Pub Date : 2022-01-01DOI: 10.31176/apertura.2022.18.1.4
Vera Benczik
Az antropocén korszakát az emberiség meghatározó környezeti jelenléte jellemezte és jellemzi. Bár jelenlétünk a föld bioszférájában mindig kiemelt súllyal bírt, az ipari forradalom, a közlekedés ugrásszerű fejlődése, a technológiai vívmányok sokasodása és az urbanizáció ezt a hatást teljesen új szintre emelte a tizenkilencedik század folyamán. A környezetben okozott károk, a klímaváltozás mára társadalmunk egyik égető problémájává vált, mely a politikai, kulturális és gazdasági szereplők sokféle reakciója mellett központi művészeti témává is vált, ahol az élhető emberi jövő környezeti esztétikája egybeesik egy zöldebb világ eszményképével. Ez a változás megfigyelhető a science fiction műfajában is, ahol – főképp az ökokritikus narratívákban – a huszadik század első kétharmadának technocentrikus, steril és letisztult utópiáival szemben előtérbe kerülnek azok a fiktív világok, melyben az ember harmóniában tud létezni a környezetével. Jelen tanulmány középpontjában a posztapokaliptikus science fiction műfaja áll, mely igen hatékonyan reflektál a bolygónk épségét, sőt fennmaradását fenyegető emberi jelenlétre. Azokra a momentumokra koncentrálok, melyek szembemennek a műfaj által közvetített disztópikus jövőképpel, és olyan alternatívákat tárnak elénk, melyben a természettel nagyobb összhangban létezés pozitív kiutat kínál az emberiségnek a globális pusztulásból, már-már utópisztikus lehetőségként. Ezek a példák egy ökopozitív olvasat lehetőségét kínálják fel: a halott városok romantikus romként új, pozitív esztétikai üzenethordozókká válnak, a műfajt jellemző technológiai regresszió környezetkímélő alternatívát jelent, és az egyének és közösségek a posztantropocén létezés újfajta formáit fedezik fel. A tanulmányban kortárs filmeket és sorozatokat elemzek, többek közt a Logan futása (1976), Legenda vagyok (2007), Z mint Zakariás (2015) című filmeket és a Tizenegyes állomás (2021-) c. sorozatot.
{"title":"Végre vége: az apokalipszis ökopozitív lenyomata","authors":"Vera Benczik","doi":"10.31176/apertura.2022.18.1.4","DOIUrl":"https://doi.org/10.31176/apertura.2022.18.1.4","url":null,"abstract":"Az antropocén korszakát az emberiség meghatározó környezeti jelenléte jellemezte és jellemzi. Bár jelenlétünk a föld bioszférájában mindig kiemelt súllyal bírt, az ipari forradalom, a közlekedés ugrásszerű fejlődése, a technológiai vívmányok sokasodása és az urbanizáció ezt a hatást teljesen új szintre emelte a tizenkilencedik század folyamán. A környezetben okozott károk, a klímaváltozás mára társadalmunk egyik égető problémájává vált, mely a politikai, kulturális és gazdasági szereplők sokféle reakciója mellett központi művészeti témává is vált, ahol az élhető emberi jövő környezeti esztétikája egybeesik egy zöldebb világ eszményképével. Ez a változás megfigyelhető a science fiction műfajában is, ahol – főképp az ökokritikus narratívákban – a huszadik század első kétharmadának technocentrikus, steril és letisztult utópiáival szemben előtérbe kerülnek azok a fiktív világok, melyben az ember harmóniában tud létezni a környezetével. Jelen tanulmány középpontjában a posztapokaliptikus science fiction műfaja áll, mely igen hatékonyan reflektál a bolygónk épségét, sőt fennmaradását fenyegető emberi jelenlétre. Azokra a momentumokra koncentrálok, melyek szembemennek a műfaj által közvetített disztópikus jövőképpel, és olyan alternatívákat tárnak elénk, melyben a természettel nagyobb összhangban létezés pozitív kiutat kínál az emberiségnek a globális pusztulásból, már-már utópisztikus lehetőségként. Ezek a példák egy ökopozitív olvasat lehetőségét kínálják fel: a halott városok romantikus romként új, pozitív esztétikai üzenethordozókká válnak, a műfajt jellemző technológiai regresszió környezetkímélő alternatívát jelent, és az egyének és közösségek a posztantropocén létezés újfajta formáit fedezik fel. A tanulmányban kortárs filmeket és sorozatokat elemzek, többek közt a Logan futása (1976), Legenda vagyok (2007), Z mint Zakariás (2015) című filmeket és a Tizenegyes állomás (2021-) c. sorozatot.","PeriodicalId":7948,"journal":{"name":"Apertura","volume":"83 1","pages":""},"PeriodicalIF":0.0,"publicationDate":"2022-01-01","publicationTypes":"Journal Article","fieldsOfStudy":null,"isOpenAccess":false,"openAccessPdf":"","citationCount":null,"resultStr":null,"platform":"Semanticscholar","paperid":"72898108","PeriodicalName":null,"FirstCategoryId":null,"ListUrlMain":null,"RegionNum":0,"RegionCategory":"","ArticlePicture":[],"TitleCN":null,"AbstractTextCN":null,"PMCID":"","EPubDate":null,"PubModel":null,"JCR":null,"JCRName":null,"Score":null,"Total":0}
Pub Date : 2022-01-01DOI: 10.31176/apertura.2022.17.3.6
Gábor Bakos
Az ezredfordulós és a kortárs „fiatal magyar filmben” (Gelencsér Gábor) vannak olyan társadalmi fókuszú későmodernista alkotások, amelyek továbbvitték a Budapesti Iskola fikciós dokumentarizmusának a hagyományát. A hétköznapi életszituációk átélhetőségét célzó, társadalmi fókuszú film annyira ráközelít megfigyelt szubjektumára, amennyire csak lehetséges (innen a sok arcközeli, ismétlődő, triviális cselekvések). Ennek a fikciós-dokumentarista irányvonalnak az egyik első megnyilvánulását a magyar filmtörténetben Tarr Béla Családi tűzfészek (1979) című társadalmi pszichodrámájában találjuk. Tarr filmjének legközelebbi örököse Hajdu Szabolcs kortárs „lakásfilmje”, az Ernelláék Farkaséknál (2019) című egzisztencialista kamaradráma. Hajdu ügyesen ötvözte Tarr filmjének alaphelyzetét (lakáshiány) a modernista melodráma hagyományával; az Ernelláék egyszerre kapcsolódik Tarr filmjéhez és Cassavetes expresszív melodrámáihoz. Ennek dramaturgiai alapsémája néhány ember kiszámíthatatlanul alakuló kapcsolat-, illetve személyiségváltozására épül. A tanulmány e két hagyomány összekapcsolását ismeri fel Pálfi György Nem vagyok a barátod (2009) című filmjében is, amelynek mozaikos elbeszélői rendje részben más megoldásokat javasol e kétféle elbeszélői gyakorlat kreatív kombinációjára. E filmek elbeszélői struktúrájának, dramaturgiájának, testi, affektív jelzéseinek részletes elemzése révén a tanulmány az említett hagyományok fúziójának következményeire fókuszál, hogy miként képesek e filmek egyfajta kortárs (pszichológiai és társadalmi) érzékenységnek hangot adni.
{"title":"A társadalmi szubjektivitás magánéletfilmjei (A magyar közéleti pszichodráma dokurealista filmformája)","authors":"Gábor Bakos","doi":"10.31176/apertura.2022.17.3.6","DOIUrl":"https://doi.org/10.31176/apertura.2022.17.3.6","url":null,"abstract":"Az ezredfordulós és a kortárs „fiatal magyar filmben” (Gelencsér Gábor) vannak olyan társadalmi fókuszú későmodernista alkotások, amelyek továbbvitték a Budapesti Iskola fikciós dokumentarizmusának a hagyományát. A hétköznapi életszituációk átélhetőségét célzó, társadalmi fókuszú film annyira ráközelít megfigyelt szubjektumára, amennyire csak lehetséges (innen a sok arcközeli, ismétlődő, triviális cselekvések). Ennek a fikciós-dokumentarista irányvonalnak az egyik első megnyilvánulását a magyar filmtörténetben Tarr Béla Családi tűzfészek (1979) című társadalmi pszichodrámájában találjuk. Tarr filmjének legközelebbi örököse Hajdu Szabolcs kortárs „lakásfilmje”, az Ernelláék Farkaséknál (2019) című egzisztencialista kamaradráma. Hajdu ügyesen ötvözte Tarr filmjének alaphelyzetét (lakáshiány) a modernista melodráma hagyományával; az Ernelláék egyszerre kapcsolódik Tarr filmjéhez és Cassavetes expresszív melodrámáihoz. Ennek dramaturgiai alapsémája néhány ember kiszámíthatatlanul alakuló kapcsolat-, illetve személyiségváltozására épül. A tanulmány e két hagyomány összekapcsolását ismeri fel Pálfi György Nem vagyok a barátod (2009) című filmjében is, amelynek mozaikos elbeszélői rendje részben más megoldásokat javasol e kétféle elbeszélői gyakorlat kreatív kombinációjára. E filmek elbeszélői struktúrájának, dramaturgiájának, testi, affektív jelzéseinek részletes elemzése révén a tanulmány az említett hagyományok fúziójának következményeire fókuszál, hogy miként képesek e filmek egyfajta kortárs (pszichológiai és társadalmi) érzékenységnek hangot adni.","PeriodicalId":7948,"journal":{"name":"Apertura","volume":"129 1","pages":""},"PeriodicalIF":0.0,"publicationDate":"2022-01-01","publicationTypes":"Journal Article","fieldsOfStudy":null,"isOpenAccess":false,"openAccessPdf":"","citationCount":null,"resultStr":null,"platform":"Semanticscholar","paperid":"85756360","PeriodicalName":null,"FirstCategoryId":null,"ListUrlMain":null,"RegionNum":0,"RegionCategory":"","ArticlePicture":[],"TitleCN":null,"AbstractTextCN":null,"PMCID":"","EPubDate":null,"PubModel":null,"JCR":null,"JCRName":null,"Score":null,"Total":0}
Pub Date : 2022-01-01DOI: 10.31176/apertura.2022.17.3.2
András Keskeny, Dániel Oross
Tanulmányunkban interdiszciplináris módon, a film- és társadalomtudomány kombinációjával arra a kérdésre keressük a választ, hogyan válhat Szabó István Mephisto című filmje egy, először csak a későbbiek folyamán koncepcióvá formálódó közép-európai filmtrilógia nyitó darabjává (Mephisto, Redl ezredes, Hanussen). Míg az utolsó film, a Hanussen már nyílt megfogalmazója egy közép-európaiként értett identitáskonstrukciónak, addig a Mephisto főhősének, Hendrik Höfgennek az identitáskrízise egy kiélezett történelmi szituációban közel sem ennyire direkt módon épít a közép-, ill. kelet-közép-európai politikai-intézményi szocializációs sémákra, hanem mind makro-, mind mikroszinten jóval árnyaltabb módon. Tanulmányunkban megpróbáljuk feltárni, hogyan példázzák Höfgen karaktervonásai a politikai alkat torzulásait (Bibó 1948), amelyikért épp a filmben is reprezentált félrecsúszó modernizációs kísérletek és a gyakori rezsimváltások a felelősek. A film ezt a sérült, jellegzetesen közép-, ill. kelet-közép-európai szocializációt és kiváltó okait olyan narratív, dramaturgiai és filmnyelvi eszközök segítségével próbálja meg átélhetővé tenni, amelyektől, az ügynökmúlttal bíró Szabó István és a forgatókönyv társítója Dobai Péter minden bizonnyal azt feltételezték, hogy lehetővé teszi a Nyugat és Kelet közi párbeszédet.
{"title":"A Mephisto mint a közép-európai trilógia első darabja : A közép-európai politikai-intézményi szocializáció sajátosságainak megjelenése Szabó István Mephisto című filmjében","authors":"András Keskeny, Dániel Oross","doi":"10.31176/apertura.2022.17.3.2","DOIUrl":"https://doi.org/10.31176/apertura.2022.17.3.2","url":null,"abstract":"Tanulmányunkban interdiszciplináris módon, a film- és társadalomtudomány kombinációjával arra a kérdésre keressük a választ, hogyan válhat Szabó István Mephisto című filmje egy, először csak a későbbiek folyamán koncepcióvá formálódó közép-európai filmtrilógia nyitó darabjává (Mephisto, Redl ezredes, Hanussen). Míg az utolsó film, a Hanussen már nyílt megfogalmazója egy közép-európaiként értett identitáskonstrukciónak, addig a Mephisto főhősének, Hendrik Höfgennek az identitáskrízise egy kiélezett történelmi szituációban közel sem ennyire direkt módon épít a közép-, ill. kelet-közép-európai politikai-intézményi szocializációs sémákra, hanem mind makro-, mind mikroszinten jóval árnyaltabb módon. Tanulmányunkban megpróbáljuk feltárni, hogyan példázzák Höfgen karaktervonásai a politikai alkat torzulásait (Bibó 1948), amelyikért épp a filmben is reprezentált félrecsúszó modernizációs kísérletek és a gyakori rezsimváltások a felelősek. A film ezt a sérült, jellegzetesen közép-, ill. kelet-közép-európai szocializációt és kiváltó okait olyan narratív, dramaturgiai és filmnyelvi eszközök segítségével próbálja meg átélhetővé tenni, amelyektől, az ügynökmúlttal bíró Szabó István és a forgatókönyv társítója Dobai Péter minden bizonnyal azt feltételezték, hogy lehetővé teszi a Nyugat és Kelet közi párbeszédet.","PeriodicalId":7948,"journal":{"name":"Apertura","volume":"16 1","pages":""},"PeriodicalIF":0.0,"publicationDate":"2022-01-01","publicationTypes":"Journal Article","fieldsOfStudy":null,"isOpenAccess":false,"openAccessPdf":"","citationCount":null,"resultStr":null,"platform":"Semanticscholar","paperid":"90899029","PeriodicalName":null,"FirstCategoryId":null,"ListUrlMain":null,"RegionNum":0,"RegionCategory":"","ArticlePicture":[],"TitleCN":null,"AbstractTextCN":null,"PMCID":"","EPubDate":null,"PubModel":null,"JCR":null,"JCRName":null,"Score":null,"Total":0}
Pub Date : 2022-01-01DOI: 10.31176/apertura.2022.18.1.3
György Kalmár
Az ökológiai látásmód térnyerése Kelet-Európában kétség kívül a kora 21. század egyik meghatározó tendenciája, mely folyamatos változásokat generál a mezőgazdasági termeléstől a fogyasztási szokásokon át a kortárs vizuális kultúráig. Egy fokozatos, de nagyszabású kulturális átalakulás részesei vagyunk, melynek megértése kiemelt jelentőségű kutatói feladat. Ebben a tanulmányban ezen változások megértésére teszek kísérletet a filmkultúra területén: azt kívánom megvizsgálni, hogy az ökokritikai szemléletmód térnyerése mennyiben jelent újdonságot a magyar rendezői filmben, mennyiben támaszkodik már bevett filmes hagyományokra, illetve milyen tekintetben írja át annak bevett eljárásait, szemléletmódját. Vizsgálódásaim konkrét apropója Kocsis Ágnes Éden (2020) című filmje, amit tekinthetünk az ökomozi első hazai nagyjátékfilmes példájának is. Az Éden összehasonlítása a rendezőnő korábbi nagyjátékfilmjeivel rámutat az új szemléletmód filmművészeti hatásaira és következményeire, arra, ahogyan az ember és bioszféra viszonyát illető megértésünk változása átalakítja a filmkészítés gyakorlatát.
{"title":"Az Éden és a kelet-európai ökofilm","authors":"György Kalmár","doi":"10.31176/apertura.2022.18.1.3","DOIUrl":"https://doi.org/10.31176/apertura.2022.18.1.3","url":null,"abstract":"Az ökológiai látásmód térnyerése Kelet-Európában kétség kívül a kora 21. század egyik meghatározó tendenciája, mely folyamatos változásokat generál a mezőgazdasági termeléstől a fogyasztási szokásokon át a kortárs vizuális kultúráig. Egy fokozatos, de nagyszabású kulturális átalakulás részesei vagyunk, melynek megértése kiemelt jelentőségű kutatói feladat. Ebben a tanulmányban ezen változások megértésére teszek kísérletet a filmkultúra területén: azt kívánom megvizsgálni, hogy az ökokritikai szemléletmód térnyerése mennyiben jelent újdonságot a magyar rendezői filmben, mennyiben támaszkodik már bevett filmes hagyományokra, illetve milyen tekintetben írja át annak bevett eljárásait, szemléletmódját. Vizsgálódásaim konkrét apropója Kocsis Ágnes Éden (2020) című filmje, amit tekinthetünk az ökomozi első hazai nagyjátékfilmes példájának is. Az Éden összehasonlítása a rendezőnő korábbi nagyjátékfilmjeivel rámutat az új szemléletmód filmművészeti hatásaira és következményeire, arra, ahogyan az ember és bioszféra viszonyát illető megértésünk változása átalakítja a filmkészítés gyakorlatát.","PeriodicalId":7948,"journal":{"name":"Apertura","volume":"2012 1","pages":""},"PeriodicalIF":0.0,"publicationDate":"2022-01-01","publicationTypes":"Journal Article","fieldsOfStudy":null,"isOpenAccess":false,"openAccessPdf":"","citationCount":null,"resultStr":null,"platform":"Semanticscholar","paperid":"86368434","PeriodicalName":null,"FirstCategoryId":null,"ListUrlMain":null,"RegionNum":0,"RegionCategory":"","ArticlePicture":[],"TitleCN":null,"AbstractTextCN":null,"PMCID":"","EPubDate":null,"PubModel":null,"JCR":null,"JCRName":null,"Score":null,"Total":0}
Pub Date : 2022-01-01DOI: 10.31176/apertura.2022.17.2.1
Kinga Földváry
Bár műfaj és adaptáció egyaránt a filmesztétika alapfogalmai közé tartozik, az elméleti szakirodalomban a filmes műfajok, valamint a filmadaptációk kutatása hagyományosan ritkán találkozik egymással. A tematikus szám ezért arra vállalkozott, hogy a két jelenség közötti kapcsolódási pontokra világítson rá esettanulmányok segítségével. Jelen tanulmány a fogalmak közös vizsgálatának lehetőségeit veti fel, kiemelve az ilyen kettős fókuszú kutatások hasznát az adaptációkutatás és a műfajelméletek szempontjából, valamint egyúttal a szám bevezetőjéül is szolgál.
{"title":"Műfaj és adaptáció","authors":"Kinga Földváry","doi":"10.31176/apertura.2022.17.2.1","DOIUrl":"https://doi.org/10.31176/apertura.2022.17.2.1","url":null,"abstract":"Bár műfaj és adaptáció egyaránt a filmesztétika alapfogalmai közé tartozik, az elméleti szakirodalomban a filmes műfajok, valamint a filmadaptációk kutatása hagyományosan ritkán találkozik egymással. A tematikus szám ezért arra vállalkozott, hogy a két jelenség közötti kapcsolódási pontokra világítson rá esettanulmányok segítségével. Jelen tanulmány a fogalmak közös vizsgálatának lehetőségeit veti fel, kiemelve az ilyen kettős fókuszú kutatások hasznát az adaptációkutatás és a műfajelméletek szempontjából, valamint egyúttal a szám bevezetőjéül is szolgál.","PeriodicalId":7948,"journal":{"name":"Apertura","volume":"2 1","pages":""},"PeriodicalIF":0.0,"publicationDate":"2022-01-01","publicationTypes":"Journal Article","fieldsOfStudy":null,"isOpenAccess":false,"openAccessPdf":"","citationCount":null,"resultStr":null,"platform":"Semanticscholar","paperid":"81826484","PeriodicalName":null,"FirstCategoryId":null,"ListUrlMain":null,"RegionNum":0,"RegionCategory":"","ArticlePicture":[],"TitleCN":null,"AbstractTextCN":null,"PMCID":"","EPubDate":null,"PubModel":null,"JCR":null,"JCRName":null,"Score":null,"Total":0}
Pub Date : 2022-01-01DOI: 10.31176/apertura.2022.17.4.1
Kamila Kuc
Karol Irzykowski A tizedik múzsa: A filmesztétika kérdései (1924) című műve az első terjedelmes tanulmány, amely a film művészeti státuszát vizsgálja lengyel nyelven. Jelen dolgozat Irzykowski könyvének azon aspektusait kutatja, amelyek az animációs film elméletéhez kapcsolódnak. Amint a szerző bemutatja, Irzykowski felfogása az animációról a lengyel animátorral, Feliks Kuczkowskival való kapcsolatának, valamint Irzykowski Paul Wegener filmjei iránti rajongása hatásának tudható be. Azonban, amint arra kitérünk, Irzykowski nem mindig tekintette a filmet olyan művészetnek, mint a festészetet és a szobrászatot. A szerző állítása szerint a német kritikai gondolkodó, Rudolf Maria Holzapfelnek a tulajdonképpeni és a nem tulajdonképpeni művészetekről alkotott elmélete volt az, amely arra késztette Irzykowskit, hogy felülvizsgálja a filmről mint művészetről vallott nézeteit. Mint majd látni fogjuk, Irzykowski elmélete az animációs filmről nagyrészt Kuczkowski munkásságának ismeretében alakult ki, és Kuczkowski az egyetlen ismert lengyel alkotó, aki animációs filmeket készített 1916 előtt. Összhangban a művészet sok kortárs fejleményével, Kuczkowski a filmjeit a „szintetikus-látomásos” film elvének megfelelően alkotta meg. Innovatív ötletei hatással voltak a lengyel animáció olyan kulcsfiguráira, mint Jan Lenica és Walerian Borowczyk, míg Irzykowski elméleteinek aspektusai az 1930-as évek olyan kulcsfontosságú lengyel avantgárd filmeseinek munkáiban köszönnek vissza, mint Jalu Kurek és Stefan Themerson. Ez a tanulmány azt szemlélteti, hogy az Irzykowski és Kuczkowski közötti kapcsolat döntő volt az elmélet és a gyakorlat közötti párbeszéd kialakulásában, és, mint majd azt látni fogjuk, a filmavantgárd felemelkedésének vonatkozásában.
{"title":"Karol Irzykowski és Feliks Kuczkowski: Az animáció (elmélete) mint a tiszta mozgás filmje","authors":"Kamila Kuc","doi":"10.31176/apertura.2022.17.4.1","DOIUrl":"https://doi.org/10.31176/apertura.2022.17.4.1","url":null,"abstract":"Karol Irzykowski A tizedik múzsa: A filmesztétika kérdései (1924) című műve az első terjedelmes tanulmány, amely a film művészeti státuszát vizsgálja lengyel nyelven. Jelen dolgozat Irzykowski könyvének azon aspektusait kutatja, amelyek az animációs film elméletéhez kapcsolódnak. Amint a szerző bemutatja, Irzykowski felfogása az animációról a lengyel animátorral, Feliks Kuczkowskival való kapcsolatának, valamint Irzykowski Paul Wegener filmjei iránti rajongása hatásának tudható be. Azonban, amint arra kitérünk, Irzykowski nem mindig tekintette a filmet olyan művészetnek, mint a festészetet és a szobrászatot. A szerző állítása szerint a német kritikai gondolkodó, Rudolf Maria Holzapfelnek a tulajdonképpeni és a nem tulajdonképpeni művészetekről alkotott elmélete volt az, amely arra késztette Irzykowskit, hogy felülvizsgálja a filmről mint művészetről vallott nézeteit. Mint majd látni fogjuk, Irzykowski elmélete az animációs filmről nagyrészt Kuczkowski munkásságának ismeretében alakult ki, és Kuczkowski az egyetlen ismert lengyel alkotó, aki animációs filmeket készített 1916 előtt. Összhangban a művészet sok kortárs fejleményével, Kuczkowski a filmjeit a „szintetikus-látomásos” film elvének megfelelően alkotta meg. Innovatív ötletei hatással voltak a lengyel animáció olyan kulcsfiguráira, mint Jan Lenica és Walerian Borowczyk, míg Irzykowski elméleteinek aspektusai az 1930-as évek olyan kulcsfontosságú lengyel avantgárd filmeseinek munkáiban köszönnek vissza, mint Jalu Kurek és Stefan Themerson. Ez a tanulmány azt szemlélteti, hogy az Irzykowski és Kuczkowski közötti kapcsolat döntő volt az elmélet és a gyakorlat közötti párbeszéd kialakulásában, és, mint majd azt látni fogjuk, a filmavantgárd felemelkedésének vonatkozásában.","PeriodicalId":7948,"journal":{"name":"Apertura","volume":"279 1","pages":""},"PeriodicalIF":0.0,"publicationDate":"2022-01-01","publicationTypes":"Journal Article","fieldsOfStudy":null,"isOpenAccess":false,"openAccessPdf":"","citationCount":null,"resultStr":null,"platform":"Semanticscholar","paperid":"85127511","PeriodicalName":null,"FirstCategoryId":null,"ListUrlMain":null,"RegionNum":0,"RegionCategory":"","ArticlePicture":[],"TitleCN":null,"AbstractTextCN":null,"PMCID":"","EPubDate":null,"PubModel":null,"JCR":null,"JCRName":null,"Score":null,"Total":0}
Pub Date : 2022-01-01DOI: 10.31176/apertura.2022.17.4.3
Midhat Ajanović
A tanulmány arra tesz kísérletet, hogy a Zágrábi Animációs Filmiskola három filmjének példáján keresztül átfogó szemlélettel illusztrálja a világ körképszerű percepcióját. Az iskola kezdetben elsősorban az ideológia szférájához kötődött, majd fokozatosan esztétikai elveket kezdett követni. A jugoszláv társadalom szociológiai és történelmi körülményei a második világháború után egy illúziós, „mindenre kiterjedő szemlélet” megjelenését idézték elő a zágrábi animációs film szerzőiben. Számos filmjükben egy fókuszpontúnak tűnő pozícióból, vagy egyszerűen egy ideológiai üvegkupola mögül készítettek panorámaképet egy blokkokra osztott világ közepén. A zágrábi stúdióban az 1950-es évek vége és az 1980-as évek eleje között létrejött művek hatalmas nemzetközi sikerét és objektív értékét főként a cellanimációs technológiában történő maszterelésnek és a stilizált mozgásnak köszönhették. A tanulmány szerint azonban ez a karikatúratechnikákkal megvalósított hatékony globális metaforáknak, a hidegvérűen felosztott világ leegyszerűsítően sematikus bemutatásának volt köszönhető, ugyanakkor egy ideológiai és politikai diskurzus pozíciójából eredő ideológiai szatírának is, amelyet az „üvegkupola” alatt „titoizmusnak” neveztek. A szocialista társadalmak hataloméhsége és kapitalista társadalmak pénzhajhászata, valamint a mindent elpusztító konfliktusok állandó veszélye képezte a jugoszláv animációs humor uralkodó témáit az összes formában. Különösen azok az animációs filmkészítők voltak hajlamosak ezt alkalmazni, akik „mindenre kiterjedő szemléletükkel” igyekeztek átfogni koruk világának „körképét”. Metaforáik szatirikus módon mutattak be a hidegháború időszakának néhány meghatározó jelenségét – a fegyverkezési versenyt, a kicsik és szegények egyenlőtlenségét, a környezetszennyezést, a kortárs ember elidegenedését a betondzsungelben –, és ezek a globális metaforák kortársaik jövővel kapcsolatos félelmeinek élénk szemléltetéseként funkcionáltak. A szerző előbb A nagygyűlés (Veliki miting. Walter és Norbert Neugebauer, 1951) című filmet vizsgálja, melyet Disney-köntösbe öltöztetett szocialista realizmusként értelmez, majd a Koncert gépfegyverre (Koncert na mašinsku pušku. Dušan Vukotić, 1958) című rajzfilmet, melyet a fiktív Amerika karikatúrájaként ír le, végül a Naplót (Dnevnik. Nedeljko Dragić, 1974), melyet a valódi Amerika karikatúrájaként jellemez.
{"title":"A zágrábi rajzfilmes iskola ideológiai körképe","authors":"Midhat Ajanović","doi":"10.31176/apertura.2022.17.4.3","DOIUrl":"https://doi.org/10.31176/apertura.2022.17.4.3","url":null,"abstract":"A tanulmány arra tesz kísérletet, hogy a Zágrábi Animációs Filmiskola három filmjének példáján keresztül átfogó szemlélettel illusztrálja a világ körképszerű percepcióját. Az iskola kezdetben elsősorban az ideológia szférájához kötődött, majd fokozatosan esztétikai elveket kezdett követni. A jugoszláv társadalom szociológiai és történelmi körülményei a második világháború után egy illúziós, „mindenre kiterjedő szemlélet” megjelenését idézték elő a zágrábi animációs film szerzőiben. Számos filmjükben egy fókuszpontúnak tűnő pozícióból, vagy egyszerűen egy ideológiai üvegkupola mögül készítettek panorámaképet egy blokkokra osztott világ közepén. A zágrábi stúdióban az 1950-es évek vége és az 1980-as évek eleje között létrejött művek hatalmas nemzetközi sikerét és objektív értékét főként a cellanimációs technológiában történő maszterelésnek és a stilizált mozgásnak köszönhették. A tanulmány szerint azonban ez a karikatúratechnikákkal megvalósított hatékony globális metaforáknak, a hidegvérűen felosztott világ leegyszerűsítően sematikus bemutatásának volt köszönhető, ugyanakkor egy ideológiai és politikai diskurzus pozíciójából eredő ideológiai szatírának is, amelyet az „üvegkupola” alatt „titoizmusnak” neveztek. A szocialista társadalmak hataloméhsége és kapitalista társadalmak pénzhajhászata, valamint a mindent elpusztító konfliktusok állandó veszélye képezte a jugoszláv animációs humor uralkodó témáit az összes formában. Különösen azok az animációs filmkészítők voltak hajlamosak ezt alkalmazni, akik „mindenre kiterjedő szemléletükkel” igyekeztek átfogni koruk világának „körképét”. Metaforáik szatirikus módon mutattak be a hidegháború időszakának néhány meghatározó jelenségét – a fegyverkezési versenyt, a kicsik és szegények egyenlőtlenségét, a környezetszennyezést, a kortárs ember elidegenedését a betondzsungelben –, és ezek a globális metaforák kortársaik jövővel kapcsolatos félelmeinek élénk szemléltetéseként funkcionáltak. A szerző előbb A nagygyűlés (Veliki miting. Walter és Norbert Neugebauer, 1951) című filmet vizsgálja, melyet Disney-köntösbe öltöztetett szocialista realizmusként értelmez, majd a Koncert gépfegyverre (Koncert na mašinsku pušku. Dušan Vukotić, 1958) című rajzfilmet, melyet a fiktív Amerika karikatúrájaként ír le, végül a Naplót (Dnevnik. Nedeljko Dragić, 1974), melyet a valódi Amerika karikatúrájaként jellemez.","PeriodicalId":7948,"journal":{"name":"Apertura","volume":"7 1","pages":""},"PeriodicalIF":0.0,"publicationDate":"2022-01-01","publicationTypes":"Journal Article","fieldsOfStudy":null,"isOpenAccess":false,"openAccessPdf":"","citationCount":null,"resultStr":null,"platform":"Semanticscholar","paperid":"75358101","PeriodicalName":null,"FirstCategoryId":null,"ListUrlMain":null,"RegionNum":0,"RegionCategory":"","ArticlePicture":[],"TitleCN":null,"AbstractTextCN":null,"PMCID":"","EPubDate":null,"PubModel":null,"JCR":null,"JCRName":null,"Score":null,"Total":0}
Pub Date : 2022-01-01DOI: 10.31176/apertura.2022.18.1.5
Borbála László
A jelen tanulmány abból a feltételezésből indul ki, miszerint stílusuktól, műfajuktól, kulturális beágyazottságuktól, illetve sajátos ábrázolási módjaiktól és céljaiktól függően a filmek a harmadik fél szerepét betöltve maguk is hatással vannak kutya és ember kölcsönösen transzformatív viszonyára. A tanulmányban azt vizsgálom, hogy egy konkrét alkotás, a brit író J. R. Ackerley életrajzi regényei alapján, Sandra és Paul Fierlinger által megalkotott Kutyám, Tulipán című, 2009-es rajzfilm miként formálja, keveri, hibridizálja az alapvetően hibridnek tekinthető kutya- és emberszereplőt saját kép-, történet- és karakteralkotási eszközeivel, mely folyamatot eb és ember filmes korcsosulásának nevezem. Érvelésem szerint továbbá a kutya-ember kapcsolat filmes eszközökkel való transzformációja e két faj viszonyára a mozin túl is metamorfikus hatással bír. Míg a legtöbb populáris családi kutyás film az antropocentrikus világnézetet és a fajizmust erősíti, Fierlingerék Tulipánja igyekszik átrendezni az embert más létezőktől elválasztó és az őt magasabb rendbe soroló ontológiai modelleket. Emiatt Tulipánt egy olyan transzformatív alkotásként értelmezem, mely sajátos hibdriditásával és önreflexivitásával segíthet több-mint-emberi szempontból tekinteni a világra, azaz rávilágítani az emberek és társállatok kölcsönösen transzformatív kapcsolódásaira.
{"title":"Filmes korcsosulás: Eb és ember mediális keveredése a Kutyám, Tulipán című animációs filmben","authors":"Borbála László","doi":"10.31176/apertura.2022.18.1.5","DOIUrl":"https://doi.org/10.31176/apertura.2022.18.1.5","url":null,"abstract":"A jelen tanulmány abból a feltételezésből indul ki, miszerint stílusuktól, műfajuktól, kulturális beágyazottságuktól, illetve sajátos ábrázolási módjaiktól és céljaiktól függően a filmek a harmadik fél szerepét betöltve maguk is hatással vannak kutya és ember kölcsönösen transzformatív viszonyára. A tanulmányban azt vizsgálom, hogy egy konkrét alkotás, a brit író J. R. Ackerley életrajzi regényei alapján, Sandra és Paul Fierlinger által megalkotott Kutyám, Tulipán című, 2009-es rajzfilm miként formálja, keveri, hibridizálja az alapvetően hibridnek tekinthető kutya- és emberszereplőt saját kép-, történet- és karakteralkotási eszközeivel, mely folyamatot eb és ember filmes korcsosulásának nevezem. Érvelésem szerint továbbá a kutya-ember kapcsolat filmes eszközökkel való transzformációja e két faj viszonyára a mozin túl is metamorfikus hatással bír. Míg a legtöbb populáris családi kutyás film az antropocentrikus világnézetet és a fajizmust erősíti, Fierlingerék Tulipánja igyekszik átrendezni az embert más létezőktől elválasztó és az őt magasabb rendbe soroló ontológiai modelleket. Emiatt Tulipánt egy olyan transzformatív alkotásként értelmezem, mely sajátos hibdriditásával és önreflexivitásával segíthet több-mint-emberi szempontból tekinteni a világra, azaz rávilágítani az emberek és társállatok kölcsönösen transzformatív kapcsolódásaira.","PeriodicalId":7948,"journal":{"name":"Apertura","volume":"205 1","pages":""},"PeriodicalIF":0.0,"publicationDate":"2022-01-01","publicationTypes":"Journal Article","fieldsOfStudy":null,"isOpenAccess":false,"openAccessPdf":"","citationCount":null,"resultStr":null,"platform":"Semanticscholar","paperid":"77042083","PeriodicalName":null,"FirstCategoryId":null,"ListUrlMain":null,"RegionNum":0,"RegionCategory":"","ArticlePicture":[],"TitleCN":null,"AbstractTextCN":null,"PMCID":"","EPubDate":null,"PubModel":null,"JCR":null,"JCRName":null,"Score":null,"Total":0}
Pub Date : 2022-01-01DOI: 10.31176/apertura.2022.17.2.3
Renáta Zsámba
A domestic noirban, ahogy S. J. Watson regényében és annak filmadaptációjában is, a női szereplők az ágencia új formáját demonstrálják: a huszonegyedik századi középosztálybeli otthonokban a háziasszonyok aktív résztvevői saját életüknek, értően elemzik saját viktimizációjukat, és alternatív eszközökkel küzdenek a változtatás érdekében. A jelen tanulmány Carisa R. Showden feltevésére alapoz, vagyis arra, hogy a női ágencia a bántalmazó kapcsolatokban is kifejlődhet, olyan helyzetekben, ahol talán a legkevésbé számítunk rá. A regény és a film is kiemelt figyelmet tulajdonít a viktimizáció és az ágencia kapcsolatának, azonban a két szöveg eltérő stratégiákat alkalmaz annak bemutatására, hogy az amnéziás főhős, Christine Lucas hogyan küzd egy önazonos és független szubjektum újraalkotásáért.
{"title":"Amnéziás szabadság S.J. Watson Mielőtt elalszom című domestic noirjában","authors":"Renáta Zsámba","doi":"10.31176/apertura.2022.17.2.3","DOIUrl":"https://doi.org/10.31176/apertura.2022.17.2.3","url":null,"abstract":"A domestic noirban, ahogy S. J. Watson regényében és annak filmadaptációjában is, a női szereplők az ágencia új formáját demonstrálják: a huszonegyedik századi középosztálybeli otthonokban a háziasszonyok aktív résztvevői saját életüknek, értően elemzik saját viktimizációjukat, és alternatív eszközökkel küzdenek a változtatás érdekében. A jelen tanulmány Carisa R. Showden feltevésére alapoz, vagyis arra, hogy a női ágencia a bántalmazó kapcsolatokban is kifejlődhet, olyan helyzetekben, ahol talán a legkevésbé számítunk rá. A regény és a film is kiemelt figyelmet tulajdonít a viktimizáció és az ágencia kapcsolatának, azonban a két szöveg eltérő stratégiákat alkalmaz annak bemutatására, hogy az amnéziás főhős, Christine Lucas hogyan küzd egy önazonos és független szubjektum újraalkotásáért.","PeriodicalId":7948,"journal":{"name":"Apertura","volume":"62 1","pages":""},"PeriodicalIF":0.0,"publicationDate":"2022-01-01","publicationTypes":"Journal Article","fieldsOfStudy":null,"isOpenAccess":false,"openAccessPdf":"","citationCount":null,"resultStr":null,"platform":"Semanticscholar","paperid":"76691285","PeriodicalName":null,"FirstCategoryId":null,"ListUrlMain":null,"RegionNum":0,"RegionCategory":"","ArticlePicture":[],"TitleCN":null,"AbstractTextCN":null,"PMCID":"","EPubDate":null,"PubModel":null,"JCR":null,"JCRName":null,"Score":null,"Total":0}
Pub Date : 2022-01-01DOI: 10.31176/apertura.2022.17.2.5
Norbert Gyuris
Andrew Leman The Call of Cthulhu (2005) című filmje felkínálja azt a lehetőséget, hogy a filmadaptációs teóriákat a szimulációelmélet felől közelítsük meg. A film olyan modellekre alapozott képi és tematikus világot hoz létre, amely a kozmikus horror zsánerjegyeit egy látszólag Lovecraft-korabeli, huszadik század eleji, klasszikus, fekete-fehér némafilm formájában alkalmazza. A visszafejthető modellek segítségével a kozmikus horror főbb lovecrafti motívumai bontakoznak ki a filmből: a forrásként szolgáló novella szövege; Lovecraft világának kozmikus, istenszerű lényeinek fiktív ontológiája (Cthulhu-mítosz); és a rettenet alapjául szolgáló egzisztencialista nihilizmus.
{"title":"A kozmikus horror filmadaptációja: Cthulhu és a szimuláció","authors":"Norbert Gyuris","doi":"10.31176/apertura.2022.17.2.5","DOIUrl":"https://doi.org/10.31176/apertura.2022.17.2.5","url":null,"abstract":"Andrew Leman The Call of Cthulhu (2005) című filmje felkínálja azt a lehetőséget, hogy a filmadaptációs teóriákat a szimulációelmélet felől közelítsük meg. A film olyan modellekre alapozott képi és tematikus világot hoz létre, amely a kozmikus horror zsánerjegyeit egy látszólag Lovecraft-korabeli, huszadik század eleji, klasszikus, fekete-fehér némafilm formájában alkalmazza. A visszafejthető modellek segítségével a kozmikus horror főbb lovecrafti motívumai bontakoznak ki a filmből: a forrásként szolgáló novella szövege; Lovecraft világának kozmikus, istenszerű lényeinek fiktív ontológiája (Cthulhu-mítosz); és a rettenet alapjául szolgáló egzisztencialista nihilizmus.","PeriodicalId":7948,"journal":{"name":"Apertura","volume":"119 1","pages":""},"PeriodicalIF":0.0,"publicationDate":"2022-01-01","publicationTypes":"Journal Article","fieldsOfStudy":null,"isOpenAccess":false,"openAccessPdf":"","citationCount":null,"resultStr":null,"platform":"Semanticscholar","paperid":"79422453","PeriodicalName":null,"FirstCategoryId":null,"ListUrlMain":null,"RegionNum":0,"RegionCategory":"","ArticlePicture":[],"TitleCN":null,"AbstractTextCN":null,"PMCID":"","EPubDate":null,"PubModel":null,"JCR":null,"JCRName":null,"Score":null,"Total":0}
京公网安备 11010802042870号
京ICP备2023020795号-1
扫码关注我们
求助内容：
应助结果提醒方式：