Pub Date : 2023-01-01DOI: 10.31176/apertura.2023.18.2.3
Dávid Gordon
A tanulmányban Ari Folman 2008-ban bemutatott, Libanoni keringő című animációs dokumentumfilmjének „dekonstruktív” elemzésére vállalkozok. A filmkészítő szándékai szerint megvalósított alkotás egy jelentőségteljes történeti narratíva hiteles ábrázolási kísérlete. A film szervezőelve egy elfeledett személyes emlék feltárása. A középponti traumatikus emlék forrása Izrael 1982-ben indított preventív hadviselése. Az elemzésben egy sajátos animációs stílusgyakorlat mint audio/vizuális anamnézis és a háborús trauma elbeszéléstechnikai lehetőségének feltételeit és korlátait keresem. Folman rekonstrukciójában, a háború tapasztalatai és a történelem értelmezése mindvégig problematikus, ellentmondásos és mégis egységesen összefüggő események filmélményében teremti meg a történeti tények értelmezésének változékonyságát, valamint a személyes / személytelen érintettség megismerhetőségének mozgóképi vágyát.
{"title":"Mozgóképi anamnézis – erőszak, trauma, de(kon)strukció (Ari Folman: Libanoni keringő, 2008)","authors":"Dávid Gordon","doi":"10.31176/apertura.2023.18.2.3","DOIUrl":"https://doi.org/10.31176/apertura.2023.18.2.3","url":null,"abstract":"A tanulmányban Ari Folman 2008-ban bemutatott, Libanoni keringő című animációs dokumentumfilmjének „dekonstruktív” elemzésére vállalkozok. A filmkészítő szándékai szerint megvalósított alkotás egy jelentőségteljes történeti narratíva hiteles ábrázolási kísérlete. A film szervezőelve egy elfeledett személyes emlék feltárása. A középponti traumatikus emlék forrása Izrael 1982-ben indított preventív hadviselése. Az elemzésben egy sajátos animációs stílusgyakorlat mint audio/vizuális anamnézis és a háborús trauma elbeszéléstechnikai lehetőségének feltételeit és korlátait keresem. Folman rekonstrukciójában, a háború tapasztalatai és a történelem értelmezése mindvégig problematikus, ellentmondásos és mégis egységesen összefüggő események filmélményében teremti meg a történeti tények értelmezésének változékonyságát, valamint a személyes / személytelen érintettség megismerhetőségének mozgóképi vágyát.","PeriodicalId":7948,"journal":{"name":"Apertura","volume":"24 1","pages":""},"PeriodicalIF":0.0,"publicationDate":"2023-01-01","publicationTypes":"Journal Article","fieldsOfStudy":null,"isOpenAccess":false,"openAccessPdf":"","citationCount":null,"resultStr":null,"platform":"Semanticscholar","paperid":"82785078","PeriodicalName":null,"FirstCategoryId":null,"ListUrlMain":null,"RegionNum":0,"RegionCategory":"","ArticlePicture":[],"TitleCN":null,"AbstractTextCN":null,"PMCID":"","EPubDate":null,"PubModel":null,"JCR":null,"JCRName":null,"Score":null,"Total":0}
Pub Date : 2023-01-01DOI: 10.31176/apertura.2023.18.2.2
J. Pintér, Lóránt Stőhr
A trauma fogalmának kialakulása és a poszttraumás szindróma tünetegyüttésének megalkotása szoros összefüggésben áll a háborút megjárt katonák lélektani vizsgálatával. A trauma eredendően harctéri trauma, a PTSD pedig elsősorban a vietnámi háború veteránjainak trauma megélése nyomán került be a pszichológiai diagnosztikába. Tanulmányunkban azt vizsgáljuk, hogy a háború okozta trauma mikor került a játékfilmek fókuszába, milyen összefüggés van a trauma fogalmának elterjedése és a veteránok traumás élményeinek nyilvánosság elé kerülése között. A tanulmányban a traumafogalom történetének rövid bemutatása után definiáljuk, hogy mit is értünk traumatudatosságon, illetve traumafókuszon a filmek tekintetében. A fogalmak tisztázása és evolúciójuk bemutatása érdekében filmtörténeti kontextusba helyezzük a háborús trauma kérdéskörét, áttekintjük az egyetemes filmművészet paradigmatikus irányzata, Hollywood veteránfilmjeinek legfontosabb történeti fázisait. A tanulmány utolsó szakaszában a magyar filmtörténetben vizsgáljuk az amerikai filmben detektált megközelítéseket és fázisokat, alaposabban sorra vesszük a traumatudatos, illetve traumafókuszú háborús filmek megjelenését és azok történetét, továbbá behatóbban is elemzünk két művet (Fábián Bálint találkozása Istennel, Mindörökké).
{"title":"Traumatudatos és traumafókuszú háborús filmek. Az amerikai és magyar példa","authors":"J. Pintér, Lóránt Stőhr","doi":"10.31176/apertura.2023.18.2.2","DOIUrl":"https://doi.org/10.31176/apertura.2023.18.2.2","url":null,"abstract":"A trauma fogalmának kialakulása és a poszttraumás szindróma tünetegyüttésének megalkotása szoros összefüggésben áll a háborút megjárt katonák lélektani vizsgálatával. A trauma eredendően harctéri trauma, a PTSD pedig elsősorban a vietnámi háború veteránjainak trauma megélése nyomán került be a pszichológiai diagnosztikába. Tanulmányunkban azt vizsgáljuk, hogy a háború okozta trauma mikor került a játékfilmek fókuszába, milyen összefüggés van a trauma fogalmának elterjedése és a veteránok traumás élményeinek nyilvánosság elé kerülése között. A tanulmányban a traumafogalom történetének rövid bemutatása után definiáljuk, hogy mit is értünk traumatudatosságon, illetve traumafókuszon a filmek tekintetében. A fogalmak tisztázása és evolúciójuk bemutatása érdekében filmtörténeti kontextusba helyezzük a háborús trauma kérdéskörét, áttekintjük az egyetemes filmművészet paradigmatikus irányzata, Hollywood veteránfilmjeinek legfontosabb történeti fázisait. A tanulmány utolsó szakaszában a magyar filmtörténetben vizsgáljuk az amerikai filmben detektált megközelítéseket és fázisokat, alaposabban sorra vesszük a traumatudatos, illetve traumafókuszú háborús filmek megjelenését és azok történetét, továbbá behatóbban is elemzünk két művet (Fábián Bálint találkozása Istennel, Mindörökké).","PeriodicalId":7948,"journal":{"name":"Apertura","volume":"61 1","pages":""},"PeriodicalIF":0.0,"publicationDate":"2023-01-01","publicationTypes":"Journal Article","fieldsOfStudy":null,"isOpenAccess":false,"openAccessPdf":"","citationCount":null,"resultStr":null,"platform":"Semanticscholar","paperid":"87829690","PeriodicalName":null,"FirstCategoryId":null,"ListUrlMain":null,"RegionNum":0,"RegionCategory":"","ArticlePicture":[],"TitleCN":null,"AbstractTextCN":null,"PMCID":"","EPubDate":null,"PubModel":null,"JCR":null,"JCRName":null,"Score":null,"Total":0}
Pub Date : 2023-01-01DOI: 10.31176/apertura.2023.18.2.1
László Tarnay
Minden háború határátlépés, s minden háború utáni újrakezdés is határátlépés. Az elsőt a közösségek, országok vagy a világ hajtja végre. A második megtétele az egyénre vár. Ez utóbbi esetben az a kérdés, képesek vagyunk-e odafordulni az Idegenhez, a másikhoz, akit ellenségnek tekintünk, aki betör a világunkba, s akinek a létezése zavaró tényező, olyan, ami „metsz és alakít”, ami kizökkent megszokottságunkból, zárt gondolkodásunkból. A háború abból az ellentmondásból fakad, hogy egy törzs, közösség, társadalom, ország stb. egyfelől ki akarja terjeszteni hatalmát a határain túlra, másfelől fél azoktól a közösségektől, akik a határain túl élnek. A határok azonban nem feltétlen külső fizikai határok, hanem kulturálisak is, s bennünk húzódnak. Legfontosabb ismérvük, hogy egy adott közösség összetartozását biztosítják. Éppen ezért a közösség mint olyan nem nyithat az Idegen felé, hiszen ezzel saját alkotó elveit, létének alapjait veszélyeztetné. Ezzel szemben az individuum, még akkor is, ha közösség alkotóeleme, képes megnyílni és fogadni az Idegent, azt, aki mindenekelőtt és szükségképpen behatolóként, határsértőként jelenik meg előtte. Az Idegen fogadásával a szubjektum etikai viszonyba lép, mely egyedi és egyszeri jellegénél fogva élesen elkülönül a közösséget, a társadalmat meghatározó moráltól. A háború egzisztenciális, gazdasági, kulturális stb. motivációk alapján bekövetkező morális értelmű határátlépés, amennyiben a határokon inneni és/vagy túli idegen közösségek és egyének elnyomását, kizsákmányolását, elpusztítását célozza. Azonban a morális értelemben vett határátlépés mindig immorális, mivel magát a határátlépést (ti. saját határainak áthágását) semmilyen morális törvény nem képes előírni ‒ legalábbis önnön létének veszélyeztetése nélkül. A háborúval előálló immorális káoszt pedig nem egy másik, egy »új« morál felülíró hatalma, hanem az individuális szubjektum szinguláris etikai gesztusa számolhatja fel.
{"title":"A háború ontológiája és filmi ábrázolása","authors":"László Tarnay","doi":"10.31176/apertura.2023.18.2.1","DOIUrl":"https://doi.org/10.31176/apertura.2023.18.2.1","url":null,"abstract":"Minden háború határátlépés, s minden háború utáni újrakezdés is határátlépés. Az elsőt a közösségek, országok vagy a világ hajtja végre. A második megtétele az egyénre vár. Ez utóbbi esetben az a kérdés, képesek vagyunk-e odafordulni az Idegenhez, a másikhoz, akit ellenségnek tekintünk, aki betör a világunkba, s akinek a létezése zavaró tényező, olyan, ami „metsz és alakít”, ami kizökkent megszokottságunkból, zárt gondolkodásunkból. A háború abból az ellentmondásból fakad, hogy egy törzs, közösség, társadalom, ország stb. egyfelől ki akarja terjeszteni hatalmát a határain túlra, másfelől fél azoktól a közösségektől, akik a határain túl élnek. A határok azonban nem feltétlen külső fizikai határok, hanem kulturálisak is, s bennünk húzódnak. Legfontosabb ismérvük, hogy egy adott közösség összetartozását biztosítják. Éppen ezért a közösség mint olyan nem nyithat az Idegen felé, hiszen ezzel saját alkotó elveit, létének alapjait veszélyeztetné. Ezzel szemben az individuum, még akkor is, ha közösség alkotóeleme, képes megnyílni és fogadni az Idegent, azt, aki mindenekelőtt és szükségképpen behatolóként, határsértőként jelenik meg előtte. Az Idegen fogadásával a szubjektum etikai viszonyba lép, mely egyedi és egyszeri jellegénél fogva élesen elkülönül a közösséget, a társadalmat meghatározó moráltól. A háború egzisztenciális, gazdasági, kulturális stb. motivációk alapján bekövetkező morális értelmű határátlépés, amennyiben a határokon inneni és/vagy túli idegen közösségek és egyének elnyomását, kizsákmányolását, elpusztítását célozza. Azonban a morális értelemben vett határátlépés mindig immorális, mivel magát a határátlépést (ti. saját határainak áthágását) semmilyen morális törvény nem képes előírni ‒ legalábbis önnön létének veszélyeztetése nélkül. A háborúval előálló immorális káoszt pedig nem egy másik, egy »új« morál felülíró hatalma, hanem az individuális szubjektum szinguláris etikai gesztusa számolhatja fel.","PeriodicalId":7948,"journal":{"name":"Apertura","volume":"101 1","pages":""},"PeriodicalIF":0.0,"publicationDate":"2023-01-01","publicationTypes":"Journal Article","fieldsOfStudy":null,"isOpenAccess":false,"openAccessPdf":"","citationCount":null,"resultStr":null,"platform":"Semanticscholar","paperid":"88022303","PeriodicalName":null,"FirstCategoryId":null,"ListUrlMain":null,"RegionNum":0,"RegionCategory":"","ArticlePicture":[],"TitleCN":null,"AbstractTextCN":null,"PMCID":"","EPubDate":null,"PubModel":null,"JCR":null,"JCRName":null,"Score":null,"Total":0}
Pub Date : 2023-01-01DOI: 10.31176/apertura.2023.18.3.8
Fanni Antalóczy
{"title":"Az európai szerzői film válságnarratívái","authors":"Fanni Antalóczy","doi":"10.31176/apertura.2023.18.3.8","DOIUrl":"https://doi.org/10.31176/apertura.2023.18.3.8","url":null,"abstract":"","PeriodicalId":7948,"journal":{"name":"Apertura","volume":"67 1","pages":""},"PeriodicalIF":0.0,"publicationDate":"2023-01-01","publicationTypes":"Journal Article","fieldsOfStudy":null,"isOpenAccess":false,"openAccessPdf":"","citationCount":null,"resultStr":null,"platform":"Semanticscholar","paperid":"85573123","PeriodicalName":null,"FirstCategoryId":null,"ListUrlMain":null,"RegionNum":0,"RegionCategory":"","ArticlePicture":[],"TitleCN":null,"AbstractTextCN":null,"PMCID":"","EPubDate":null,"PubModel":null,"JCR":null,"JCRName":null,"Score":null,"Total":0}
Pub Date : 2023-01-01DOI: 10.31176/apertura.2023.18.3.7
Noémi Fruzsina Spitzer
A tanulmány olyan mozgóképek elméleti és gyakorlati kérdéseivel foglakozik, amelyek a mesterséges intelligencia felhasználásával jöttek létre. A digitális kultúra térnyerése, majd az algoritmus behatolása a klasszikus képkészítési technikák körébe alapvető szemléletváltáshoz vezetett a vizuális művészetekben. Három filmen keresztül vizsgálom, milyen szerepet tölthet be a gép mint kreatív alkotótárs a film narratív és vizuális struktúrájának építésében. A mesterséges intelligencia és művészet folyamatosan alakuló együttműködésének vizsgálata új elméleti diskurzusokat és gyakorlati kérdéseket hív életre a technomédium és a kreativitás kapcsolatában. A humán alkotó, az ember és gép kollaborációban, az önkifejezés eszközeként, alkotótársként maga mellé fogadhatja a gépet, hogy „érzékszervei kiterjesztésével” az attrakción és látványosságon túl, tanuló algoritmusok, random függvények és valószínűségszámítás segítségével olyan filmeket készítsen, amelyek feszegetik az önreflexivitás, a technicizált társadalom és az immerzió kérdéseit.
{"title":"A gép mint kreatív alkotótárs : A mesterséges intelligencia alkalmazása a mozgóképek készítésében","authors":"Noémi Fruzsina Spitzer","doi":"10.31176/apertura.2023.18.3.7","DOIUrl":"https://doi.org/10.31176/apertura.2023.18.3.7","url":null,"abstract":"A tanulmány olyan mozgóképek elméleti és gyakorlati kérdéseivel foglakozik, amelyek a mesterséges intelligencia felhasználásával jöttek létre. A digitális kultúra térnyerése, majd az algoritmus behatolása a klasszikus képkészítési technikák körébe alapvető szemléletváltáshoz vezetett a vizuális művészetekben. Három filmen keresztül vizsgálom, milyen szerepet tölthet be a gép mint kreatív alkotótárs a film narratív és vizuális struktúrájának építésében. A mesterséges intelligencia és művészet folyamatosan alakuló együttműködésének vizsgálata új elméleti diskurzusokat és gyakorlati kérdéseket hív életre a technomédium és a kreativitás kapcsolatában. A humán alkotó, az ember és gép kollaborációban, az önkifejezés eszközeként, alkotótársként maga mellé fogadhatja a gépet, hogy „érzékszervei kiterjesztésével” az attrakción és látványosságon túl, tanuló algoritmusok, random függvények és valószínűségszámítás segítségével olyan filmeket készítsen, amelyek feszegetik az önreflexivitás, a technicizált társadalom és az immerzió kérdéseit.","PeriodicalId":7948,"journal":{"name":"Apertura","volume":"25 1","pages":""},"PeriodicalIF":0.0,"publicationDate":"2023-01-01","publicationTypes":"Journal Article","fieldsOfStudy":null,"isOpenAccess":false,"openAccessPdf":"","citationCount":null,"resultStr":null,"platform":"Semanticscholar","paperid":"73445992","PeriodicalName":null,"FirstCategoryId":null,"ListUrlMain":null,"RegionNum":0,"RegionCategory":"","ArticlePicture":[],"TitleCN":null,"AbstractTextCN":null,"PMCID":"","EPubDate":null,"PubModel":null,"JCR":null,"JCRName":null,"Score":null,"Total":0}
Pub Date : 2023-01-01DOI: 10.31176/apertura.2023.18.3.4
Beja Margitházi
A tanulmány Lola Arias Theatre of War (2018) című, a Falkland/Malvinas háború veteránjainak közreműködésével készült, újrajátszásokra épülő filmjét a 2010-es évek második felétől jelentkező „próba-dokumentumfilmek” példájaként tárgyalja. Ez a filmtípus traumatörténetek érintettjeivel zajló színházi próbákat tesz a forgatás tárgyává, az előadás kulisszáját a film játékterévé, a próbát pedig a traumamunka intim terepévé avatja. Dominick LaCapra freudi ihletésű kritikai traumaelméletének acting-out (újraélés) és working-through (átdolgozás) fogalmai segítségével a tanulmány azt a folyamatot vizsgálja, ahogyan a Theatre of War-ban a „személyes újrajátszás” a szerző által kiemelt három gyakorlata (a testarchívum, az ismétlés-tükrözés, valamint a színházi és filmes performativitás kettős expozíciója) létrehozza az átélt háborús traumák megjelenítésének teátrális, ugyanakkor autentikus színterét.
{"title":"A háborúnak (nincs) vége : A traumamunka színrevitele Lola Arias dokumentumfilmjében (Theatre of War, 2018)","authors":"Beja Margitházi","doi":"10.31176/apertura.2023.18.3.4","DOIUrl":"https://doi.org/10.31176/apertura.2023.18.3.4","url":null,"abstract":"A tanulmány Lola Arias Theatre of War (2018) című, a Falkland/Malvinas háború veteránjainak közreműködésével készült, újrajátszásokra épülő filmjét a 2010-es évek második felétől jelentkező „próba-dokumentumfilmek” példájaként tárgyalja. Ez a filmtípus traumatörténetek érintettjeivel zajló színházi próbákat tesz a forgatás tárgyává, az előadás kulisszáját a film játékterévé, a próbát pedig a traumamunka intim terepévé avatja. Dominick LaCapra freudi ihletésű kritikai traumaelméletének acting-out (újraélés) és working-through (átdolgozás) fogalmai segítségével a tanulmány azt a folyamatot vizsgálja, ahogyan a Theatre of War-ban a „személyes újrajátszás” a szerző által kiemelt három gyakorlata (a testarchívum, az ismétlés-tükrözés, valamint a színházi és filmes performativitás kettős expozíciója) létrehozza az átélt háborús traumák megjelenítésének teátrális, ugyanakkor autentikus színterét.","PeriodicalId":7948,"journal":{"name":"Apertura","volume":"41 1","pages":""},"PeriodicalIF":0.0,"publicationDate":"2023-01-01","publicationTypes":"Journal Article","fieldsOfStudy":null,"isOpenAccess":false,"openAccessPdf":"","citationCount":null,"resultStr":null,"platform":"Semanticscholar","paperid":"78050072","PeriodicalName":null,"FirstCategoryId":null,"ListUrlMain":null,"RegionNum":0,"RegionCategory":"","ArticlePicture":[],"TitleCN":null,"AbstractTextCN":null,"PMCID":"","EPubDate":null,"PubModel":null,"JCR":null,"JCRName":null,"Score":null,"Total":0}
Pub Date : 2023-01-01DOI: 10.31176/apertura.2023.18.2.7
György Kalmár
Az 1917 című brit film körüli kritikai viták során Steve Rose vetette fel egy új filmes alműfaj megjelenését, melyet ő pacifista háborús filmnek nevezett. Ez az új trend, melyet talán a Ryan közlegény megmentéséig érdemes visszavezetni, egy sor tekintetben változtat a háborús film bevett műfajrendjén, és elválaszthatatlan a kilencvenes években kanonizálódó új, áldozatközpontú történelemszemlélettől. Rose a közelmúltban készült filmek egész sorát említi, amelyek ebbe az új műfajba illeszkednek, köztük olyan nemzetközi sikereket, mint a Dunkerque, A bombák földjén vagy a Fegyvertelen katona. Ebben az új irányzatban a főszereplők ugyan gyakran hősies tetteket végrehajtó férfiak, hangsúlyos lehet a hazaszeretet is, lehetnek felemelő képek a nemzeti lobogóról, ahogy izgalmas harci jelenetek is, ugyanakkor a főszereplők célja életek megmentése, hősiességük legfőbb bizonyítéka pedig az, ha képesek hűek maradni értékeikhez és elveikhez, vagy egyszerűen csak képesek nehéz körülmények között is embernek maradni. Ebben a tanulmányban ezeknek a filmeknek a férfiasságkonstrukcióit igyekszem elemezni, különös tekintettel az őket befolyásoló megváltozott történelmi meta-elbeszélésekre, a 21. századra jellemző új értékrendre és az ilyen típusú filmek főszereplőinek a háborús filmek bevett férfitípusaihoz való viszonyára.
{"title":"A 21. századi pacifista háborús film","authors":"György Kalmár","doi":"10.31176/apertura.2023.18.2.7","DOIUrl":"https://doi.org/10.31176/apertura.2023.18.2.7","url":null,"abstract":"Az 1917 című brit film körüli kritikai viták során Steve Rose vetette fel egy új filmes alműfaj megjelenését, melyet ő pacifista háborús filmnek nevezett. Ez az új trend, melyet talán a Ryan közlegény megmentéséig érdemes visszavezetni, egy sor tekintetben változtat a háborús film bevett műfajrendjén, és elválaszthatatlan a kilencvenes években kanonizálódó új, áldozatközpontú történelemszemlélettől. Rose a közelmúltban készült filmek egész sorát említi, amelyek ebbe az új műfajba illeszkednek, köztük olyan nemzetközi sikereket, mint a Dunkerque, A bombák földjén vagy a Fegyvertelen katona. Ebben az új irányzatban a főszereplők ugyan gyakran hősies tetteket végrehajtó férfiak, hangsúlyos lehet a hazaszeretet is, lehetnek felemelő képek a nemzeti lobogóról, ahogy izgalmas harci jelenetek is, ugyanakkor a főszereplők célja életek megmentése, hősiességük legfőbb bizonyítéka pedig az, ha képesek hűek maradni értékeikhez és elveikhez, vagy egyszerűen csak képesek nehéz körülmények között is embernek maradni. Ebben a tanulmányban ezeknek a filmeknek a férfiasságkonstrukcióit igyekszem elemezni, különös tekintettel az őket befolyásoló megváltozott történelmi meta-elbeszélésekre, a 21. századra jellemző új értékrendre és az ilyen típusú filmek főszereplőinek a háborús filmek bevett férfitípusaihoz való viszonyára.","PeriodicalId":7948,"journal":{"name":"Apertura","volume":"50 1","pages":""},"PeriodicalIF":0.0,"publicationDate":"2023-01-01","publicationTypes":"Journal Article","fieldsOfStudy":null,"isOpenAccess":false,"openAccessPdf":"","citationCount":null,"resultStr":null,"platform":"Semanticscholar","paperid":"73240096","PeriodicalName":null,"FirstCategoryId":null,"ListUrlMain":null,"RegionNum":0,"RegionCategory":"","ArticlePicture":[],"TitleCN":null,"AbstractTextCN":null,"PMCID":"","EPubDate":null,"PubModel":null,"JCR":null,"JCRName":null,"Score":null,"Total":0}
Pub Date : 2023-01-01DOI: 10.31176/apertura.2023.18.2.6
Zsolt Győri
Dolgozatom alapötletét három videó adta, melyek az ökológiai nyelvezet és a természetfilmes hangalámondás stílusát imitálva fogalmaznak meg ukránpárti és oroszellenes üzeneteket. A videók verbális kommentárját az „ukránosított Attenborough” hangjaként jellemzem és népszerű filmjeinek releváns vetületeit kiemelve az antropocentrikus biologizálás gyűlöletbeszédtől megkülönböztetendő formájaként elemzem (1. rész). A tanulmány további részében az ökológiai allegóriákat alkalmazó nyelvről és beszédről a képekre, egy konkrét képtípusra helyezem át a hangsúlyt. A felderítő drónok által rögzített, saját terminológiám szerint keselyűperspektívából készült felvételek vizsgálata előtt megvizsgálom e fegyvertípus stratégiai hadviselésben betöltött szerepét, azokat a tulajdonságait, melyek a modern hadszíntér megkerülhetetlen szereplőjévé tették, és amelyek miatt az orosz-ukrán háborúban is széles körben alkalmazzák (2. rész). A keselyűperspektívát egy természeti-technicizált tekintet metaforájaként vizsgálom, párhuzamba állítva a keselyűk fiziológiai és etológiai ismérveit, valamint a drónok (tömeggyártású quadrokopterek) technikai paramétereit és harcászati alkalmazásukat támogató jellemzőit (3. rész). A keselyűperspektíva minél pontosabb definíciójára törekedve amellett érvelek, hogy a tekintet e formája nem kínál belépést egy emberin túli, zoomorf világba, szemben azokkal a természetfilmekkel, melyeket madarakra szerelt kamerával forgattak. Értelmezésemben az állati és technikai tekintetek összekapcsoltságának hiánya miatt a keselyűperspektíva pontosan azt a fajta immerzív élményt nem képes közvetíteni, ami a háborúábrázolás másik népszerű kortárs formájában, a testkamerák affektív és szomatikus felvételeiben gazdagon megjelenik. Az oroszukrán háborúban készült drámai képsor példáján keresztül tovább elemzem a megtestesült tekintet és a keselyűperspektívában megképződő távolságtartó tekintet különbségeit, és az utóbbit akként jellemzem mint ami az érinthetetlenség és az irányítás érzetével ruházza fel a nézőt (4. rész).
{"title":"A háború keselyűperspektívából: ökológiai diskurzusok az orosz–ukrán háború árnyékában","authors":"Zsolt Győri","doi":"10.31176/apertura.2023.18.2.6","DOIUrl":"https://doi.org/10.31176/apertura.2023.18.2.6","url":null,"abstract":"Dolgozatom alapötletét három videó adta, melyek az ökológiai nyelvezet és a természetfilmes hangalámondás stílusát imitálva fogalmaznak meg ukránpárti és oroszellenes üzeneteket. A videók verbális kommentárját az „ukránosított Attenborough” hangjaként jellemzem és népszerű filmjeinek releváns vetületeit kiemelve az antropocentrikus biologizálás gyűlöletbeszédtől megkülönböztetendő formájaként elemzem (1. rész). A tanulmány további részében az ökológiai allegóriákat alkalmazó nyelvről és beszédről a képekre, egy konkrét képtípusra helyezem át a hangsúlyt. A felderítő drónok által rögzített, saját terminológiám szerint keselyűperspektívából készült felvételek vizsgálata előtt megvizsgálom e fegyvertípus stratégiai hadviselésben betöltött szerepét, azokat a tulajdonságait, melyek a modern hadszíntér megkerülhetetlen szereplőjévé tették, és amelyek miatt az orosz-ukrán háborúban is széles körben alkalmazzák (2. rész). A keselyűperspektívát egy természeti-technicizált tekintet metaforájaként vizsgálom, párhuzamba állítva a keselyűk fiziológiai és etológiai ismérveit, valamint a drónok (tömeggyártású quadrokopterek) technikai paramétereit és harcászati alkalmazásukat támogató jellemzőit (3. rész). A keselyűperspektíva minél pontosabb definíciójára törekedve amellett érvelek, hogy a tekintet e formája nem kínál belépést egy emberin túli, zoomorf világba, szemben azokkal a természetfilmekkel, melyeket madarakra szerelt kamerával forgattak. Értelmezésemben az állati és technikai tekintetek összekapcsoltságának hiánya miatt a keselyűperspektíva pontosan azt a fajta immerzív élményt nem képes közvetíteni, ami a háborúábrázolás másik népszerű kortárs formájában, a testkamerák affektív és szomatikus felvételeiben gazdagon megjelenik. Az oroszukrán háborúban készült drámai képsor példáján keresztül tovább elemzem a megtestesült tekintet és a keselyűperspektívában megképződő távolságtartó tekintet különbségeit, és az utóbbit akként jellemzem mint ami az érinthetetlenség és az irányítás érzetével ruházza fel a nézőt (4. rész).","PeriodicalId":7948,"journal":{"name":"Apertura","volume":"23 1","pages":""},"PeriodicalIF":0.0,"publicationDate":"2023-01-01","publicationTypes":"Journal Article","fieldsOfStudy":null,"isOpenAccess":false,"openAccessPdf":"","citationCount":null,"resultStr":null,"platform":"Semanticscholar","paperid":"83986861","PeriodicalName":null,"FirstCategoryId":null,"ListUrlMain":null,"RegionNum":0,"RegionCategory":"","ArticlePicture":[],"TitleCN":null,"AbstractTextCN":null,"PMCID":"","EPubDate":null,"PubModel":null,"JCR":null,"JCRName":null,"Score":null,"Total":0}
Pub Date : 2023-01-01DOI: 10.31176/apertura.2023.18.2.4
Péter Gerencsér
A magyar filmtörténeti diskurzus hagyományosan az első fennmaradt hazai animációs filmekként tárgyalja a Harctéri karikatúrák (1915) címen ismert összeállítás betétjét, valamint Az Est Film Vértes Marcell által rajzolt 1918–1919-es publicisztikai karikatúráit. A tanulmány ezt a keretezést két szempontból igyekszik felülvizsgálni és újragondolni. Bár a régi és az új médiumokra párhuzamosan fókuszáló médiaarcheológia utólagos pozíciójából ezek a munkák valóban tekinthetők animációs filmnek, az eddig mellőzött nemzetközi szakirodalom bevonásával amellett érvelek, hogy az animáció fogalma ebben az esetben anakronisztikus visszavetítés. Álláspontom szerint a vizsgált művekben az animációs trükkfilm a korai film illuzionista attrakciójának örököseként magával a mozgással, a megelevenedő képpel, a film mágiájával azonos. Másrészt a tanulmány azt állítja, hogy ezeket a mozgóképes alkotásokat nem lehetséges pusztán filmtörténeti keretben tárgyalni, szélesebb médiatörténeti megközelítésre van szükség. Ezek a filmek ugyanis sohasem önállóan jelentek meg, hanem a populáris színpad, a vásári mutatványosság leszármazottjaként előadásalapúak voltak. Ennek a típusnak a megnevezésére a „performatív animáció” fogalmát használom, melynek tanulmányozásánál nemcsak a mozgóképet, hanem a színpadi forma, a nyomtatott sajtó, a rajzolói test, a transzformáción alapuló rajz és a krétatábla médiumait is szükséges figyelembe venni.
{"title":"Élő szkeccsek. Performatív animáció az 1910-es évek magyar filmjében","authors":"Péter Gerencsér","doi":"10.31176/apertura.2023.18.2.4","DOIUrl":"https://doi.org/10.31176/apertura.2023.18.2.4","url":null,"abstract":"A magyar filmtörténeti diskurzus hagyományosan az első fennmaradt hazai animációs filmekként tárgyalja a Harctéri karikatúrák (1915) címen ismert összeállítás betétjét, valamint Az Est Film Vértes Marcell által rajzolt 1918–1919-es publicisztikai karikatúráit. A tanulmány ezt a keretezést két szempontból igyekszik felülvizsgálni és újragondolni. Bár a régi és az új médiumokra párhuzamosan fókuszáló médiaarcheológia utólagos pozíciójából ezek a munkák valóban tekinthetők animációs filmnek, az eddig mellőzött nemzetközi szakirodalom bevonásával amellett érvelek, hogy az animáció fogalma ebben az esetben anakronisztikus visszavetítés. Álláspontom szerint a vizsgált művekben az animációs trükkfilm a korai film illuzionista attrakciójának örököseként magával a mozgással, a megelevenedő képpel, a film mágiájával azonos. Másrészt a tanulmány azt állítja, hogy ezeket a mozgóképes alkotásokat nem lehetséges pusztán filmtörténeti keretben tárgyalni, szélesebb médiatörténeti megközelítésre van szükség. Ezek a filmek ugyanis sohasem önállóan jelentek meg, hanem a populáris színpad, a vásári mutatványosság leszármazottjaként előadásalapúak voltak. Ennek a típusnak a megnevezésére a „performatív animáció” fogalmát használom, melynek tanulmányozásánál nemcsak a mozgóképet, hanem a színpadi forma, a nyomtatott sajtó, a rajzolói test, a transzformáción alapuló rajz és a krétatábla médiumait is szükséges figyelembe venni.","PeriodicalId":7948,"journal":{"name":"Apertura","volume":"35 1","pages":""},"PeriodicalIF":0.0,"publicationDate":"2023-01-01","publicationTypes":"Journal Article","fieldsOfStudy":null,"isOpenAccess":false,"openAccessPdf":"","citationCount":null,"resultStr":null,"platform":"Semanticscholar","paperid":"86550871","PeriodicalName":null,"FirstCategoryId":null,"ListUrlMain":null,"RegionNum":0,"RegionCategory":"","ArticlePicture":[],"TitleCN":null,"AbstractTextCN":null,"PMCID":"","EPubDate":null,"PubModel":null,"JCR":null,"JCRName":null,"Score":null,"Total":0}
Pub Date : 2023-01-01DOI: 10.31176/apertura.2023.18.3.2
Csaba András
A tanulmány Abel Gance Napóleon (1927) és Dziga Vertov Ember a felvevőgéppel (1929) című filmjének egy-egy jelenetét hasonlítja össze. Központi állítása szerint a vizsgált részek egyaránt a testvériség koncepciójának filmes kifejezésére tett kísérletek. A dolgozat annak egy sajátos esetét tárja fel, hogy a film miképp járulhat hozzá a politikai szubjektum létrehozásához és megerősítéséhez; fő kérdése e folyamat formai vonatkozásaira irányul.
{"title":"A testvériség montázsa : Az „én” és a „mi” egyenértékűségének filmnyelvi megteremtése Abel Gance Napóleon (1927) és Dziga Vertov Ember a felvevőgéppel (1929) című filmjében","authors":"Csaba András","doi":"10.31176/apertura.2023.18.3.2","DOIUrl":"https://doi.org/10.31176/apertura.2023.18.3.2","url":null,"abstract":"A tanulmány Abel Gance Napóleon (1927) és Dziga Vertov Ember a felvevőgéppel (1929) című filmjének egy-egy jelenetét hasonlítja össze. Központi állítása szerint a vizsgált részek egyaránt a testvériség koncepciójának filmes kifejezésére tett kísérletek. A dolgozat annak egy sajátos esetét tárja fel, hogy a film miképp járulhat hozzá a politikai szubjektum létrehozásához és megerősítéséhez; fő kérdése e folyamat formai vonatkozásaira irányul.","PeriodicalId":7948,"journal":{"name":"Apertura","volume":"9 1","pages":""},"PeriodicalIF":0.0,"publicationDate":"2023-01-01","publicationTypes":"Journal Article","fieldsOfStudy":null,"isOpenAccess":false,"openAccessPdf":"","citationCount":null,"resultStr":null,"platform":"Semanticscholar","paperid":"87590005","PeriodicalName":null,"FirstCategoryId":null,"ListUrlMain":null,"RegionNum":0,"RegionCategory":"","ArticlePicture":[],"TitleCN":null,"AbstractTextCN":null,"PMCID":"","EPubDate":null,"PubModel":null,"JCR":null,"JCRName":null,"Score":null,"Total":0}
京公网安备 11010802042870号
京ICP备2023020795号-1
扫码关注我们
求助内容：
应助结果提醒方式：