首页 > 最新文献

Metszet最新文献

英文 中文
Elektromos járművek tárolásának és töltésének veszélyei épületekben 电动汽车在建筑物中储存和充电的危险
Q4 Arts and Humanities Pub Date : 2022-01-01 DOI: 10.33268/met.2022.6.8
Flóra Farkas, L. Takács, Csaba Szikra
1. BEVEZETÉS —2020-ban ugrásszerűen, 66%-kal bővült az új elektromos autók piaca – a 3047 tisztán elektromos modell forgalomba helyezéséhez számottevően hozzájárult a 2020. május 20-án, majd ismételten 2021. május 17-én bejelentett vásárlási támogatás is. [1] A Magyarországon futó több mint 30 ezer zöld rendszámos autó közül 2021. április végéig 14 411 volt tisztán elektromos gépjármű. A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) március végén közzétett összesítése szerint a magyarországi elektromos autókba 7,1 gigawattóra (GWh) energiát töltöttek az autósok a nyilvános elektromos töltőállomásokon tavaly. Az egy évvel korábbi adatokhoz képest 25%-kal nőtt a töltések száma, és 30%-kal a töltésekre fordított energia mennyisége. Ha az elektromos vagy plug-in hibrid autók száma a tervek szerint rövid időn belül ugrásszerűen megnő, akkor a villamos töltésükhöz szükséges energia egyre inkább vetekszik a magyarországi beépített villamos energia kapacitásának nagyságával. —Magyarországon az elektromos áramtermelés 90%-a szén-dioxid-mentes lesz 2030-ra, a teljes karbonsemlegességet pedig 2050-re kell elérni. A 25 ezer főnél nagyobb lélekszámú városokban kizárólag elektromos buszokat lehet forgalomba állítani 2022től. A kormány elindította a „Zöld busz program”-ot, így minden második autóbusz környezetbarát lehet a nagyvárosok helyi közlekedésében 2030-ra. Ennek azonban infrastrukturális igénye is van, vagyis ki kell építeni a szükséges töltőhálózatot, ám sok esetben nincs elegendő elektromos teljesítmény, ezért a helyi villamos hálózatot is fejleszteni kell. —Jelen cikkünk célja a villamos járművek tűzeseteinek épületszerkezetekre gyakorolt hatásainak tisztázása, különös tekintettel az eltérésekre hagyományos gépjárművek tűzeseteinek lefolyásához képest.
引言2020年,新型电动汽车市场大幅增长66%——3047纯电动车型对2020年新型电动汽车的推出做出了重大贡献。2021年5月20日。2021年,在匈牙利的3万多辆绿色牌照汽车中,该公司于5月17日宣布了购买补贴。截至4月底,纯电动汽车保有量为14111辆。根据匈牙利能源和公用事业监管办公室(MEKH)3月底发布的一份摘要,去年匈牙利的电动汽车在公共充电站消耗了7.1吉瓦的能源。与去年同期相比,充电次数增加了25%,用于充电的能量增加了30%。如果电动或插电式混合动力汽车的数量在短时间内急剧增加,那么其充电所需的能源将越来越与匈牙利的装机容量相媲美。在匈牙利,到2030年,90%的发电量将实现无碳,到2050年必须实现碳中和。在人口超过25000的城市,从2022年起,只有电动公交车可用。政府已经启动了“绿色巴士计划”,因此到2030年,在主要城市的地方交通中,每两辆巴士中就有一辆是环保的。然而,这也有基础设施的需求,即必须建立必要的充电网络,但在许多情况下电力不足,因此也必须发展当地的电力网络。本文的目的是澄清电动汽车火灾对建筑结构的影响,特别是传统汽车火灾过程的差异。
{"title":"Elektromos járművek tárolásának és töltésének veszélyei épületekben","authors":"Flóra Farkas, L. Takács, Csaba Szikra","doi":"10.33268/met.2022.6.8","DOIUrl":"https://doi.org/10.33268/met.2022.6.8","url":null,"abstract":"1. BEVEZETÉS —2020-ban ugrásszerűen, 66%-kal bővült az új elektromos autók piaca – a 3047 tisztán elektromos modell forgalomba helyezéséhez számottevően hozzájárult a 2020. május 20-án, majd ismételten 2021. május 17-én bejelentett vásárlási támogatás is. [1] A Magyarországon futó több mint 30 ezer zöld rendszámos autó közül 2021. április végéig 14 411 volt tisztán elektromos gépjármű. A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) március végén közzétett összesítése szerint a magyarországi elektromos autókba 7,1 gigawattóra (GWh) energiát töltöttek az autósok a nyilvános elektromos töltőállomásokon tavaly. Az egy évvel korábbi adatokhoz képest 25%-kal nőtt a töltések száma, és 30%-kal a töltésekre fordított energia mennyisége. Ha az elektromos vagy plug-in hibrid autók száma a tervek szerint rövid időn belül ugrásszerűen megnő, akkor a villamos töltésükhöz szükséges energia egyre inkább vetekszik a magyarországi beépített villamos energia kapacitásának nagyságával. —Magyarországon az elektromos áramtermelés 90%-a szén-dioxid-mentes lesz 2030-ra, a teljes karbonsemlegességet pedig 2050-re kell elérni. A 25 ezer főnél nagyobb lélekszámú városokban kizárólag elektromos buszokat lehet forgalomba állítani 2022től. A kormány elindította a „Zöld busz program”-ot, így minden második autóbusz környezetbarát lehet a nagyvárosok helyi közlekedésében 2030-ra. Ennek azonban infrastrukturális igénye is van, vagyis ki kell építeni a szükséges töltőhálózatot, ám sok esetben nincs elegendő elektromos teljesítmény, ezért a helyi villamos hálózatot is fejleszteni kell. —Jelen cikkünk célja a villamos járművek tűzeseteinek épületszerkezetekre gyakorolt hatásainak tisztázása, különös tekintettel az eltérésekre hagyományos gépjárművek tűzeseteinek lefolyásához képest.","PeriodicalId":38160,"journal":{"name":"Metszet","volume":"1 1","pages":""},"PeriodicalIF":0.0,"publicationDate":"2022-01-01","publicationTypes":"Journal Article","fieldsOfStudy":null,"isOpenAccess":false,"openAccessPdf":"","citationCount":null,"resultStr":null,"platform":"Semanticscholar","paperid":"69596066","PeriodicalName":null,"FirstCategoryId":null,"ListUrlMain":null,"RegionNum":0,"RegionCategory":"","ArticlePicture":[],"TitleCN":null,"AbstractTextCN":null,"PMCID":"","EPubDate":null,"PubModel":null,"JCR":null,"JCRName":null,"Score":null,"Total":0}
引用次数: 0
Zöld élőhelyek Zuglóban és Csengtuban 祖鲁和成都的绿色栖息地
Q4 Arts and Humanities Pub Date : 2022-01-01 DOI: 10.33268/met.2022.1.3
Patrik Schumacher
{"title":"Zöld élőhelyek Zuglóban és Csengtuban","authors":"Patrik Schumacher","doi":"10.33268/met.2022.1.3","DOIUrl":"https://doi.org/10.33268/met.2022.1.3","url":null,"abstract":"","PeriodicalId":38160,"journal":{"name":"Metszet","volume":"1 1","pages":""},"PeriodicalIF":0.0,"publicationDate":"2022-01-01","publicationTypes":"Journal Article","fieldsOfStudy":null,"isOpenAccess":false,"openAccessPdf":"","citationCount":null,"resultStr":null,"platform":"Semanticscholar","paperid":"69595324","PeriodicalName":null,"FirstCategoryId":null,"ListUrlMain":null,"RegionNum":0,"RegionCategory":"","ArticlePicture":[],"TitleCN":null,"AbstractTextCN":null,"PMCID":"","EPubDate":null,"PubModel":null,"JCR":null,"JCRName":null,"Score":null,"Total":0}
引用次数: 0
Szabad légtér fiatal alkotóknak 为年轻创作者提供免费空间
Q4 Arts and Humanities Pub Date : 2022-01-01 DOI: 10.33268/met.2022.4.3
Vilmos Katona
To be spectacular or even outspoken are not important factors when designing a shared workspace that needs to be long-lasting and functional, even still the result is impressive. A powerfully expressed central atrium leads to individual studio spaces, all of which are enclosed in a grand scaled volume that has the aesthetics of secretive/experimental bunker. The language of powerful interconnected spaces somehow does not hinder the idea that those who work there are free to work without due compromise.
在设计一个需要持久和实用的共享工作空间时,引人注目甚至直言不讳都不是重要因素,即使结果仍然令人印象深刻。一个表达强烈的中央中庭通向独立的工作室空间,所有这些空间都被封闭在一个巨大的体量中,具有神秘/实验掩体的美学。强大的相互关联空间的语言不知何故并不妨碍在那里工作的人可以自由地工作而无需适当妥协的想法。
{"title":"Szabad légtér fiatal alkotóknak","authors":"Vilmos Katona","doi":"10.33268/met.2022.4.3","DOIUrl":"https://doi.org/10.33268/met.2022.4.3","url":null,"abstract":"To be spectacular or even outspoken are not important factors when designing a shared workspace that needs to be long-lasting and functional, even still the result is impressive. A powerfully expressed central atrium leads to individual studio spaces, all of which are enclosed in a grand scaled volume that has the aesthetics of secretive/experimental bunker. The language of powerful interconnected spaces somehow does not hinder the idea that those who work there are free to work without due compromise.","PeriodicalId":38160,"journal":{"name":"Metszet","volume":"1 1","pages":""},"PeriodicalIF":0.0,"publicationDate":"2022-01-01","publicationTypes":"Journal Article","fieldsOfStudy":null,"isOpenAccess":false,"openAccessPdf":"","citationCount":null,"resultStr":null,"platform":"Semanticscholar","paperid":"69595770","PeriodicalName":null,"FirstCategoryId":null,"ListUrlMain":null,"RegionNum":0,"RegionCategory":"","ArticlePicture":[],"TitleCN":null,"AbstractTextCN":null,"PMCID":"","EPubDate":null,"PubModel":null,"JCR":null,"JCRName":null,"Score":null,"Total":0}
引用次数: 0
Kortárs portikusz : A Perczel-kúria felújítása Bonyhádon 当代门廊:Bonyhád Perczel大厦的翻新
Q4 Arts and Humanities Pub Date : 2022-01-01 DOI: 10.33268/met.2022.5.5
Krisztián Kovács-Andor
Restoration of monumental buildings often leads to an excess of adaptions or interventions, here is an example of a restrained form of restoration. The existing building and its immediate surroundings have been faithfully restored using traditional materials and skills. Unusually this mansion did not have a formal portico which lead to some confusion as to where the main entrance is located. During the restoration process it was decided to add a contemporary portico, which for reasons of practicality and design ethics has been placed adjacent to the entrance - an appropriate answer that has minimal impact on the existing building.
纪念性建筑的修复通常会导致过度的适应或干预,这里是一个受限制的修复形式的例子。现有的建筑及其周围环境已经使用传统材料和技术进行了忠实的修复。不同寻常的是,这座豪宅没有正式的门廊,这导致了一些混乱,不知道主入口在哪里。在修复过程中,建筑师决定增加一个当代门廊,出于实用性和设计伦理的原因,它被放置在入口附近,这是一个对现有建筑影响最小的适当答案。
{"title":"Kortárs portikusz : A Perczel-kúria felújítása Bonyhádon","authors":"Krisztián Kovács-Andor","doi":"10.33268/met.2022.5.5","DOIUrl":"https://doi.org/10.33268/met.2022.5.5","url":null,"abstract":"Restoration of monumental buildings often leads to an excess of adaptions or interventions, here is an example of a restrained form of restoration. The existing building and its immediate surroundings have been faithfully restored using traditional materials and skills. Unusually this mansion did not have a formal portico which lead to some confusion as to where the main entrance is located. During the restoration process it was decided to add a contemporary portico, which for reasons of practicality and design ethics has been placed adjacent to the entrance - an appropriate answer that has minimal impact on the existing building.","PeriodicalId":38160,"journal":{"name":"Metszet","volume":"72 1","pages":""},"PeriodicalIF":0.0,"publicationDate":"2022-01-01","publicationTypes":"Journal Article","fieldsOfStudy":null,"isOpenAccess":false,"openAccessPdf":"","citationCount":null,"resultStr":null,"platform":"Semanticscholar","paperid":"69595851","PeriodicalName":null,"FirstCategoryId":null,"ListUrlMain":null,"RegionNum":0,"RegionCategory":"","ArticlePicture":[],"TitleCN":null,"AbstractTextCN":null,"PMCID":"","EPubDate":null,"PubModel":null,"JCR":null,"JCRName":null,"Score":null,"Total":0}
引用次数: 0
Dilectio sequitur cognitionem 爱追随知识。
Q4 Arts and Humanities Pub Date : 2022-01-01 DOI: 10.33268/met.2022.3.5
Levente Moré
It might sound strange, but the urban composition of bus stop, restaurant and church create the visual and social focal point of Pasarét in Budapest. The architectural quality of these three buildings is outstanding, therefore the new parish presbytery needed to meet the same standard. Where a clear use of spatial forms, materials and historical cloister design has been applied.
这听起来可能很奇怪,但巴士站、餐厅和教堂的城市构成创造了布达佩斯pasarsamat的视觉和社交焦点。这三座建筑的建筑质量非常出色,因此新的教区长老会也需要达到同样的标准。其中空间形式,材料和历史回廊设计的明确使用已被应用。
{"title":"Dilectio sequitur cognitionem","authors":"Levente Moré","doi":"10.33268/met.2022.3.5","DOIUrl":"https://doi.org/10.33268/met.2022.3.5","url":null,"abstract":"It might sound strange, but the urban composition of bus stop, restaurant and church create the visual and social focal point of Pasarét in Budapest. The architectural quality of these three buildings is outstanding, therefore the new parish presbytery needed to meet the same standard. Where a clear use of spatial forms, materials and historical cloister design has been applied.","PeriodicalId":38160,"journal":{"name":"Metszet","volume":"1 1","pages":""},"PeriodicalIF":0.0,"publicationDate":"2022-01-01","publicationTypes":"Journal Article","fieldsOfStudy":null,"isOpenAccess":false,"openAccessPdf":"","citationCount":null,"resultStr":null,"platform":"Semanticscholar","paperid":"69596035","PeriodicalName":null,"FirstCategoryId":null,"ListUrlMain":null,"RegionNum":0,"RegionCategory":"","ArticlePicture":[],"TitleCN":null,"AbstractTextCN":null,"PMCID":"","EPubDate":null,"PubModel":null,"JCR":null,"JCRName":null,"Score":null,"Total":0}
引用次数: 0
Átcsapások 交叉
Q4 Arts and Humanities Pub Date : 2022-01-01 DOI: 10.33268/met.2022.4.15
András Bakucz
Ochre, green, and teal colours do not only strive outward, but dissolve back into the base layer due to reflective surfaces. A game of balance between external, internal materials and surfaces, forms give this office complex a sense of place in the present. As suggested in it's name "Pillar" the transparency of this building standing above the street breaks away from the conventional office box aesthetic in favour of a new openness towards working environments.
赭色、绿色和蓝绿色不仅向外延伸,而且由于反射表面的作用而溶解回底层。外部、内部材料和表面之间的平衡游戏,形式赋予这个办公室综合体一种现实感。正如它的名字“支柱”所暗示的那样,这座建筑站在街道之上的透明度打破了传统的办公箱美学,有利于新的开放的工作环境。
{"title":"Átcsapások","authors":"András Bakucz","doi":"10.33268/met.2022.4.15","DOIUrl":"https://doi.org/10.33268/met.2022.4.15","url":null,"abstract":"Ochre, green, and teal colours do not only strive outward, but dissolve back into the base layer due to reflective surfaces. A game of balance between external, internal materials and surfaces, forms give this office complex a sense of place in the present. As suggested in it's name \"Pillar\" the transparency of this building standing above the street breaks away from the conventional office box aesthetic in favour of a new openness towards working environments.","PeriodicalId":38160,"journal":{"name":"Metszet","volume":"1 1","pages":""},"PeriodicalIF":0.0,"publicationDate":"2022-01-01","publicationTypes":"Journal Article","fieldsOfStudy":null,"isOpenAccess":false,"openAccessPdf":"","citationCount":null,"resultStr":null,"platform":"Semanticscholar","paperid":"69596235","PeriodicalName":null,"FirstCategoryId":null,"ListUrlMain":null,"RegionNum":0,"RegionCategory":"","ArticlePicture":[],"TitleCN":null,"AbstractTextCN":null,"PMCID":"","EPubDate":null,"PubModel":null,"JCR":null,"JCRName":null,"Score":null,"Total":0}
引用次数: 0
A tökéletes illúzió 完美的幻觉
Q4 Arts and Humanities Pub Date : 2022-01-01 DOI: 10.33268/met.2022.1.2
Dávid Zubreczki
{"title":"A tökéletes illúzió","authors":"Dávid Zubreczki","doi":"10.33268/met.2022.1.2","DOIUrl":"https://doi.org/10.33268/met.2022.1.2","url":null,"abstract":"","PeriodicalId":38160,"journal":{"name":"Metszet","volume":"1 1","pages":""},"PeriodicalIF":0.0,"publicationDate":"2022-01-01","publicationTypes":"Journal Article","fieldsOfStudy":null,"isOpenAccess":false,"openAccessPdf":"","citationCount":null,"resultStr":null,"platform":"Semanticscholar","paperid":"69595309","PeriodicalName":null,"FirstCategoryId":null,"ListUrlMain":null,"RegionNum":0,"RegionCategory":"","ArticlePicture":[],"TitleCN":null,"AbstractTextCN":null,"PMCID":"","EPubDate":null,"PubModel":null,"JCR":null,"JCRName":null,"Score":null,"Total":0}
引用次数: 0
Csarnoképületek lapostető szerkezeteinek lég- és párazárása 大厅建筑平屋顶结构的空气和湿度密封
Q4 Arts and Humanities Pub Date : 2022-01-01 DOI: 10.33268/met.2022.6.7
Attila Jankó
{"title":"Csarnoképületek lapostető szerkezeteinek lég- és párazárása","authors":"Attila Jankó","doi":"10.33268/met.2022.6.7","DOIUrl":"https://doi.org/10.33268/met.2022.6.7","url":null,"abstract":"","PeriodicalId":38160,"journal":{"name":"Metszet","volume":"1 1","pages":""},"PeriodicalIF":0.0,"publicationDate":"2022-01-01","publicationTypes":"Journal Article","fieldsOfStudy":null,"isOpenAccess":false,"openAccessPdf":"","citationCount":null,"resultStr":null,"platform":"Semanticscholar","paperid":"69596027","PeriodicalName":null,"FirstCategoryId":null,"ListUrlMain":null,"RegionNum":0,"RegionCategory":"","ArticlePicture":[],"TitleCN":null,"AbstractTextCN":null,"PMCID":"","EPubDate":null,"PubModel":null,"JCR":null,"JCRName":null,"Score":null,"Total":0}
引用次数: 0
Futurisztikus paraméterek : A Hungexpo F1 jelű fogadóépülete 未来主义参数:上海世博会一层接待楼
Q4 Arts and Humanities Pub Date : 2021-01-01 DOI: 10.33268/met.2021.6.1
Levente Gyulai, Vilmos Katona
{"title":"Futurisztikus paraméterek : A Hungexpo F1 jelű fogadóépülete","authors":"Levente Gyulai, Vilmos Katona","doi":"10.33268/met.2021.6.1","DOIUrl":"https://doi.org/10.33268/met.2021.6.1","url":null,"abstract":"","PeriodicalId":38160,"journal":{"name":"Metszet","volume":"1 1","pages":""},"PeriodicalIF":0.0,"publicationDate":"2021-01-01","publicationTypes":"Journal Article","fieldsOfStudy":null,"isOpenAccess":false,"openAccessPdf":"","citationCount":null,"resultStr":null,"platform":"Semanticscholar","paperid":"69594943","PeriodicalName":null,"FirstCategoryId":null,"ListUrlMain":null,"RegionNum":0,"RegionCategory":"","ArticlePicture":[],"TitleCN":null,"AbstractTextCN":null,"PMCID":"","EPubDate":null,"PubModel":null,"JCR":null,"JCRName":null,"Score":null,"Total":0}
引用次数: 0
Az építészet zamata : A Zamárdi szabadstrand új létesítménye 建筑品味:Zamárdi开放海滩的新设施
Q4 Arts and Humanities Pub Date : 2021-01-01 DOI: 10.33268/met.2021.3.7
Anna Zöldi
{"title":"Az építészet zamata : A Zamárdi szabadstrand új létesítménye","authors":"Anna Zöldi","doi":"10.33268/met.2021.3.7","DOIUrl":"https://doi.org/10.33268/met.2021.3.7","url":null,"abstract":"","PeriodicalId":38160,"journal":{"name":"Metszet","volume":"10 1","pages":""},"PeriodicalIF":0.0,"publicationDate":"2021-01-01","publicationTypes":"Journal Article","fieldsOfStudy":null,"isOpenAccess":false,"openAccessPdf":"","citationCount":null,"resultStr":null,"platform":"Semanticscholar","paperid":"69595185","PeriodicalName":null,"FirstCategoryId":null,"ListUrlMain":null,"RegionNum":0,"RegionCategory":"","ArticlePicture":[],"TitleCN":null,"AbstractTextCN":null,"PMCID":"","EPubDate":null,"PubModel":null,"JCR":null,"JCRName":null,"Score":null,"Total":0}
引用次数: 0
期刊
Metszet
全部 Acc. Chem. Res. ACS Applied Bio Materials ACS Appl. Electron. Mater. ACS Appl. Energy Mater. ACS Appl. Mater. Interfaces ACS Appl. Nano Mater. ACS Appl. Polym. Mater. ACS BIOMATER-SCI ENG ACS Catal. ACS Cent. Sci. ACS Chem. Biol. ACS Chemical Health & Safety ACS Chem. Neurosci. ACS Comb. Sci. ACS Earth Space Chem. ACS Energy Lett. ACS Infect. Dis. ACS Macro Lett. ACS Mater. Lett. ACS Med. Chem. Lett. ACS Nano ACS Omega ACS Photonics ACS Sens. ACS Sustainable Chem. Eng. ACS Synth. Biol. Anal. Chem. BIOCHEMISTRY-US Bioconjugate Chem. BIOMACROMOLECULES Chem. Res. Toxicol. Chem. Rev. Chem. Mater. CRYST GROWTH DES ENERG FUEL Environ. Sci. Technol. Environ. Sci. Technol. Lett. Eur. J. Inorg. Chem. IND ENG CHEM RES Inorg. Chem. J. Agric. Food. Chem. J. Chem. Eng. Data J. Chem. Educ. J. Chem. Inf. Model. J. Chem. Theory Comput. J. Med. Chem. J. Nat. Prod. J PROTEOME RES J. Am. Chem. Soc. LANGMUIR MACROMOLECULES Mol. Pharmaceutics Nano Lett. Org. Lett. ORG PROCESS RES DEV ORGANOMETALLICS J. Org. Chem. J. Phys. Chem. J. Phys. Chem. A J. Phys. Chem. B J. Phys. Chem. C J. Phys. Chem. Lett. Analyst Anal. Methods Biomater. Sci. Catal. Sci. Technol. Chem. Commun. Chem. Soc. Rev. CHEM EDUC RES PRACT CRYSTENGCOMM Dalton Trans. Energy Environ. Sci. ENVIRON SCI-NANO ENVIRON SCI-PROC IMP ENVIRON SCI-WAT RES Faraday Discuss. Food Funct. Green Chem. Inorg. Chem. Front. Integr. Biol. J. Anal. At. Spectrom. J. Mater. Chem. A J. Mater. Chem. B J. Mater. Chem. C Lab Chip Mater. Chem. Front. Mater. Horiz. MEDCHEMCOMM Metallomics Mol. Biosyst. Mol. Syst. Des. Eng. Nanoscale Nanoscale Horiz. Nat. Prod. Rep. New J. Chem. Org. Biomol. Chem. Org. Chem. Front. PHOTOCH PHOTOBIO SCI PCCP Polym. Chem.
×
引用
GB/T 7714-2015
复制
MLA
复制
APA
复制
导出至
BibTeX EndNote RefMan NoteFirst NoteExpress
×
0
微信
客服QQ
Book学术公众号 扫码关注我们
反馈
×
意见反馈
请填写您的意见或建议
请填写您的手机或邮箱
×
提示
您的信息不完整,为了账户安全,请先补充。
现在去补充
×
提示
您因"违规操作"
具体请查看互助需知
我知道了
×
提示
现在去查看 取消
×
提示
确定
Book学术官方微信
Book学术文献互助
Book学术文献互助群
群 号:481959085
Book学术
文献互助 智能选刊 最新文献 互助须知 联系我们:info@booksci.cn
Book学术提供免费学术资源搜索服务,方便国内外学者检索中英文文献。致力于提供最便捷和优质的服务体验。
Copyright © 2023 Book学术 All rights reserved.
ghs 京公网安备 11010802042870号 京ICP备2023020795号-1