem.
×
引用
GB/T 7714-2015
复制
MLA
复制
APA
复制
导出至
BibTeX EndNote RefMan NoteFirst NoteExpress
×
0
微信
客服QQ
Book学术公众号 扫码关注我们
反馈
×
意见反馈
请填写您的意见或建议
请填写您的手机或邮箱
×
提示
您的信息不完整,为了账户安全,请先补充。
现在去补充
×
提示
您因"违规操作"
具体请查看互助需知
我知道了
×
提示
现在去查看 取消
×
提示
确定
Book学术官方微信
Book学术文献互助
Book学术文献互助群
群 号:481959085
Book学术
文献互助 智能选刊 最新文献 互助须知 联系我们:info@booksci.cn
Book学术提供免费学术资源搜索服务,方便国内外学者检索中英文文献。致力于提供最便捷和优质的服务体验。
Copyright © 2023 Book学术 All rights reserved.
ghs 京公网安备 11010802042870号 京ICP备2023020795号-1